Hittétek volna, hogy létezik répa-likör? Na ugye, hogy ugye? Pedig de. Egész neves cég gyártja. Alapja "nemes gabonapárlat". A krumpli remélem nem gabona. És a párlat csak az egyik baj. Jelen helyzetben. A másik a répa. A répalikör. A répatorta, a répa cukorka a répaleves, a répafözelék, a nyers répa, kisebb mértékeben a répás viccek és szójátékok, de annál nagyobb mértékben a répajelmez. Így karneváli szezonban. Persze, a saját hülyeségem az oka mindennek. alapból , jó ötletnek tünt répának öltözve menni farsangra. Aztán jöttek az első kritikák. Hogy mekkora répa vagyok, és hogy ezt hányszor fogom ma este halalni. Meg hogy szórólapokat osztogathatnék egy vega bár szendvicsembereként. Szóval mindezt addig hallgattam, hoyg csak biztosabb lettem benne: répa leszek a jelmezbálon. Na jó, a haverok is értették a tréfát-a maguk módján- igy lett az ebéd az imént felsorolt répás fogásokból, nem elhanyagolható mennyiségű répalikörrrel. Szerencsére azért a"répát hányó répa" zsánerkép bemutatása elmaradt. De én is lemaradtam. Mármint a haveroktól. merthogy, ugyebár, a répa forma lefelé szükül. az mebrnek meg alába kívánna érintkezni a földdel, odalennt. A dizájner meg a jelmezeket nem kényelmességi szempont alapján tervezte valahol a távoli Kínában. Íyg eben a hülye plüssrépában legfeljebb tipegni lehetett, lépni nem. A sok részeg genya meg elhúzott. Még ha valamelyik paszternáknak öltözik, vagy petrezselyemnek. Esetleg mérőónnak. De ezekben a mai fiatalokban semmi, de semmi kreativitás. Így Mr. Villanykörte, Mr. Balszerencse, Ms. Rózsaszín dildó, továbbá Mrs. és Mr. Akut Szorongásos szindróma vígan elgaloppírozott, és csak szegény Répa úr tipegett szánalomra méltóan a félhomályos mellékutcában. Érdekes, épp missz Rózsaszín dildó ugratott azzal, hogy répának öltözni ciki, mert az fallikus jelkép. Majd felbukkant kétméteres latex műfasznak öltözve. Az nyilván teljesen ártatlan dolog, aki ebből rosszra gondol, rossz ember...
De koncentráljunk az adott helyzetre. Nem fogok odaérni a következő buszig a megállóba. Azok meg elmennek. Mert pöcsök, meg puncik. Sőt, van aki mindkettő... Én biztos két jegyet lyukasztatnék vele, ha ellenőr lennék. Mert AZ tényleg túlméretes tárgy. Még egy kékbálnának is... Jó, tehát, fókuszáljunk. És rövidítsünk. Ez a kis mellékutca itten bizalomgerjesztő. Semmi ellenséges nem látszik benne. Vélhetően, mert semmi nem látszik benne. Közvilágítás nuku. Elindultam. Zsákutca. Ha most visszamegyek, a következő busznak is lőttek... A répába!
Zsák a foltját. Az utca végén kerítés, tetején biztató, már-már csalogató szögesdrót. Szerencsére szögálló zöldségpáncél védett, így bélférget megszégyenítő eleganciával átvonaglottam rajta. Közben többször feltünnt, hoyg kezemet, karomat és bokámat nem védi vastagon tömött plüss. A másik oldalon horpadt hullámbádog fedélen landoltam. Csuda dolog ez a szinteltolás. Átmászol egy sima kis szügesdrótkerítésen, és a másik oldalon az édes anyaföld helyett egy böszme nagy ipari csarnok tetején landolsz. Praktikus, az ilyen ipari létesítmények tetejéről rendszeresen vezet le létra. Bírom az ilyet. A rohadt imperialisták mohósága határtalan. Csak azért, hoyg némi pénzt spórolhassanak a világításon, képeset ótvar drótüveg tetőablakokkal teleszórni nyomorult épületet. Arra senki nem gondolt, hyog egy holdtalan éjszakán, nemes gabonapárlattól kába fejjel, répajelmezben gyakorlatilag lehetetlen végigbotladozni egy ilyen tetőn. Nem is sikerült. A drótüveg meg beszakadt, ahoyg eltanyáltam rajta. Szerencsére nagy halom kartondobozra érkeztem, onnan meg puha, szénaillatú szénába.
Jelen helyzetben ésszerűnek tűnt levenni ezt a kíválló jelmezt levenni. Enyhén elgörbülta cippzár húzókája, de még meg lehet rendesen fogni, és erővel húzni. Le is szakadt. Oké. Ideje volt körbenézni, és egy répajelmezben is használható menekülési útvonalat tervezni. Ilyenkor jól jönnek az apró, pislogó ledek, amelyek barátságos vérszínűre színezik a táblákat. Amelyeken feliratok vannak. Ideális esetben valami "vész esetén bármikor, mozgáskorlátozottak által is használható menekülési útvonal" felirat szerepel a táblán. Naná, hoyg nem. "TANUSÍTVÁNY Ez a telephely megfelel az International Biofil Association ISO 90733 szabványának, továbbá aLIVING LIFE FOUNDATION minden élőlényre vonatkoztatott 78/0219 irányelveinek."
Kurvajó. Akkor ők biztosan humánusan vermelik a répát. Egy további tábla arról tájékoztatott, hoyg itten minden in vivo, és in vitro kísérlet megfelel a legmagasabb humanitárius elvárásoknak, és biztonsági követelményeknek. Ennyi gyözkösdés kezdett aggasztani. Vajon Frankenstein és Mengele nyitottak itten közös céget? Hitler is vega volt, az ember sosem tudhatja. Még jobban zavart, hogy a táblák elött rács volt. És én ennek a rácsnaka másik oldaláról láttam a táblát. Na jó. Körbenéztem.Rettenet nagy, szénával felszórt teret határoltak a rácsok. Jó sok széna volt. Meg rengeteg kartondoboz. Biztos azért, hoyga kurvasok, buzinagy nyuszinak legyen hova elbújnia. Sok cuki nyuszi. Nem kísérleti malacok, hiénák, kutyák vagy tasmán ördögök, vegytisztán csak nyuszikák. Jól hízott, testet angóranyulak. Max. ötszázan. ilyenkor rendkivűl fontos, hoyg felidézzük magunkban az iskolában szerzett tudást. Mert a pánik nem segít. Szóval, anyulak szaglás alapján tájékozódnak. ÉS söttében pláné nem látnak. Fel sem merül egy EMBERSZAGÚ, kétméteres plüss izéről, hoyg kaja, csak azért, mert felszines, rossz szaglású, vizuális túlintelektualizáló lények répára aszzociálnának. Eszükben sincs. Ők jó nyuszik... Emberszagú lény. Az éjeli lámpák zöldes fényében egy ilyen okos nyuszonak biztos nem jut eszébe, hogy ez a feketés tárgy, irreális méreteivel répa, csaka zért, merta henger az alja felé elvékonyodik. Okos nyuszika. Okos nyuszikák... Sok száz, sok-sok száz nagyon okos nyuszika. Finoman mászó nagy selymesszőrű puha állatkák, orrokkal finoman szimatolva ugricsálnak fel-alá. Alig tíz, tizenöt kilós kis jószágok. Tökéletesen sikerült kiszorítanom mai étrendemet e tudatomból, az első finom, már már diszkrét rágicsálásig a bokámon. olyan kis érdeklődő fogazás. Mint a viccben "Csókolom, répatorta van?" A kurva életbe! Ha nem ettem öt szelet répatortát, hát egyet sem. Nem ebszélve a többiről. De mindegy. Eza harapás bizonyára félreértés, egy apró kis , kicsit kelelmetlen félreértés. De semmi baj, semmi gond. Olyan kedvesen ültek körbe a nyuszikák, sok-sok koncentrikus körben. Érdeklődve szomatoltak, aranyos nyuszifüleiket forgatva. Legalább répahangom nincs, remélem.
Ha már egy nyúlfarmba kellett pottyannom, nem lehettek volna törpenyulak? Pici kis, kalapácsfejű nyuszikák? Ezeket itten csernobilból hozhatták, csúnya mód. És nem valószinű, hoyg fél percen belül mind meghalna pajzsmirigyrákban. Apró, feszes léptekkel közelítettem egy zsilipkapúszerű kijátatszerűség felé. Muszáj innen kijutni. Annyi répát ettem, hoyg még egy szellentés is halálomat okozhatja, annyi kitágult orrlikú óriásangóra között. Szóval, a kapú felett rés, egy laza zsugorkanyarral már kinnt is vagyok. Ajánlom, mindenkinek, hoyg próbálja meg a zsugorkanyart répakosztyümben. Szóval, visszapottyantam. A dolog negatív hozadéka pár újabb bokaharapás lett. A pozitív, hogy öt centiről belenézhettem egy óriásangóra orrlyukaiba. Zöld fényben. Mindenkinek ajánlom. Mint egy lágy szőrökkel és finom takonnyal bevont, otthonosam meleg mesebarlang. Soha nem felejtem el. Felálltam. És átugrottam sikeresen. Zsugorkanyarral, répajelmezben. Másodszorra sikerült.
Szóval a szintkülönbség. Nem fair dolog. Főleg egy nap kétszer. És ráadásul épületen belül. Most nem szénába estem. De kemény ez sem volt. Meg ez a ruha egész jó ütésvédő. Ha lehetne vele mozogni, ajánlanám kaszkadőröknek. Elöször azt hittem, egy tornaterem szertárába zuhantam, olyan húszkilós medicinlabdák közé. Jó nagy halom labdába. Még aza jófajta, old school penetrán bűz is megvolt, amit általában a soha nem takarított szertár, és a szomszédos fiúöltöző légterének keveredése okoz, ha mindkettő beázik. Vagy olyasmi. Csak szertárakban nem szokták kiírni táblára a "cautchion" a "restricted area"és a "biohazard" szavakat. Próbáltam felálni, a labdák nyákosak és túl puhák voltak. Nagyon-nagyon ideges kezdtem lenni. Aztán két dolog tünnt fel, kvázi egy időben: hatalmas, lágy, szőrös, finoman hullámzó pálmalevél méretű valamik fordultak felém egy sarokból, minden általam keltett zajra finoman meg-megrezdülve. ezen pálmalevelek meg valamely finoman szimatoló írdatlan, árnyékban rejtező tömegből nőttek ki. A másik dolog, ami feltünt, hoyg a hatalmas barna labdák, amelyek között heverek, nem csak nyákosak, lágyak és büdösek, hanem aggasztóan tojásalakúak is.
Asszem, ekkora szarba még sohase kerültem.
De koncentráljunk az adott helyzetre. Nem fogok odaérni a következő buszig a megállóba. Azok meg elmennek. Mert pöcsök, meg puncik. Sőt, van aki mindkettő... Én biztos két jegyet lyukasztatnék vele, ha ellenőr lennék. Mert AZ tényleg túlméretes tárgy. Még egy kékbálnának is... Jó, tehát, fókuszáljunk. És rövidítsünk. Ez a kis mellékutca itten bizalomgerjesztő. Semmi ellenséges nem látszik benne. Vélhetően, mert semmi nem látszik benne. Közvilágítás nuku. Elindultam. Zsákutca. Ha most visszamegyek, a következő busznak is lőttek... A répába!
Zsák a foltját. Az utca végén kerítés, tetején biztató, már-már csalogató szögesdrót. Szerencsére szögálló zöldségpáncél védett, így bélférget megszégyenítő eleganciával átvonaglottam rajta. Közben többször feltünnt, hoyg kezemet, karomat és bokámat nem védi vastagon tömött plüss. A másik oldalon horpadt hullámbádog fedélen landoltam. Csuda dolog ez a szinteltolás. Átmászol egy sima kis szügesdrótkerítésen, és a másik oldalon az édes anyaföld helyett egy böszme nagy ipari csarnok tetején landolsz. Praktikus, az ilyen ipari létesítmények tetejéről rendszeresen vezet le létra. Bírom az ilyet. A rohadt imperialisták mohósága határtalan. Csak azért, hoyg némi pénzt spórolhassanak a világításon, képeset ótvar drótüveg tetőablakokkal teleszórni nyomorult épületet. Arra senki nem gondolt, hyog egy holdtalan éjszakán, nemes gabonapárlattól kába fejjel, répajelmezben gyakorlatilag lehetetlen végigbotladozni egy ilyen tetőn. Nem is sikerült. A drótüveg meg beszakadt, ahoyg eltanyáltam rajta. Szerencsére nagy halom kartondobozra érkeztem, onnan meg puha, szénaillatú szénába.
Jelen helyzetben ésszerűnek tűnt levenni ezt a kíválló jelmezt levenni. Enyhén elgörbülta cippzár húzókája, de még meg lehet rendesen fogni, és erővel húzni. Le is szakadt. Oké. Ideje volt körbenézni, és egy répajelmezben is használható menekülési útvonalat tervezni. Ilyenkor jól jönnek az apró, pislogó ledek, amelyek barátságos vérszínűre színezik a táblákat. Amelyeken feliratok vannak. Ideális esetben valami "vész esetén bármikor, mozgáskorlátozottak által is használható menekülési útvonal" felirat szerepel a táblán. Naná, hoyg nem. "TANUSÍTVÁNY Ez a telephely megfelel az International Biofil Association ISO 90733 szabványának, továbbá aLIVING LIFE FOUNDATION minden élőlényre vonatkoztatott 78/0219 irányelveinek."
Kurvajó. Akkor ők biztosan humánusan vermelik a répát. Egy további tábla arról tájékoztatott, hoyg itten minden in vivo, és in vitro kísérlet megfelel a legmagasabb humanitárius elvárásoknak, és biztonsági követelményeknek. Ennyi gyözkösdés kezdett aggasztani. Vajon Frankenstein és Mengele nyitottak itten közös céget? Hitler is vega volt, az ember sosem tudhatja. Még jobban zavart, hogy a táblák elött rács volt. És én ennek a rácsnaka másik oldaláról láttam a táblát. Na jó. Körbenéztem.Rettenet nagy, szénával felszórt teret határoltak a rácsok. Jó sok széna volt. Meg rengeteg kartondoboz. Biztos azért, hoyga kurvasok, buzinagy nyuszinak legyen hova elbújnia. Sok cuki nyuszi. Nem kísérleti malacok, hiénák, kutyák vagy tasmán ördögök, vegytisztán csak nyuszikák. Jól hízott, testet angóranyulak. Max. ötszázan. ilyenkor rendkivűl fontos, hoyg felidézzük magunkban az iskolában szerzett tudást. Mert a pánik nem segít. Szóval, anyulak szaglás alapján tájékozódnak. ÉS söttében pláné nem látnak. Fel sem merül egy EMBERSZAGÚ, kétméteres plüss izéről, hoyg kaja, csak azért, mert felszines, rossz szaglású, vizuális túlintelektualizáló lények répára aszzociálnának. Eszükben sincs. Ők jó nyuszik... Emberszagú lény. Az éjeli lámpák zöldes fényében egy ilyen okos nyuszonak biztos nem jut eszébe, hogy ez a feketés tárgy, irreális méreteivel répa, csaka zért, merta henger az alja felé elvékonyodik. Okos nyuszika. Okos nyuszikák... Sok száz, sok-sok száz nagyon okos nyuszika. Finoman mászó nagy selymesszőrű puha állatkák, orrokkal finoman szimatolva ugricsálnak fel-alá. Alig tíz, tizenöt kilós kis jószágok. Tökéletesen sikerült kiszorítanom mai étrendemet e tudatomból, az első finom, már már diszkrét rágicsálásig a bokámon. olyan kis érdeklődő fogazás. Mint a viccben "Csókolom, répatorta van?" A kurva életbe! Ha nem ettem öt szelet répatortát, hát egyet sem. Nem ebszélve a többiről. De mindegy. Eza harapás bizonyára félreértés, egy apró kis , kicsit kelelmetlen félreértés. De semmi baj, semmi gond. Olyan kedvesen ültek körbe a nyuszikák, sok-sok koncentrikus körben. Érdeklődve szomatoltak, aranyos nyuszifüleiket forgatva. Legalább répahangom nincs, remélem.
Ha már egy nyúlfarmba kellett pottyannom, nem lehettek volna törpenyulak? Pici kis, kalapácsfejű nyuszikák? Ezeket itten csernobilból hozhatták, csúnya mód. És nem valószinű, hoyg fél percen belül mind meghalna pajzsmirigyrákban. Apró, feszes léptekkel közelítettem egy zsilipkapúszerű kijátatszerűség felé. Muszáj innen kijutni. Annyi répát ettem, hoyg még egy szellentés is halálomat okozhatja, annyi kitágult orrlikú óriásangóra között. Szóval, a kapú felett rés, egy laza zsugorkanyarral már kinnt is vagyok. Ajánlom, mindenkinek, hoyg próbálja meg a zsugorkanyart répakosztyümben. Szóval, visszapottyantam. A dolog negatív hozadéka pár újabb bokaharapás lett. A pozitív, hogy öt centiről belenézhettem egy óriásangóra orrlyukaiba. Zöld fényben. Mindenkinek ajánlom. Mint egy lágy szőrökkel és finom takonnyal bevont, otthonosam meleg mesebarlang. Soha nem felejtem el. Felálltam. És átugrottam sikeresen. Zsugorkanyarral, répajelmezben. Másodszorra sikerült.
Szóval a szintkülönbség. Nem fair dolog. Főleg egy nap kétszer. És ráadásul épületen belül. Most nem szénába estem. De kemény ez sem volt. Meg ez a ruha egész jó ütésvédő. Ha lehetne vele mozogni, ajánlanám kaszkadőröknek. Elöször azt hittem, egy tornaterem szertárába zuhantam, olyan húszkilós medicinlabdák közé. Jó nagy halom labdába. Még aza jófajta, old school penetrán bűz is megvolt, amit általában a soha nem takarított szertár, és a szomszédos fiúöltöző légterének keveredése okoz, ha mindkettő beázik. Vagy olyasmi. Csak szertárakban nem szokták kiírni táblára a "cautchion" a "restricted area"és a "biohazard" szavakat. Próbáltam felálni, a labdák nyákosak és túl puhák voltak. Nagyon-nagyon ideges kezdtem lenni. Aztán két dolog tünnt fel, kvázi egy időben: hatalmas, lágy, szőrös, finoman hullámzó pálmalevél méretű valamik fordultak felém egy sarokból, minden általam keltett zajra finoman meg-megrezdülve. ezen pálmalevelek meg valamely finoman szimatoló írdatlan, árnyékban rejtező tömegből nőttek ki. A másik dolog, ami feltünt, hoyg a hatalmas barna labdák, amelyek között heverek, nem csak nyákosak, lágyak és büdösek, hanem aggasztóan tojásalakúak is.
Asszem, ekkora szarba még sohase kerültem.
