Sonia Kafelowsky folyamatos, dobhártyaszaggató ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ hangott hallott. Irdatlan erővel vibrált fejében, miközben folyamatosan hullámzó kék falú burokban libegett a a macskaköves, kanyargós utcácska felett. A kékfalú burok egy erőtér volt, amit... na várjunk, nagyon előrerohantunk.
Sonia Kafelowsky szerette a váltöméses selyemfényű blúzokat, csomóra kötött gyöngysort hordott a nyakában, és bár rendes, szorgalmas ember volt, ráadásul magányos és boldogtalan, további rossz tulajdonságairól is beszélnünk kell, pontosabban még egyről. Huhógó szellmekre emlékeztető kellmetlen szokása volt, hogy néha vártatlanúl, sötét zugokból, a hátuk mögűl, vagy egy kiszögelésből hirtelen előugrott, és gorombán a fülébe kiabált boldogtalan ismerősének, kollégájának: "Hát maga nem tud köszönni?" A gyerekek kifejezetten rettegtek tőle, mert őket, miútán halálra rémitette, még rettenet gorombán le is teremtette, hogy milyen neveletlen, rossz kölykök, majd kiselőadást tartott az illemről, a köszönés fontosságáról, a tiszteletről, és sok minden másról. A félénkebbek rászoktak, hogy sötét zugok, lépcsőfordulók, beugrók és kiszögelések elött hangosan köszöntek, ha feltételezték, hogy a közelben lehet. Ez idöről időre olyan mértéket öltött, hogy napokig senkit nem tudott leüvölteni, hogy utána fejedelmi tartásban, emelt fővel, sértetten morogva távozzon. Különösen ínséges időkben olyan trükkökre kényszerült, hogy szabadsága alatt bemenjen a munkahelyére, vagy álöltözetben közelítse meg lakótársait. A hosszú évek során meglehetősen kevés komoly áldozatot szedett, számos kiömlött kávé, és leejtett telefon mellett egyetlen komoly trófeája egy bokaficam volt, amit egy különösen érzékeny idegzetű titkárnőnél sikerült elérnie. Becsületére legyen mondva, vakokkal, szívbetegekkel és terhes nőkkel nem űzte kisded játékait. Soványan, aszottan, karótnyelt tartásban járt kellt a világban, és jaj volt annak, akiről úgy vélte, kapcsolatuk jellege alapján már elvárható, hogy köszönjön neki-kora, megjelenése, öltözködése és gyöngysora alapján nyilvánvalóan-előre.
Zhiyu-Cheyhu-Daobor rettenetesen fázott. Sokan kellemesen hüvős összi estének mondták volna az aznapit, de Daoabor anyabolygóján az átlaghőmérséklet 34 Celsius fok volt, és kifejezetten fázott. Nem beszékve arról, hogy teljesen más volt a légkör összetétele is, ezért állandón könnyezett, és csipás volt a szeme. Fontos küldetésbén járt, és ennek tudata segített elviselni megpróbáltatásait. Ugyanis kultúrája-bármilyen fejlett is volt-elképesztő energiaéhséggel bírt. És, az antianyagerőmüvek és szupernovalecsapolások korszakában is szükség volt a hagyományos kémiai energiára. Ez feltételezte, hogy folytonosan új forrásokat kerestek. A véletlen pedig néha segített. Folyamatosan szemmel tartottak minden kultúrát a világegyetemben. Még a viszonylag fejletleneket is. És most, némi tér és időugrás, valószinűségszámitás és féreglyukban való fogócskázás kapcsán rájöttek, hogy ezen az éjjelen forradalmi felismerés történik egy jelentéktelen mellékgalaxis karjának valamely közepes renszerecskéjében, egy napszerű-nagyon is napszerű- csillag bolygóján, egy asszimetrikusan és gyengén fejlett kultúrában. Az egész azzal indult, hogy nagyenergiájú energialöketet érzékeltek a bolygóról, érdekessége abban rejlett, hogy rendkívül kis térrészből indult ki. A több háztömböt eltüntető robbanást alig maréknyi anyag okozta, illetve okozza, vagyis okozni fogja, vagy azt sem. A részletek megismerése útán úgy döntöttek, benyúlnak, értsd, a téridő kontinuumot befolyásoló módon szerzik meg az anyagot: egyszerüen a robbanás elött kiemelik, majd gondosan elemzik. Töredék másodperc pontosággal kell végrehajtani a müveletet, hogy már a robbanóanyag rendelkezésre álljon, de ne robbanjon még, sem kiemelés elött, sem a téridőalagút másik végén. Természetesen a valószinüségi láncolat megbontását engedélyeztetni kellet a fizikafilozófiai és materiáletikai bizottsággal. Ez általában évszázadokig eltartott, mivel a bürokrácia arányosan fejlődött a technológiával, de úgy is időben való ugrás engedélyezéséről volt szó, hát semmi gond. Egy azért akadt: benyúlási kisérlet csak egy lehetett, adott időben és helyen, nem lehet téridőbeli benyúlásokat, és kiemeléseket halmozni, mert ha egyszer ez összegubancolódik... szóval, a következő volt a helyzet ezen az éjszakán: Zhiyu-Cheyhu-Daobor, a legjobb intergalaktikus ipari kém, akinek nyálkás teste valaha a világűr semmijét hasította, egy kanayargós kis utca sarkán várakozott. Természetesen álcázta magát, a bolygóról levő adataik alapján összeállitott gyüjteményből a 22-3d/4-es álcával, mint "Adolescent hím egyenhumanoid, világos kaukázuzsi, középszőrös". Csak percnyi pontossággal tudták azonosítani a robbanás időpontját, így Doabor nagyon-nagyon figyelt. A pincében ugyanis Ariel Brinsky, kisgimnazista éppen másnapi kémia kiselőadására készült. Elötte a "Kis kémikus" játék vegyésszett darabjai áltak a asztalon. Sárga dobozára nagybetükkel írták: "A játék veszélyes vegyi reakciók létrehozására nem alkalmas, az összetevők nem mérgezőek, vagy gyúlékonyak. Háromévesnél kisebb gyermeknek nem adható, az apró részecskék lenyelésének veszélye miatt." Amit ráírtak, az igaz. Két dolgot nem számítottak bele: az egyik a gyermeki lelemény, a másik, hogy Ubul Ottokar minőségbiztosításért felelős rendszermérnök kontaktlencséje beleesik a rízskeményítőt tartalmazó üvegcsébe. Ezen okok miatt várható volt, hogy perceken belül az utca helyén hatalmas kráter fog éktelenkedni. Doabor 0,001 decibel ingerküszöbű, 1-90000Hz terjedő érzékenységű fülével kereste az alkalmas pillanatot. Pontosan lehetett tudni, milyen hangok hallatszanak a robbanást megelöző egy másodpercben. Milyen sorrendben, és melyik pikoszekundum lesz alkalmas a kiemelésre. A koordináták hangolása megtörtént, 90% valószínüséggel az anyaggal együtt Ariel Brinsky jobb kisujjának második és harmadik percét is kiemelik, de még így is olcsón megússza. Az ujjdarab meg bekerül a "Kiemeléssel sodort tárgyak és testrészek gyüjteményé"-be, ami az egyik legjelentősebb múzeum Doabor bolygóján. Ezekben a feszült pillanatokban következett be az a váratlan esemény, amely majdnem egy falunyi ember halálához, és nem mellékesen az universum egyik legjobb ipari kémjének eliminálásához vezetett. Nem hibázott senki ez egyszerüen megjósolhatatlan volt. A gond a 22-3d/4-es "Adolescent hím egyenhumanoid, világos kaukázuzsi, középszőrös" álcával volt. Ugyanis rendkivűl hasonlított Sonia Kafelowsky egyetemista unokaöccsére. Annak ellenére, hogy egy negyven évvel ezelötti korhely házítanítóról mintázták az álcát, mert a vonatkozó csoportban ("Adolescent hím egyenhumanoid, világos kaukázuzsi, középszőrös") átlaghoz közelítőnek volt mondható. Így miközben Daobor hihetetlenül kiélezett érzékeivel a falhoz simulva állt, és az emeleti depilátor és a csatornában nyüzsgő csótányok zajából próbálta kiszűrni a kulcsfontosságú kluttyanásokat és lottyanásokat, egyszerre egy sovány, karót nyelt alak rontott rá egy hirdetőoszlop fedezékéből, rettenetesen visítva.
-...KÖSZÖNNÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ...
A döbbnet és a fájdalom annyira sokkolta az ügynökök gyöngyét, hogy közel két századmásodperc is beletelt, mire reagálni tudott. Sonia egy tökéletsen hangszigetelő, kékesen izzú energiaburokba került, amely pár méterrel az utca felett lebegett. Saját sikolyát verte vissza a fal ezerszeresére erösítve.
Doabot továbbbi értékes századmásodperceket veszített, amíg megszüntette a fájdalmat, és újra működőképessé tette érzékszerveit. Pont akkor sikerült újra ráhangolnia, amikor a döntő, utolsó zörej elhangzott. Diadalmasan kiemelte a vegyületet, az asztal sarkát, meg némi emberi szövetet. Majd maga is teleportált. Az utcán nem maradt senki, csak egy halványan derengő gömb lebegett fölötte, szinte láthatatlan.
-Mamaaa!-panaszos visítás hallatszott a pincéből. Kovácsoltvas lámpaoszlopok világították meg sárgás fénnyel a macskakövet. Nemsokára a burok elereszti fogját, aki tompán landol a kövezteten, rabsága csak pár másodperc volt. A Földi időben. A gömb belseje paradox fizikai tér, nehezebb megbecsülni, odabent mennyi idő telik el. Lehet, hogy csak töredék másodpercek. Vagy pár hét, ki tudja. De amig a burok nem bomlik, addig a síkitás megállíthatatlanúl csapódik össze-vissza afalak között. Ez biztos.
Sonia Kafelowsky szerette a váltöméses selyemfényű blúzokat, csomóra kötött gyöngysort hordott a nyakában, és bár rendes, szorgalmas ember volt, ráadásul magányos és boldogtalan, további rossz tulajdonságairól is beszélnünk kell, pontosabban még egyről. Huhógó szellmekre emlékeztető kellmetlen szokása volt, hogy néha vártatlanúl, sötét zugokból, a hátuk mögűl, vagy egy kiszögelésből hirtelen előugrott, és gorombán a fülébe kiabált boldogtalan ismerősének, kollégájának: "Hát maga nem tud köszönni?" A gyerekek kifejezetten rettegtek tőle, mert őket, miútán halálra rémitette, még rettenet gorombán le is teremtette, hogy milyen neveletlen, rossz kölykök, majd kiselőadást tartott az illemről, a köszönés fontosságáról, a tiszteletről, és sok minden másról. A félénkebbek rászoktak, hogy sötét zugok, lépcsőfordulók, beugrók és kiszögelések elött hangosan köszöntek, ha feltételezték, hogy a közelben lehet. Ez idöről időre olyan mértéket öltött, hogy napokig senkit nem tudott leüvölteni, hogy utána fejedelmi tartásban, emelt fővel, sértetten morogva távozzon. Különösen ínséges időkben olyan trükkökre kényszerült, hogy szabadsága alatt bemenjen a munkahelyére, vagy álöltözetben közelítse meg lakótársait. A hosszú évek során meglehetősen kevés komoly áldozatot szedett, számos kiömlött kávé, és leejtett telefon mellett egyetlen komoly trófeája egy bokaficam volt, amit egy különösen érzékeny idegzetű titkárnőnél sikerült elérnie. Becsületére legyen mondva, vakokkal, szívbetegekkel és terhes nőkkel nem űzte kisded játékait. Soványan, aszottan, karótnyelt tartásban járt kellt a világban, és jaj volt annak, akiről úgy vélte, kapcsolatuk jellege alapján már elvárható, hogy köszönjön neki-kora, megjelenése, öltözködése és gyöngysora alapján nyilvánvalóan-előre.
Zhiyu-Cheyhu-Daobor rettenetesen fázott. Sokan kellemesen hüvős összi estének mondták volna az aznapit, de Daoabor anyabolygóján az átlaghőmérséklet 34 Celsius fok volt, és kifejezetten fázott. Nem beszékve arról, hogy teljesen más volt a légkör összetétele is, ezért állandón könnyezett, és csipás volt a szeme. Fontos küldetésbén járt, és ennek tudata segített elviselni megpróbáltatásait. Ugyanis kultúrája-bármilyen fejlett is volt-elképesztő energiaéhséggel bírt. És, az antianyagerőmüvek és szupernovalecsapolások korszakában is szükség volt a hagyományos kémiai energiára. Ez feltételezte, hogy folytonosan új forrásokat kerestek. A véletlen pedig néha segített. Folyamatosan szemmel tartottak minden kultúrát a világegyetemben. Még a viszonylag fejletleneket is. És most, némi tér és időugrás, valószinűségszámitás és féreglyukban való fogócskázás kapcsán rájöttek, hogy ezen az éjjelen forradalmi felismerés történik egy jelentéktelen mellékgalaxis karjának valamely közepes renszerecskéjében, egy napszerű-nagyon is napszerű- csillag bolygóján, egy asszimetrikusan és gyengén fejlett kultúrában. Az egész azzal indult, hogy nagyenergiájú energialöketet érzékeltek a bolygóról, érdekessége abban rejlett, hogy rendkívül kis térrészből indult ki. A több háztömböt eltüntető robbanást alig maréknyi anyag okozta, illetve okozza, vagyis okozni fogja, vagy azt sem. A részletek megismerése útán úgy döntöttek, benyúlnak, értsd, a téridő kontinuumot befolyásoló módon szerzik meg az anyagot: egyszerüen a robbanás elött kiemelik, majd gondosan elemzik. Töredék másodperc pontosággal kell végrehajtani a müveletet, hogy már a robbanóanyag rendelkezésre álljon, de ne robbanjon még, sem kiemelés elött, sem a téridőalagút másik végén. Természetesen a valószinüségi láncolat megbontását engedélyeztetni kellet a fizikafilozófiai és materiáletikai bizottsággal. Ez általában évszázadokig eltartott, mivel a bürokrácia arányosan fejlődött a technológiával, de úgy is időben való ugrás engedélyezéséről volt szó, hát semmi gond. Egy azért akadt: benyúlási kisérlet csak egy lehetett, adott időben és helyen, nem lehet téridőbeli benyúlásokat, és kiemeléseket halmozni, mert ha egyszer ez összegubancolódik... szóval, a következő volt a helyzet ezen az éjszakán: Zhiyu-Cheyhu-Daobor, a legjobb intergalaktikus ipari kém, akinek nyálkás teste valaha a világűr semmijét hasította, egy kanayargós kis utca sarkán várakozott. Természetesen álcázta magát, a bolygóról levő adataik alapján összeállitott gyüjteményből a 22-3d/4-es álcával, mint "Adolescent hím egyenhumanoid, világos kaukázuzsi, középszőrös". Csak percnyi pontossággal tudták azonosítani a robbanás időpontját, így Doabor nagyon-nagyon figyelt. A pincében ugyanis Ariel Brinsky, kisgimnazista éppen másnapi kémia kiselőadására készült. Elötte a "Kis kémikus" játék vegyésszett darabjai áltak a asztalon. Sárga dobozára nagybetükkel írták: "A játék veszélyes vegyi reakciók létrehozására nem alkalmas, az összetevők nem mérgezőek, vagy gyúlékonyak. Háromévesnél kisebb gyermeknek nem adható, az apró részecskék lenyelésének veszélye miatt." Amit ráírtak, az igaz. Két dolgot nem számítottak bele: az egyik a gyermeki lelemény, a másik, hogy Ubul Ottokar minőségbiztosításért felelős rendszermérnök kontaktlencséje beleesik a rízskeményítőt tartalmazó üvegcsébe. Ezen okok miatt várható volt, hogy perceken belül az utca helyén hatalmas kráter fog éktelenkedni. Doabor 0,001 decibel ingerküszöbű, 1-90000Hz terjedő érzékenységű fülével kereste az alkalmas pillanatot. Pontosan lehetett tudni, milyen hangok hallatszanak a robbanást megelöző egy másodpercben. Milyen sorrendben, és melyik pikoszekundum lesz alkalmas a kiemelésre. A koordináták hangolása megtörtént, 90% valószínüséggel az anyaggal együtt Ariel Brinsky jobb kisujjának második és harmadik percét is kiemelik, de még így is olcsón megússza. Az ujjdarab meg bekerül a "Kiemeléssel sodort tárgyak és testrészek gyüjteményé"-be, ami az egyik legjelentősebb múzeum Doabor bolygóján. Ezekben a feszült pillanatokban következett be az a váratlan esemény, amely majdnem egy falunyi ember halálához, és nem mellékesen az universum egyik legjobb ipari kémjének eliminálásához vezetett. Nem hibázott senki ez egyszerüen megjósolhatatlan volt. A gond a 22-3d/4-es "Adolescent hím egyenhumanoid, világos kaukázuzsi, középszőrös" álcával volt. Ugyanis rendkivűl hasonlított Sonia Kafelowsky egyetemista unokaöccsére. Annak ellenére, hogy egy negyven évvel ezelötti korhely házítanítóról mintázták az álcát, mert a vonatkozó csoportban ("Adolescent hím egyenhumanoid, világos kaukázuzsi, középszőrös") átlaghoz közelítőnek volt mondható. Így miközben Daobor hihetetlenül kiélezett érzékeivel a falhoz simulva állt, és az emeleti depilátor és a csatornában nyüzsgő csótányok zajából próbálta kiszűrni a kulcsfontosságú kluttyanásokat és lottyanásokat, egyszerre egy sovány, karót nyelt alak rontott rá egy hirdetőoszlop fedezékéből, rettenetesen visítva.
-...KÖSZÖNNÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ...
A döbbnet és a fájdalom annyira sokkolta az ügynökök gyöngyét, hogy közel két századmásodperc is beletelt, mire reagálni tudott. Sonia egy tökéletsen hangszigetelő, kékesen izzú energiaburokba került, amely pár méterrel az utca felett lebegett. Saját sikolyát verte vissza a fal ezerszeresére erösítve.
Doabot továbbbi értékes századmásodperceket veszített, amíg megszüntette a fájdalmat, és újra működőképessé tette érzékszerveit. Pont akkor sikerült újra ráhangolnia, amikor a döntő, utolsó zörej elhangzott. Diadalmasan kiemelte a vegyületet, az asztal sarkát, meg némi emberi szövetet. Majd maga is teleportált. Az utcán nem maradt senki, csak egy halványan derengő gömb lebegett fölötte, szinte láthatatlan.
-Mamaaa!-panaszos visítás hallatszott a pincéből. Kovácsoltvas lámpaoszlopok világították meg sárgás fénnyel a macskakövet. Nemsokára a burok elereszti fogját, aki tompán landol a kövezteten, rabsága csak pár másodperc volt. A Földi időben. A gömb belseje paradox fizikai tér, nehezebb megbecsülni, odabent mennyi idő telik el. Lehet, hogy csak töredék másodpercek. Vagy pár hét, ki tudja. De amig a burok nem bomlik, addig a síkitás megállíthatatlanúl csapódik össze-vissza afalak között. Ez biztos.
