A neridák kútja

Próbáltam egyféle negyvilági lazasággal besétálni. Az előtérben elbűvölő szökökűt, stílusa talán poszt neo-neo barokk. Dupla falloszú tritónok enyelegtek sellőlányokkal, akik idomtalan műmárvány-szilikonkeblüket kacéran mutogatták a belépőnek. A háttérben Rubensi méreteket öltő pöre nőalakok fetrengtek szteroidokkal túlnyomott folyamistenek karjaiban. Tartozott mindehez pár tucat cukorbetegségre itélt puttó, akik különböző tengeri állatok maradványaiból klóros vizet csorgatttak a tengeri orgia szerepplőire, meg nagy mennyiségő, bájos összevisszaságban szétszórt tenger gyümölcse. Mindez visszafogott, óarany árrnyalatú vízálló bevonattal ellátott gipsz. Füstös matrózkocsmák világát idéző gömbhal lámpás, viharba keveredett hajó olajképének reprója, és egy felette hiteltelen kardhalmásolat. A beengedőember mint egy szumóbírkozó, rézgombos, kétsoros tengerészöltönyben. Kanyargós lépcső a pincébe, ahonnan sós halszag árad. A falakon további tengeri mitológiai lények, a krakkentől leviatánig, ahogyan meztelen nőalakokat rabolnak és fogyasztanak el. A pincében a világítás elég trükkös, kb. mintha a vízzröl visszaverödő napfényt rajzolna hullámjátékot a falakra. Valami program csinálja, és projektorok nyomják. Egy rohadt nagy tengeri akvárium, benne minddenféle élő, meg félig döglöt állatt, müanyag kincsesládikó, aminek fedelét buborékok nyitogatják, koponyácska, hajóroncs agyagvár, meg minden csuda. Csak Nemo hiányzik, a kapitány meg a bohóchal is. Bohóc azért akad, egy kalóznak ötözött kb. százéves kínai formájában. Szemkendő, faláb-lehet, hogy igazi- olyan Silver John-os hacuka, meg minden. Csak egy póráz hiányzik a kezéből, a másik végén egy kis néger Jim Hawkinssal. A falakon tengerből kiemelt kincsket imitáló müanyagárú, olyan igazi százforintos bolt gumiszaggal. Nyám.
-Mi teccik?-vénasszonyosan remegő hangon szól a vén kalóz. Mondhatnám, hogy lófasz se, de biztos megsértődne. Az igazság fáj. A padlón kellems mozaik-meglepő módon tényleg az- egy egész jó megtartású Poszeidón enyeleg mindefféle félig nő, félig tengeri állatt lényekkel.
-Csak kukkolni jöttem volna- olyan hülyeség, hogy ilyenkor mindig kicsit magas, meg bizonytalan lesz a hangom. Végül is a huszonegedik században lennék, felvilágosult kor, van női piszoár meg férfi GYED, mit szégyenkezzen az ember gyermeke.
-Mintegy kétezer négyzetméteren veheti igénybe a "Vízalatti érzékek világa" szolgáltatásait. Zsetonos rendszer van, a minimális beválható összeg tízezer, visszaváltás nincs.
A vén fószer az arcomat kuktatja. Főállásban biztos pszichológus lehet, mert valami elégedetlenségfélét fedez fel rajta.
-Az összeget teljes egészében felhasználhatja, nincs belépőjegy!
Hát tegyünk úgy, mintha ez meggyöző lenne. Beváltok egy tizest, úgyis csak a villany meg gázszámla lenne. De istenem, nem csak kenyérrel él az ember ugyebár. A halbőrt imitáló tárcában kapok húsz tantuszt, halpikkelyek. Halpénz, nagyon vicces. Nyilván fel sem kéne merüljön bennem, hogy ötszáz alatt jár itt bármi. Reméljük, a gyufa ingyenes. Vagy adnak kapásból féltucatot. Bemegyek.További akváriumok, és müanyag műkincsek. Itt már legalább fehérek a helenisztikus hangulatú szobrok. Enya énekel a háttérben. Gondolom, van aki így is képes merevedésre. Megpróbálom megfejteni az ikonokat. Nem megy. Végül felvilágosítást kapok. A kukkoldát a harcsa-ikon jelzi. Lesőharcsa. Kurva vicces. A piránja gondolom valami büfé. Az 1915-ös fekete fehér fényképen díszelgő Sithonia óceáni kábelfektető hajó képe alatt meg a vécére lehet eljutni. Valljuk be, ebben tényleg van valami humor. A felvilágosítást adó hölgy igen kellemes látványt nyujtott. Feszes kis pikelymitás naci, matrózblúz, aminek kivágása nem titkolta, mindkét mellbimbójában van pierszing. Szerencsére nem halszaga volt -éppenséggel az is lehetne itt előírás- hanem diszkrét kölnit használt. Öt halpénzért adott egy "Sex in the water" koktélt. A "Swimming busenissman"-re nem voltam kiváncsi. Meg a"Blody Sharklady"-re sem. Igy elharcsásodva végigsétáltm egy vízallatti barlangot imitáló folyosón, ahol kreppapir műhinárok hajladoztak a láthatatlan ventilátorok szelében. Az egyszemélyes kabinkában volt minden ami kell, halcsontváz fogas, kényelmes fotel, patinás rézcsap. A törlőkendőkön Botichelli Vénusz születése. A tükörüveg túloldalán megviselt leányzó vonaglott egy plüspolip karjai között, egy hal álarcos izmos figura próbálta kiszabadítani. A fickó tetkói alapján azonos lehetet az egyik ápolóval a közeli nyugdíjasotthonban. Megnyugtató tudat, ha esetleg valaho odakerülnék, hogy a polipvédelmük ilyen hatékony. De azért Agáta néninek nem említem meg ezt megnyugtató felismerést, amikor legközelebb meglátogatom. Lehet, kissé zavarban lenne addig a fél percig, amíg el nem felejtné, ahogy mindent, ami az elmúlt harminc évben történt. Közben a hölgy kiszabadult, a polip gyászos romjait két szigonnyal felszerelkezett női matróna elvonszolta, és a lány éppen nagyon hálás volt a fiúnak egy kagylókereveten.Ezután rudtánc következett, stilszerüen árbócrúdon. A tengerész analógiát tovább erösítette, hogy a vonatkozó hölgyet az embere tényleg legfeljebb egy többéves hajóút után révbe érve kivánná meg.
Kalózrumot ittam a piercinges mellű lánynál, akihez csatlakozott egy másik is, hasonló ruhával, és rózsaillattal. Az ilyenek bezzeg nem táncolnak. Még nem akartam menni, ezért némi ingyenes időtöltés gyanánt végignéztem a szerepjátékszobákat. Az ember üzekedhetet egy fregatt hajóskapitányi kabinjában a hajósinasnak öltözött hölgyekkel, egyetlen pálmafával dekorált apró szigetecskén szertketkezhetet az egy főböl álló választékkal. Lehetet egy U-boat torpedókamrájában üzekedni, soványabaknak akár a torpedóvető csöben. Prémiumkategóriaként az ember egy akháj hajó fedélzetén az árbócrúdhoz kötöztethetet magát, hogy éteri zene kiséretében sellőnek öltözött hölgyek orálisan kielégítsék. Ez különöen azért vicces, mert a szirének nem sellök, teljesen világosan le vagyon írva. Szárnyas nők kéne ott szopjanak, nem félhalak, ha hűek akarnánk maradni a Homéroszi mondakörhöz. Talán ha lenne minőségbiztosítása ennek a kupoldának, jobban odafigyelnének ilyen dolgokra. A piszoár pontyszájat formáz. A kismértú hajóágyú a sarokban gondolom csak dekoráció. Esetleg a kéztörlőt lehet beletuszmákolni, legalább is páran megpróbálták. Plussz tízezerért megnéztem egy vizbehulló haditengerész és egy sellőlány szerelmi nagyjelenetét atlantisz romjai között. Finom fehér homokban fetrengtek, testükre tapadt. Igazából a víz alatt nem így lenne. Persze akkor a katona megfulladt volna. Így is eléggé kapkodva szedte a levegőt a végén , nem volt már mai legény. Két ráknak öltözött hölgy leszbikus szerelmi jelenete következett. Amikor a homárszerü végkép összegabalyodot a tarisznyarákszerüvel, othagytam a fülkécskét. Szegény Botichelli. Utolsó filléreimből még rumot kortyolgottam, így legalább a beszédesen rezgő pierszinges kebleket bámulhattam, sokáig. Randit próbáltam megbeszélni tulajdonosukal, mint minden ittas és csoró vendég, ő peddig meg rutinoan, és tiszteletteljesen lerázott, mit minden csoró és ittas vendéget. A Western Erotic Bárban legalább egy nugettért megpróbálhattad lasszóval megfogni őket. Itt csak horgonylán volt, de azárt biztos kidobott volna a tengerészruhás kidobóember. Karján horgonytetkó. Kb. egy-egyes leképzéssel. Nem valók nekem ezezk a tematikus helyek. Bár itt legalább nem akad gumidenevér a hajadba, mint a "Drakula -kastélyban". Igaz ott péntek esténként féláron lenyalhatsz egy hullafehérre festett leányzóról fél liter paradicsomlevet. A kivénhedt kínai kalóz mosolyát éreztem a hátamban, ahogy felkecmeregtem a lépcsőn. A forduló után négykézlábra váltottam. A szumóbirkozó hüvős udvariassággal segített talpra. Kilépve még lehánytam a bajárat mellé kiállitott sárkányhajó orrot, majd gyorsan eltántorogtam. Nem valók nekem ezek a tematikus helyek.

Bél szín

Ariena Goldstein állatpszichológus volt, a legjobbak közé való. Pont ezért űzték el Madridból, alig három ével azután, hogy kiutálták Rómából, és végül már a mediterránhoz sem ragaszkodott eme boszorkányüldözések miatt. De mielött egyik szavammal gáncsolnám a másikat, hát kezdjük ez elején. Amikor is még nem Madridban volt Ariena állatterapauta és tréner, hanem ajurvédikus masszázsal foglalkozott Rómában. Macskákon. Kivételes képességű macskamasszőrként. Késöbb úgy vélte, már ekkori népszerüsége is sokkal inkább mentális hozzáálásának volt köszönhető, mint a több ezer év alatt kiforott, ám a modern korban adaptált technikáknak. Mindenesetre egyre népszerübb tevékensyége igen kemény, és folyamatosan erősödő földalatti elenállást generált. A szakácsok részéről. Ez teljesen érhetetlen volt. Természetesen azokat a sötét babonákat senki felvilágosult ember nem osztja, hogy az olaszok macskát ennének, ellentétben a franciák bevalott csigaevő praktikáival. Annak sem tulajdonítanánk különösbb jelentőséget, hogy Róma közterületein -oly sok más nagyvárossal ellentétben-elvétve sem látni macskát, vagy hogy a masszázsra érkező paciensek lezárt, jelzés nélküli ládákban érkeztek, s nem ritkán testőr kisérte a zaklatott tekintetű tulajdonost. Szóval, a villák zárt, elektromos csapdáival védett kertjeiben, és ragasztott, biztonsági üveges ablakú luxuslakosztályokban élő cicusok igencsak kedvelték Ariana finom kezeit, nem zavartatva magukat a pergammenszerű bőr, és a millió szeplő által. A földalatti ellenállás azonban egyre zavaróbbá vált, és lassan kikezdte a magányosan élő, finom mosolyú asszony türemét. Csak elsózótt lazánját evett évek óta, ha bármely étterembe belépett, legyen az kockás terítős, vagy damasztabroszos. A sajtöntetet rendszeresen hidegnek találta, a bort dugóízünek, a pizzatésztát szíjasnak, a mozarellát szikkadtnak. A világon alegtöbb helyen persze ebben aztán semmi csoda nincsen, Londonban misét mondatnál, ha ilyen falatokhoz jutnál, de Rómában mindez több volt, mint gyanús. Igy mirelitpizzától fekélyes gyomorral, szomorúan hagyta el az örök várost, akiknek vészesen fogyatkozó nyávogó lakói csak sajnálni tudták ezt az esetet, de titkos lazanjarecepteket dédelgető földlatti szakácsmozgalma megkönnyebülten sóhajtott fel.
A mediterrán bűvköréből nem tudván szabadulni, Madridba költözött, már diplomás állatterpauta és trénerként. Minekutána két hónap allatt lefogyasztotta egy királyi hercegnő már járásképtelenre hízot dakszliját, meglehetős hírnévre tett szert. Az elhízott kedvencek áradata gazdaggá és elismerté tette, de nem elégítette ki szakmai ambicióit. Ekkor jött élete lehetősége: a folyamatos nyomás hatására a bikaviaddalok rendezői úgy döntöttek, próbálnak a bikáknak emberségesebb körülményeket biztosítani, és pont a kutyabarát hercegnő nyomására -aki maga sem bírt már járni burjánzó hájtömegének köszönhetően- Arienát felvették terapautának, lelki támogatónak és halottkisérőnek a legnagyobb Madridi arénába. Elöször olyan félelmeket fogalmaztak mega szervezők, hogy esetleg a halálba belenyugvó bika nem fog megfelelő látványosággal küzdeni, hanem csendes beletörődéssel várja a halált. De nem így lett. A klasszikus tétel szerint élni segít, aki halni tanít. És hazudni tanít, aki tiltva nevel, de ez a probléma csaka főemlős terápiában jön elő. A bikák nem elég bonyolult lények ahhoz, hogy hazudozzanak. A tehenek is csak elvétve teszik. Szóval, a megfelőlen felkészítet bikák látszólag flegmán jelentek meg a porondon, de már a pikádoroknak is jelentősen meggyült a bajuk ezekkel a filozifikusan nyugodt lényekkel. Mert rafinált bikára senki sem számított. Pont az életről való lemondás hideg nyigalma, és a harag elengedéséből fakadó lazaság tette őket félemetes ellenféllé. Így lassan megszokottá vált az addig igen ritka látvány, ahogy egy megviselt, de eleven bika a torreádor belsőségeit szarvára csavarva büszkén poroszkál a vöröses homokon. Jellemzően megnött a biaviadalok nézettsége, és az állatvédők tiltakozása lankadni látszott. A humanistáké nött, de ez már csak őket érdekelte.
Persze, nemezise itt is akadt Arianénak, Hogo Gomezi Diegeo de Pascigallia személyében. Ő volt a lelki mentora, és felkészítő pszichológusa a toreádoroknak. Kettejük nemes versengése kedvenc csemegéje lett a sajtónak. Hogo hozta issza egy Budhista kolostorbol Carvvantét, a korábbi sztármatadort, aki egy újszülött borjú látványától meghasonlott, vegetáriánus let, majd egy majdnem halálos vereséget követően lelépett Tibetbe. A minden hájjal megkent szakember visszahozta, és miután a két kiló kolbász elfogysztását követően jelentkező pankreatitiszéből kigyugyult a torreádor, újtra a régi volt. Egészen addig, amig Ariana egyik különösen jól felkészítet bikája vissza nem helyezte magzati pozicióba golyóit. Nyilatkozatháborúkkal tarkított felkészítő versenyeik a bikaviadalok új, átpszihologizált korszakát hozták el. A nagy vallomások, megnyilások kora volt ez, annyi zokogó férfit még ember nem látott a tévében. A bikák nem sírtak. Hallgattak.
Érhető volt hát a végtelen flháborodás, amikor kiderüt, a két ellenfél már hónapok óta egy fedél alatt lakiik, és magánéletükben túlságosan jól is megértik egymást. ehhez jöt még Ariana félreérhetetlenül gömbölyödő pocakja. És mikor egy meccsen a torraádor zokogva borúlt a bika nyakába, aki bünbánóan nyalogatta a nyalka marhagyilkos véres combját, hát nem ment tovább. Megkérték a boldog kispapát és kismamát, hogy legyenek szívesen, és mondjanak fel, és ha már itt tartunk, akár el is mehetnének af enéba Spanyolhonból. Így is lett. Jelenleg Japánban élnek, és trénigeket tartanak a halászati flotta magas beosztású tengerészeinek. Legutóbbi teamépítő hétvégéjük filmklubbal zárult. A meglett kapitányok és elsőtisztek elöször végigsírták "Free Willi"-t, majd a "Moby Dick, avagy a fehér Bálná"-n rágták a körmüket, és a végén hatalmas óvációban törtek ki. A pánibeteg japán makákók már egy másik történetbe tartozak, de azt ígérem, nem írom meg.