-Szia! Hogy hívnak?
-Farkas...
-Az én vagyok! Őőő...igen, én az vagyok, és te?
-...Piroska.
-Szia Piroska, én Farkas vagyok.
-Meglepő...
-Hogy s mint?
-....
-Szerintem gyönyörű idő van. Imádom a tavasznak ezt a részét. Tudod, ez első napsütéses időszak, az néha kifejezetten nyomaszt, mert hiába süt olyan szépen a nap, még téli barnásszürke mocsok fed mindent, a földnek még nincs eleven, élő illata, hiába frissen kék az ég, még lomtalan, csupasz ágak között tűz át a tavaszi nap... abban van valami kietlenség, valami színes ígéretekkel teli, de még is fenyegető tetszhalott állapot. De ilyenkor, amikor már bársonyos zöld takaró borít mindent, mindenhol virágillat, a nap jóleső melegséggel simogat, de a nyárelőben fenyegető perzselő hőség még nincs benne a sugarakban...ez csodás. Majdnem annyira szeretem, mint a ködös őszi estéket, amikor a hangokat különös tompa kongással nyeli e la köd... Szerinted?
-...
-Na?!
-Igen
-Hmmm. Remek egy ilyen szép tavaszi napon egy ilyen bájos, bár kissé túlzottan cserfes leányzóval társalogni. Mondták már, milyen jól áll a piros?
-Tulajdonképpen továbbmennék.
-Tulajdonképpen kár. Szívesen beszélgetnék még- teniszlabda méretű orrával végiszimatolta a lányt. Tincsei valósággal rebegtek, ahogy agy ordas élvezettel szívta be illatukat. Majd lágy, higanyos mozgással keringett párat körülötte. Mintegy véletlenül hozádörgölözve. Leült vele szemben. Alig volt magasabban kiszámíthatatlanul csillogó farkas tekintete, mint a lány tágra nyílt szemei. Ez utóbbi persze sokkal kiszámíthatatlanabb. Így voltak pár percig. A farkas oldala gyorsan emelkedett és süllyedt. Horpasza mély volt, bordái kiálltak. Mégsem tűnt betegnek vagy gyengének. A legkevésbé sem.
-Nem érsz rá egy kicsit? Beszélgetni?
-Sietnem kell. A nagymami beteg, őt látogatom meg.
-Ja, az öregcsaj a régi erdészlakban? Akinek a nyulai vannak? Meg a rohadt nagy fekete kutyája?
-Morzsi.
-Találó név.
-Az előző kutya eltűnt.
-Enyhe szemrehányást érzek a hangodban. Már-már vádaskodást.
-Nincs igazam?
-Finom volt...
- A sok nyuszi?
-Most a kutyára gondoltam...
-Pfujj!
-Jaj már! Háborodj csak fel! Milyen kölnit használsz?
-Mennem kell!
-Na! Milyen kölnit használsz?
-Te büdös vagy.
-Neked finom illatod van. Másrészt, a nagyragadozók nem mezei virágok. Ezért is szoktunk szél elleni oldalról támadni- most a másik oldalról kerülte meg a lányt, vastag, sötétvörös bundájával végigsimítva. Vékony, formás újak simítottak bele sörényébe, Behunyta a szemét, és finoman megborzongott. Folytatta a körözést. Hirtelen úgy érezte, már nem is friss tavasz van, hanem forró nyár, világos felhő takarja el a napot, egyenletes, majdnem vakító fehér fény borít mindent, a távoli patak csobogása, amit eddig alig halott, majd megsüketítette. Ínyét vicsorgó mosolyra húzta.
Örvénylően keverget a lány körül, aki sűrű bundáját simogatta.
-Büdös lett a kezem!
-Nyilván. Sose bánd!
-Mondod te.
-Nincs mesze patak, ott kezet moshatsz. A kosaradban van szappan, érzem.
-Az a nagymamáé!
-A vörösbor is?
-IGEN!
-Jól van, na... - kicsit álldogáltak csendben. Piroska válla felett, az életlen háttérben őzek szaladtak a réten. Fehér fenekük föl alá villant, ahogy ugrálva távolodtak. Életlenül. Élesek a lány nagy, várakozó csodálkozó szemei maradtak végig.
-Mennem kell!
-Jó-a farkas félreállt, és feszülten megvakarta a füle tövét. Nyelt. A lány elindult.
-Te!
-Igen-úgy állt meg, mintha csak várta volna a lehetőséget, hogy megállhasson. Legalább is a farkas nagyon remélte, hogy így van. Egyik sem szólt semmit.
Hosszúra nyúlt a csend.
-Most tényleg megyek.
-Most már tényleg ne menj! Gyere, maradj még itt egy kicsit! -a lány csak állt, háttal neki. Mozdulatlanul.
-Nagyanyó öreg szívének úgysem tesz jót az a testes Cabernet Suvignon. A csülöknek is jó, ha a felével elbír. No, gyere!
-Nem helyes...-elsimított a füvet a rét egy fényfoltján, szép kockás terítőt hajtogatott szét, ropogós csülök került rá, friss, illatos kenyér, kis kupac fényes-piros alma, és egy zöldes palackban feketén csillogó bor.
Így hát ettek, ittak. Kicsit fáztak, mert még kora tavaszi nap volt, mint említettem. Ezért az összes bort megitták. A Farkasnak nem ártott meg. Nagyon. Fejét a lány ölében nyugtatta, lassú fújtatóként szuszogott, szemét lesunyva. A simogató kezek játszottak csimbókos rőt szőrével, majd lassan elbizonytalanodtak, abbamaradt a cirógatás. Farkas felnézett. Piroska aggodalmaskodó, feszült tekintettel nézte.
-Nos?-rekedt volt a hangja Farkasnak. Mégis kaparta kicsit a torkát a testes bor taninja- csak nem félsz?
-Nem tudom...-fedeles kosárkájában turkált idegesen. Farkas érdeklődve nézte.
-Ezt Morzsinak viszem-hatalmas drót szájkosarat emelt ki az ebéd romjai közül.
-Szép darab... olyan igazi kutyának való.
-Talán...na...felpróbálnád? Kíváncsi vagyok.
-Persze hogy... történetesen van nálam egy kényszerzubbony, felpróbálnád?
-Mi, hogy...? Tényleg?
-Nem, csak gondoltam, én is kérdezek valami nagyon hülyét. Félsz?
-Hát, nem igazán...
-Szerinted szájkosárban mennyivel hosszabb idő megölnöm egy törékeny bakfist, mint szájkosár nélkül? Öt másodperc? Mármint, ha akarom...
-...bocsi!
-Fátylat rá.
-Egyébként nagyon szeretem az állatokat tényleg. Még... még az őzeket is.
-Azokat én is...
-Ezt hívják farkasmosolynak?
-Grrrrr! Gyere,mutatok valamit!
A tisztás szélén takarosan elrendezett csontok sorakoztak a fekete sárban. Két nagy, selymes fül arról árulkodott, hogy gazdájuk egy őzike lehetett.
-Jaj, ezt most miért kellet?
-Mert kellett...szerinted hogy nézne ki, ha szájkosáron árt szürcsöltem volna el?
-Jajmár, mondtam, hogy bocsi!
-Jól van, na!
Újra az abroszon hevertek, a farkas feje a lány ölében, a lány játékosan végigsimította a rettenetes agyarakat.
-Te szörnyeteg!-szőrszálakat pergetett újai között. A magas égben madarat csoportja húzott. Végtelen békesség. A hatalmas állat dorombolt, mint valami szobacica.
Irdatlan dörrenésre riadtak, Farkas vonyítva elviharzott, hátsó lábát húzva. A második golyó célját tévesztve repült a sűrű bozótos ágai közé. Jóképű fiatalember rohant a rétre lélekszakadva, vadászruhában, kezében füstölgő Mauser.
-Úristen! Jól vagy kicsim?-Piroska unokabátya volt, a Vadász. Frissen borotvált arcán aggodalom tükröződött.
-I-igen-Piroska maga alá húzta lábait, és rásimította szoknyáját-minden rendben...
Vadász letérdelt mellé, fölé hajolt, nagyon közel, végigsimította bársonyos arcocskáját.
-Biztos nincs semmi bajod? Hogy lehetsz ilyen óvatlan?
Piroska zavartan maga elé nézett, majd felszegte fejét, kicsit oldalra billentette, és végigmérte Vadászt. Csend volt.
-Ezzel lőttél?-ujjai végigtáncoltak az időtől megsötétedett diófa tuson.
-Igen-a kockás nagy terítőn ültek, lassan alvadó vérfoltok pettyezték.
-Megnézhetem?-keze finoman végigszaladt a még meleg csövön.
-Az...-hatalmasat nyelt-hát, várj, kiszedem a golyókat, ööö, a töltényeket-kicsit megint nem történt semmi. A vadász a lány arcát nézte. Piroska válla felett, az életlen háttérben lágy szél borzolta a bokrokat. Ringatóztak a rügyekkel teli ágak. Életlenül. Élesek a lány nagy, várakozó csodálkozó szemei maradtak végig.
-----------------------------------------------------------------------
-Nem illene így nevetned. Nem illik ilyen szép fiatal lányhoz. Ilyesmin meg aztán egyáltalán nem illik nevetni.
-Most mit morogsz? Neked tettem szívességet!
-Dehogy is! Bosszút álltál, meg jól szórakoztál.
-Na, te erdő híres gyilkosa, jó, hogy mondod!
-Hmm, semmi baj, csak ne mond, hogy szívesség! Úgy is jön másik, jobb vagy rosszabb, ki tudja... mond azt hogy élvezted, és kész!
Már igazi meleg nyár volt, a Nagy Sűrű Sötét Erdő évszázados fáinak tövében hűsöltek, egy forrás lágy, mohás gyepén. A kevés áttörő fényújj egy-egy aranyló foltra mutatott a smaragzöld szőnyegen. Farkas Piroska ölében nyugtatta nehéz fejét, a lány gyógyult lábán a sebhelyet simogatta. A forrásból kristálytiszta víz bugyogott. Az üres piknikkosár az oldalán hevert. Nagymamát mostanában gyakran látogatta Piroska. Annyi finomságot küldött neki a Mami. Mégse nagyon hízott az öreglány.
-Hihetetlen finom meggyes lepényt csinál a mamád!
-Majd egyszer bemutatlak...
-Hehehe!
-Szóval, miért fáj neked, hogy szegény ifjú vadász elhunyt? Saját fegyvere végzett a gondatlan vadásszal, és még szegény unokahugát is halálra rémítette! Modortalanság, valaki nem tépi le egy fiatal hölgy jelenlétében a saját fejét!
-Te szörnyeteg!- mondta Farkas, és végtelen kedvesen megnyalta Piroska kezét.
-Farkas...
-Az én vagyok! Őőő...igen, én az vagyok, és te?
-...Piroska.
-Szia Piroska, én Farkas vagyok.
-Meglepő...
-Hogy s mint?
-....
-Szerintem gyönyörű idő van. Imádom a tavasznak ezt a részét. Tudod, ez első napsütéses időszak, az néha kifejezetten nyomaszt, mert hiába süt olyan szépen a nap, még téli barnásszürke mocsok fed mindent, a földnek még nincs eleven, élő illata, hiába frissen kék az ég, még lomtalan, csupasz ágak között tűz át a tavaszi nap... abban van valami kietlenség, valami színes ígéretekkel teli, de még is fenyegető tetszhalott állapot. De ilyenkor, amikor már bársonyos zöld takaró borít mindent, mindenhol virágillat, a nap jóleső melegséggel simogat, de a nyárelőben fenyegető perzselő hőség még nincs benne a sugarakban...ez csodás. Majdnem annyira szeretem, mint a ködös őszi estéket, amikor a hangokat különös tompa kongással nyeli e la köd... Szerinted?
-...
-Na?!
-Igen
-Hmmm. Remek egy ilyen szép tavaszi napon egy ilyen bájos, bár kissé túlzottan cserfes leányzóval társalogni. Mondták már, milyen jól áll a piros?
-Tulajdonképpen továbbmennék.
-Tulajdonképpen kár. Szívesen beszélgetnék még- teniszlabda méretű orrával végiszimatolta a lányt. Tincsei valósággal rebegtek, ahogy agy ordas élvezettel szívta be illatukat. Majd lágy, higanyos mozgással keringett párat körülötte. Mintegy véletlenül hozádörgölözve. Leült vele szemben. Alig volt magasabban kiszámíthatatlanul csillogó farkas tekintete, mint a lány tágra nyílt szemei. Ez utóbbi persze sokkal kiszámíthatatlanabb. Így voltak pár percig. A farkas oldala gyorsan emelkedett és süllyedt. Horpasza mély volt, bordái kiálltak. Mégsem tűnt betegnek vagy gyengének. A legkevésbé sem.
-Nem érsz rá egy kicsit? Beszélgetni?
-Sietnem kell. A nagymami beteg, őt látogatom meg.
-Ja, az öregcsaj a régi erdészlakban? Akinek a nyulai vannak? Meg a rohadt nagy fekete kutyája?
-Morzsi.
-Találó név.
-Az előző kutya eltűnt.
-Enyhe szemrehányást érzek a hangodban. Már-már vádaskodást.
-Nincs igazam?
-Finom volt...
- A sok nyuszi?
-Most a kutyára gondoltam...
-Pfujj!
-Jaj már! Háborodj csak fel! Milyen kölnit használsz?
-Mennem kell!
-Na! Milyen kölnit használsz?
-Te büdös vagy.
-Neked finom illatod van. Másrészt, a nagyragadozók nem mezei virágok. Ezért is szoktunk szél elleni oldalról támadni- most a másik oldalról kerülte meg a lányt, vastag, sötétvörös bundájával végigsimítva. Vékony, formás újak simítottak bele sörényébe, Behunyta a szemét, és finoman megborzongott. Folytatta a körözést. Hirtelen úgy érezte, már nem is friss tavasz van, hanem forró nyár, világos felhő takarja el a napot, egyenletes, majdnem vakító fehér fény borít mindent, a távoli patak csobogása, amit eddig alig halott, majd megsüketítette. Ínyét vicsorgó mosolyra húzta.
Örvénylően keverget a lány körül, aki sűrű bundáját simogatta.
-Büdös lett a kezem!
-Nyilván. Sose bánd!
-Mondod te.
-Nincs mesze patak, ott kezet moshatsz. A kosaradban van szappan, érzem.
-Az a nagymamáé!
-A vörösbor is?
-IGEN!
-Jól van, na... - kicsit álldogáltak csendben. Piroska válla felett, az életlen háttérben őzek szaladtak a réten. Fehér fenekük föl alá villant, ahogy ugrálva távolodtak. Életlenül. Élesek a lány nagy, várakozó csodálkozó szemei maradtak végig.
-Mennem kell!
-Jó-a farkas félreállt, és feszülten megvakarta a füle tövét. Nyelt. A lány elindult.
-Te!
-Igen-úgy állt meg, mintha csak várta volna a lehetőséget, hogy megállhasson. Legalább is a farkas nagyon remélte, hogy így van. Egyik sem szólt semmit.
Hosszúra nyúlt a csend.
-Most tényleg megyek.
-Most már tényleg ne menj! Gyere, maradj még itt egy kicsit! -a lány csak állt, háttal neki. Mozdulatlanul.
-Nagyanyó öreg szívének úgysem tesz jót az a testes Cabernet Suvignon. A csülöknek is jó, ha a felével elbír. No, gyere!
-Nem helyes...-elsimított a füvet a rét egy fényfoltján, szép kockás terítőt hajtogatott szét, ropogós csülök került rá, friss, illatos kenyér, kis kupac fényes-piros alma, és egy zöldes palackban feketén csillogó bor.
Így hát ettek, ittak. Kicsit fáztak, mert még kora tavaszi nap volt, mint említettem. Ezért az összes bort megitták. A Farkasnak nem ártott meg. Nagyon. Fejét a lány ölében nyugtatta, lassú fújtatóként szuszogott, szemét lesunyva. A simogató kezek játszottak csimbókos rőt szőrével, majd lassan elbizonytalanodtak, abbamaradt a cirógatás. Farkas felnézett. Piroska aggodalmaskodó, feszült tekintettel nézte.
-Nos?-rekedt volt a hangja Farkasnak. Mégis kaparta kicsit a torkát a testes bor taninja- csak nem félsz?
-Nem tudom...-fedeles kosárkájában turkált idegesen. Farkas érdeklődve nézte.
-Ezt Morzsinak viszem-hatalmas drót szájkosarat emelt ki az ebéd romjai közül.
-Szép darab... olyan igazi kutyának való.
-Talán...na...felpróbálnád? Kíváncsi vagyok.
-Persze hogy... történetesen van nálam egy kényszerzubbony, felpróbálnád?
-Mi, hogy...? Tényleg?
-Nem, csak gondoltam, én is kérdezek valami nagyon hülyét. Félsz?
-Hát, nem igazán...
-Szerinted szájkosárban mennyivel hosszabb idő megölnöm egy törékeny bakfist, mint szájkosár nélkül? Öt másodperc? Mármint, ha akarom...
-...bocsi!
-Fátylat rá.
-Egyébként nagyon szeretem az állatokat tényleg. Még... még az őzeket is.
-Azokat én is...
-Ezt hívják farkasmosolynak?
-Grrrrr! Gyere,mutatok valamit!
A tisztás szélén takarosan elrendezett csontok sorakoztak a fekete sárban. Két nagy, selymes fül arról árulkodott, hogy gazdájuk egy őzike lehetett.
-Jaj, ezt most miért kellet?
-Mert kellett...szerinted hogy nézne ki, ha szájkosáron árt szürcsöltem volna el?
-Jajmár, mondtam, hogy bocsi!
-Jól van, na!
Újra az abroszon hevertek, a farkas feje a lány ölében, a lány játékosan végigsimította a rettenetes agyarakat.
-Te szörnyeteg!-szőrszálakat pergetett újai között. A magas égben madarat csoportja húzott. Végtelen békesség. A hatalmas állat dorombolt, mint valami szobacica.
Irdatlan dörrenésre riadtak, Farkas vonyítva elviharzott, hátsó lábát húzva. A második golyó célját tévesztve repült a sűrű bozótos ágai közé. Jóképű fiatalember rohant a rétre lélekszakadva, vadászruhában, kezében füstölgő Mauser.
-Úristen! Jól vagy kicsim?-Piroska unokabátya volt, a Vadász. Frissen borotvált arcán aggodalom tükröződött.
-I-igen-Piroska maga alá húzta lábait, és rásimította szoknyáját-minden rendben...
Vadász letérdelt mellé, fölé hajolt, nagyon közel, végigsimította bársonyos arcocskáját.
-Biztos nincs semmi bajod? Hogy lehetsz ilyen óvatlan?
Piroska zavartan maga elé nézett, majd felszegte fejét, kicsit oldalra billentette, és végigmérte Vadászt. Csend volt.
-Ezzel lőttél?-ujjai végigtáncoltak az időtől megsötétedett diófa tuson.
-Igen-a kockás nagy terítőn ültek, lassan alvadó vérfoltok pettyezték.
-Megnézhetem?-keze finoman végigszaladt a még meleg csövön.
-Az...-hatalmasat nyelt-hát, várj, kiszedem a golyókat, ööö, a töltényeket-kicsit megint nem történt semmi. A vadász a lány arcát nézte. Piroska válla felett, az életlen háttérben lágy szél borzolta a bokrokat. Ringatóztak a rügyekkel teli ágak. Életlenül. Élesek a lány nagy, várakozó csodálkozó szemei maradtak végig.
-----------------------------------------------------------------------
-Nem illene így nevetned. Nem illik ilyen szép fiatal lányhoz. Ilyesmin meg aztán egyáltalán nem illik nevetni.
-Most mit morogsz? Neked tettem szívességet!
-Dehogy is! Bosszút álltál, meg jól szórakoztál.
-Na, te erdő híres gyilkosa, jó, hogy mondod!
-Hmm, semmi baj, csak ne mond, hogy szívesség! Úgy is jön másik, jobb vagy rosszabb, ki tudja... mond azt hogy élvezted, és kész!
Már igazi meleg nyár volt, a Nagy Sűrű Sötét Erdő évszázados fáinak tövében hűsöltek, egy forrás lágy, mohás gyepén. A kevés áttörő fényújj egy-egy aranyló foltra mutatott a smaragzöld szőnyegen. Farkas Piroska ölében nyugtatta nehéz fejét, a lány gyógyult lábán a sebhelyet simogatta. A forrásból kristálytiszta víz bugyogott. Az üres piknikkosár az oldalán hevert. Nagymamát mostanában gyakran látogatta Piroska. Annyi finomságot küldött neki a Mami. Mégse nagyon hízott az öreglány.
-Hihetetlen finom meggyes lepényt csinál a mamád!
-Majd egyszer bemutatlak...
-Hehehe!
-Szóval, miért fáj neked, hogy szegény ifjú vadász elhunyt? Saját fegyvere végzett a gondatlan vadásszal, és még szegény unokahugát is halálra rémítette! Modortalanság, valaki nem tépi le egy fiatal hölgy jelenlétében a saját fejét!
-Te szörnyeteg!- mondta Farkas, és végtelen kedvesen megnyalta Piroska kezét.
