2010. november 18., csütörtök

Bél szín

Ariena Goldstein állatpszichológus volt, a legjobbak közé való. Pont ezért űzték el Madridból, alig három ével azután, hogy kiutálták Rómából, és végül már a mediterránhoz sem ragaszkodott eme boszorkányüldözések miatt. De mielött egyik szavammal gáncsolnám a másikat, hát kezdjük ez elején. Amikor is még nem Madridban volt Ariena állatterapauta és tréner, hanem ajurvédikus masszázsal foglalkozott Rómában. Macskákon. Kivételes képességű macskamasszőrként. Késöbb úgy vélte, már ekkori népszerüsége is sokkal inkább mentális hozzáálásának volt köszönhető, mint a több ezer év alatt kiforott, ám a modern korban adaptált technikáknak. Mindenesetre egyre népszerübb tevékensyége igen kemény, és folyamatosan erősödő földalatti elenállást generált. A szakácsok részéről. Ez teljesen érhetetlen volt. Természetesen azokat a sötét babonákat senki felvilágosult ember nem osztja, hogy az olaszok macskát ennének, ellentétben a franciák bevalott csigaevő praktikáival. Annak sem tulajdonítanánk különösbb jelentőséget, hogy Róma közterületein -oly sok más nagyvárossal ellentétben-elvétve sem látni macskát, vagy hogy a masszázsra érkező paciensek lezárt, jelzés nélküli ládákban érkeztek, s nem ritkán testőr kisérte a zaklatott tekintetű tulajdonost. Szóval, a villák zárt, elektromos csapdáival védett kertjeiben, és ragasztott, biztonsági üveges ablakú luxuslakosztályokban élő cicusok igencsak kedvelték Ariana finom kezeit, nem zavartatva magukat a pergammenszerű bőr, és a millió szeplő által. A földalatti ellenállás azonban egyre zavaróbbá vált, és lassan kikezdte a magányosan élő, finom mosolyú asszony türemét. Csak elsózótt lazánját evett évek óta, ha bármely étterembe belépett, legyen az kockás terítős, vagy damasztabroszos. A sajtöntetet rendszeresen hidegnek találta, a bort dugóízünek, a pizzatésztát szíjasnak, a mozarellát szikkadtnak. A világon alegtöbb helyen persze ebben aztán semmi csoda nincsen, Londonban misét mondatnál, ha ilyen falatokhoz jutnál, de Rómában mindez több volt, mint gyanús. Igy mirelitpizzától fekélyes gyomorral, szomorúan hagyta el az örök várost, akiknek vészesen fogyatkozó nyávogó lakói csak sajnálni tudták ezt az esetet, de titkos lazanjarecepteket dédelgető földlatti szakácsmozgalma megkönnyebülten sóhajtott fel.
A mediterrán bűvköréből nem tudván szabadulni, Madridba költözött, már diplomás állatterpauta és trénerként. Minekutána két hónap allatt lefogyasztotta egy királyi hercegnő már járásképtelenre hízot dakszliját, meglehetős hírnévre tett szert. Az elhízott kedvencek áradata gazdaggá és elismerté tette, de nem elégítette ki szakmai ambicióit. Ekkor jött élete lehetősége: a folyamatos nyomás hatására a bikaviaddalok rendezői úgy döntöttek, próbálnak a bikáknak emberségesebb körülményeket biztosítani, és pont a kutyabarát hercegnő nyomására -aki maga sem bírt már járni burjánzó hájtömegének köszönhetően- Arienát felvették terapautának, lelki támogatónak és halottkisérőnek a legnagyobb Madridi arénába. Elöször olyan félelmeket fogalmaztak mega szervezők, hogy esetleg a halálba belenyugvó bika nem fog megfelelő látványosággal küzdeni, hanem csendes beletörődéssel várja a halált. De nem így lett. A klasszikus tétel szerint élni segít, aki halni tanít. És hazudni tanít, aki tiltva nevel, de ez a probléma csaka főemlős terápiában jön elő. A bikák nem elég bonyolult lények ahhoz, hogy hazudozzanak. A tehenek is csak elvétve teszik. Szóval, a megfelőlen felkészítet bikák látszólag flegmán jelentek meg a porondon, de már a pikádoroknak is jelentősen meggyült a bajuk ezekkel a filozifikusan nyugodt lényekkel. Mert rafinált bikára senki sem számított. Pont az életről való lemondás hideg nyigalma, és a harag elengedéséből fakadó lazaság tette őket félemetes ellenféllé. Így lassan megszokottá vált az addig igen ritka látvány, ahogy egy megviselt, de eleven bika a torreádor belsőségeit szarvára csavarva büszkén poroszkál a vöröses homokon. Jellemzően megnött a biaviadalok nézettsége, és az állatvédők tiltakozása lankadni látszott. A humanistáké nött, de ez már csak őket érdekelte.
Persze, nemezise itt is akadt Arianénak, Hogo Gomezi Diegeo de Pascigallia személyében. Ő volt a lelki mentora, és felkészítő pszichológusa a toreádoroknak. Kettejük nemes versengése kedvenc csemegéje lett a sajtónak. Hogo hozta issza egy Budhista kolostorbol Carvvantét, a korábbi sztármatadort, aki egy újszülött borjú látványától meghasonlott, vegetáriánus let, majd egy majdnem halálos vereséget követően lelépett Tibetbe. A minden hájjal megkent szakember visszahozta, és miután a két kiló kolbász elfogysztását követően jelentkező pankreatitiszéből kigyugyult a torreádor, újtra a régi volt. Egészen addig, amig Ariana egyik különösen jól felkészítet bikája vissza nem helyezte magzati pozicióba golyóit. Nyilatkozatháborúkkal tarkított felkészítő versenyeik a bikaviadalok új, átpszihologizált korszakát hozták el. A nagy vallomások, megnyilások kora volt ez, annyi zokogó férfit még ember nem látott a tévében. A bikák nem sírtak. Hallgattak.
Érhető volt hát a végtelen flháborodás, amikor kiderüt, a két ellenfél már hónapok óta egy fedél alatt lakiik, és magánéletükben túlságosan jól is megértik egymást. ehhez jöt még Ariana félreérhetetlenül gömbölyödő pocakja. És mikor egy meccsen a torraádor zokogva borúlt a bika nyakába, aki bünbánóan nyalogatta a nyalka marhagyilkos véres combját, hát nem ment tovább. Megkérték a boldog kispapát és kismamát, hogy legyenek szívesen, és mondjanak fel, és ha már itt tartunk, akár el is mehetnének af enéba Spanyolhonból. Így is lett. Jelenleg Japánban élnek, és trénigeket tartanak a halászati flotta magas beosztású tengerészeinek. Legutóbbi teamépítő hétvégéjük filmklubbal zárult. A meglett kapitányok és elsőtisztek elöször végigsírták "Free Willi"-t, majd a "Moby Dick, avagy a fehér Bálná"-n rágták a körmüket, és a végén hatalmas óvációban törtek ki. A pánibeteg japán makákók már egy másik történetbe tartozak, de azt ígérem, nem írom meg.

1 megjegyzés:

aAgocs írta...

WiWiWiWiWi.
Nagyon szépen fogalmaztál, ez eddig (szerintem) a legjobban meghegesztett műved.