kikövezett úton...
Phuangh Lee-nek csak nyolc újja volt, kezenkénti három-öt megoszlásban. A konvenciálisan még hozzátartozó kettőt egy shar-pei távolította el, minekutána megpróbált belőle a rövidlátó kertész kiszedni egy kullancsot, ami valójában mellbimbó volt. Ez ebet csípős-savanyú öntettel és sülttésztával szolgálták fel neki, de keserűnek érezte a falatokat. Talán majonézzel kellett volna. Afféle multikulti. A rákszirom nyújtott némi vígaszt. Gyomlálni persze nyolc újjal sem nagy művészet, meg kapálni is lehet. Úgyhogy egész jól is mentek volna a dologok, nem hiába volt az övé Thüang tartomány legjobb salátakertészete. Csak a kártevők... Hát az borzasztó! Azzal kezdődöt az egész, hogy a textilfestő üzem a tó túlpartján tönkrement. És elszaporodtak a halak. Merthogy a halászok már rég elköltöztek, esetleg textilfestők lettek. És utána már senki nem akart halászni. A dzsunka már nem volt vonzó. Nem láttak hozzá elég tusfestményt a fiatalok. Vagy legalább jó reprót. Így sok lett a hal. Eldugaszolták a pumpákat, amivel a kertet locsolta. Kókadoztak a méteres pagodakarfiolok.
A második csapást a falmingók jelentették. Rászoktak az üvegtésztára. Kevés olyan veszélyes dolog van, mint amikor a flamingók rászoknak az üvegtésztára. Teljesen függővé válnak. Mindehonnan elcsenik. És egy idő után nehéz öket rajtakapni. Nem is olyan nyilvánvaló, hogy miért. Pedig ha belegondolunk egyszerű. A flamingók szine a táplálékból ered, tudja ezt minden érdeklödő elemista. A sok kis rózsaszin rákocska adja gyönyörű tolruhájukat. Szomoirú látvány a fehéres tápon nevelt, sápadag falamingó az állatkertben. A kék szép szín, de csak töméssel érhető el, mert a flamingó egyszerüen utálja a szilvát.
De ha üvegtésztára szokik rá a flamingó, most már sejthető, mi lesz. Elöbb utóbb tök átlátszó. Az lesz. És ez igen rossz, mert így újabb üvegtésztát csen mindenhonnan, mert függővé válik, meg nem bírják elcsípni, és ez bizony ördögi kör. Így rettenet boszankodott Lee, amikor alkonytájban rízsbortól kapatosan ballagot tányérnyi jázminjai között, és egyszerre csak neki ment valami tollas puha jószágnak, ami fülsértő gajdolással felborult, tolak nyomát és karcsú, hajlékony nyak lenyomatát rajzolva a porba, majd hihetetlen összevissza kanyargó úszóhártyás nyomok rajzolódtak ki, ahogy a láthatatlan madár menekülőre fogta. Aztán volt az a dolog a csörgőkígyóval. Lelkes terraristák engedték szabadon. Azt tudni, hogy mennél nagyobb és öregeb a csörgőkígyó, annál vaskosabb és hosszab farka végén a csörgő. Így hangja egyre mélyebb, a rezgés üteme lassabb lesz a korral. Így némiképp aggasztó egy érett bariton hangszinen megszólaló, megfontoltan rezgő csörgő.És mit mondjon az ember, ha a hátsó kertből olyan hangok érkeznek, mintha eszement törzsi dobosok hatalmas olajoshordókat püfölnének valami transzban? Nem mond semmit, inkább csak tudomásúl veszi az öblös döngést, és a kunyhójában marad pálinkázni.
A legjobban a pandákat utálta. rusnya, lassú jószágok, szaros csimbókokal a fenekük körűl -hogy ez miért nem látszik a WWF emblémán? - koslatnak bambán bambusz után kutatva, és még nekik ál feljebb, ha az ember arrébb rugdal egy ilyen lomha medveimitációt. Azok meg vonzották a tígriseket, akiket még a csörgőkigyógigászok sem riasztotak. Néha elkaptak egy-egy láthatatlan falmingót remek szaglásukkal. Csak ezután meg a tígriszsar nem látszott. Csak érződött. Főleg, ha bevittte a talpán a házba. De a tigrisek gondoskodtak, hogy pandavértrágya öntözze egzotikus növényeit, az éjben világító hajnalkát, meg a bolondgombákat, akik eszelős kacajjal rohangáltaf fel-alá, és rázták le magugról a rubinpiros cseppeket. Enyhe zöld fényben ök is világítanak holdtalan éjszakákon. Ilyenkor jönnek le a hegyekből a hatlmas vörös farkasok, addig nyalogatják a csiklandósan vonagló, és kacarászó gombákat, amig a nyelvük is zölden világít, majd vidáman üzekednek a salátaágyásban, esetleg bemennek barátkozni a nyúlketrecbe, hatalmas orrúkkal szimatolva a kis fehér jószágokat. Néha hozzájuk bújnak melegedni. A gombától végtelen barátságosak lesznek, és nincs étvágyuk. A nyulak mégis elég ziláltak egy-egy ilyen éj reggelén. De visszatérve a pandákra, az tényleg a mélypont. Még a pumpadugaszoló mázsás mutáns koipontyoknál is több bajt csinálnak. Rendszeresen kárt tesznek Lee legzseniálisabb alkotásában, a THC tartalmú bambuszban. Aztán nehéz elmagyarázni a hatóságoknak, miért ENNYIRE bambák a macik. Nagyon ciki lene, ha kiderülne a dolog. Még jó, hogy a teát nem dézsmálják. Abban meg meszkalin van. A mákban pedig ópium. De ez már tényleg bizalmas információ!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése