Télapó leszált szöges gumis tracking gépéről, és betolta a szánkó mellé. Ilyen feszült időkben különösen szüksége volt mozgásra. Legjobban a hóvihart utálta, olyankor görgőzött a nappaliban, és szemrehányóan nézett a kinnt tomboló fergetegre, ami pedig máskor gyönyörködtette. De szerencsére csendes idő volt. Felnézett a hidegen szikrázó csillagokra. Lehelete zuzmaraként hullott a földre. Szép volt az éjszaka, tényleg szép... de most kicsit unta. Beletúrt piros köpenye zsebébe, és nagy nehezen megtalálta a távirányítót. Felkapcsolta a sarki fényt. Kicsit gondolkodott állítsa -e narancsra, aztán maradt a zöldeskéknél. Leült, és térdig érő fekete csizmája talpából kikaparta a havat. Nem akarta, hogy az SPD csatlakozójából hólé folyjon a padlóra. Ilyenkor az asszony úgy is feszült. Megsimogata a fészerben békésen szundikáló jegesmedvét, és a ház felé fordult. Aztán mégis inkább az istállóba ment.
Hát, a személyzet nem volt hivatás a magaslatán. A rénszarvasok nagy része elment NatGeo forgatásra, nem szégyelvén magukból hülyét csinálni a statisztáknak járó szánalmas éhbérért. Vezetőjük, Rudolf magában üldögélt piros orrával. Egy tuba nagyságú bongot szívott, közben reggie ment a táskarádióban. Lassan hajolgatott, szemei furcsán szétáltak. Amikor Télapó kb. tíz perce állt elötte, észrevetet.
-Szia, főnők!-kicsit akadt a nyelve- tudod, már évek óta clean vagyok, ez csak egy kis legálcucc...rénszarvaszúzmó, sarki fűz kérge, és rozsomáksajt. Kérsz?-büntudatosan próbálta a bongot előrenyújtani, de nem bírta el, és majdnem vörös orrára esett. Az öreg nagy sóhajtással segítette neki visszadölni a szalmabálára, és betakarta. Megvakargatta a füle tövét, megsimogatta a vörös nózit, majd elsétált. A legjobb kollégának is lehetnek rossz periódusai...
Mégegyszer elmen a szánhoz, és megnézte, alkalmas állapotban van -e a másnapi strapás munkára. A rock-shock lengéscsilapítókat már ideje lett volna felfújni, az olajfürdőkben megdermedt az olaj. A légterelő szárnyak csapágyazása kattogott, és foszladozott a zselés ülés is. "Még egy alkalmat elbír", morfondírozott magában. De jövöre megcsinálja! Megfogadta. Tavaly is. Kicsit szamárfüles volt a matrica a szán hátulján: "Egy repülővel kevesebb!" Visszasimította a leváló félben levő sarkot. Sóhajtott, és besétált a házba. Kicsit bonyolúlt volt a bejutás, mert álcaháló takarta, a műholdak meg a repülők miatt. A régi szép időkben elég volt pár jegesmedve, meg a segítőőkész eszkimók által terjesztett rémmese, hogy ne járjanak errefelé gyanús alakok.
Ahogy belépett , rögtön jobb kedve lett. Olyan volt az egész, mint egy mesekönyvben. A kandallóban barátságosan pattogott a tűz, melegfényű gyertyák világítottak, vidám zsivaly töltött be mindent. Egy manó majd elcsapta, ahogy triciklijével elszáguldott. Télapó a fejét csóválta, de nem szólt semmit. Végül is még gyerek, alig 90 éves az ebadta! Szép, faragott tömörfa bútorok, havas tájakat ábrázoló olajfestmények, meghitt, kedves tárgyak, már-már giccsbe hajló, de mégis öszintén barátságos. Öreg recsegő hintaszék, öreg kövér kandúr, minden csak arra csábít, hogy a lágyan doromboló macskával az ölében bóbiskoljon, lábát melengetve a pattogó tüznél, közben a gramofonból halkan szól a "stille nacht"...jajj! De nem, rettenet munka és idegeskedés vár rá, mert holnap szentesete, és milliárd dolgot kell még elintézni, amire persze lett volna 364 nap, de hát...
Télanyó sürgött forgott a konyhában, kis angyalkák röpködtek, rohangáltak körülötte. Készült a finom mézes süti, bejgli és mákoskalács. Csak attól hízni lehetett öt kilót, ha valaki mély levegőt vett. és sült a hal... télapó nagyon nem örült neki, hogy nem pulykát esznek, hanem halat. Egész gyermekkorában hallal tömték, és ha vendégségbe ment eszkimó barátaihoz, hát mi mást kapott volna ebédre, mint fókazsírban sült halat, esetleg fókazsírban sült fókát, ami rettenetesen halizzű, esetleg nyárson sült halat, füstölt halat vagy hallevest. Ezt kínálták neki halszagú iglukban halszagú kezükkel barátai. Néha-csemge gyanánt- szereztek neki egy kis kaviárt, a messzi délről.
Szóval, boldoggá lehetett volna tenni szegényt egy igazi jó házi nevelésü pulykával, finom gesztenyés töltelék aszalt szilvával, ahogy a mézbarnára pirult bőrt felvágják, és elötünnek a gyönyörőséges fehér rostok. Fel alá járt az ádámcsutkája, ahogy elképzelte. De nem kapott. Karácsonykor hal volt. Télanyó csak húsvétkor volt hajlandó pulykát csinálni. Női önkény. Magyarázatot sosem kapott.
Anyó ideges volt, mint ilyenkor mindig. Több tucat angyalka, manó, rénszarvas, törpe és fekete macska számára kellett ünnepi ebédet készteni.
Télapó átballagott az irodába, hogy összesítse az ajándéklistákat, a kérések alapján. A tudós manó már előválogatást végzett, a lehetetlen, ostoba és veszélyes kérdéseket kiszórta. Udorral méregette a hegyekben álló leveleket. Csupa elektromos ketyere, eldobható, idióta vacakok, meg büdös gumi meg műanyag vacakok, amelyeket azért raknak össze rosszúl szellőztetett, sötét gyárakban nyomorult gyerekek, hogy a világ más tájain más gyerekek gyorsan szemetet gyártsanak belőlük. Ezen ajándékok kiosztásást már rég automatizálták, különben az öreg becsavarodott volna. De sajnos a felülvizsgálatot személyesen kellet végezni. A lelkierőt még gyüjteni kellet ehhez. Így Télapó lesétált gyönyörű, alpesi tipusú házának pincéjébe. Lesétált a báboskorlátos recsegős falépcsőn, végigsimítota az öreg, pókhálós lomokat, hajókoffert, csontszigonyhegyeket, viking hajók faragott orrdíszeit, Yma Sumac plakátgyüjteményét rejtő ébenfaládákat.
Maj egy rozsdamentes acél ajtó félrehúzódott, és beszált a liftbe, a hideg, kék fénnyel bevilágított, szürke acél liftbe. Bennt egy rendkivűl rosszarcú müszakis állt, kopott vén manó, szerszámövvel a derekán. A mágneses pólus vándorlása miatt gyakran meghibásodtak az elektromos berendezések errefelé, Télapó utálta is mindet. Csak úgy volt hajlandó liftbe szállni, ha egy szerelő is vele ment.
Egyszerre csak a "Diótötő" motivuai hangzottak föl a hangszóróbol, kb. polifonikus mobilhang minőségben. Fülére tapasztott kézzel meredt a kis gnómra, aki kárrogva magyarázta:
-Az új liftet nem lehet háttérzene nélkül rendelni. Gondoltam, mégis ez a zene áll a legközelebb a cég profiljához...
A gépzene felismerhetetlen recsegéssé torzult, majd elhalgatott, ahogy az övtáskából kiragadott csavarhuzó hegye szétroncsolza a membránt, és a mágnest.
-Íg aligha lesz érvényes garancia-jegyezte meg a müszaki személyzet, ahogy visszakapta a szerszámot. Egy jeges pillantás belefolytotta a további megjegyzéseket. Leértek a böszme nagy raktárba, az autómata robotkarok rengetegébe. Fenyegető szemekként pislákoltak a központi számítógép lámpácskái. Halkan zugott a semmi. Télapó vécére ment. Ebben a hideg környezetben szüksége volt valami komfortcselekvésre. Aztán végighalgatta valami halálunalmas házi troll kiselőadását, hogy mennyire klafa az egész. Jó, nincs mese, vissza kellet menni átnézni a nyüves leveleket. A sok szaros digitális csodát, számítógépes játékokat, mobil játékkonzolok, maroktelefonok szines kavalkádját áhitó ákombákom betükkel írt levélcsodák.
Vissza a meghitt öreg házba, az időtől megfeketedett, szuvas, barátságos íróasztal mellé. Elolvasni 63534819 levelet. Pesrsze amint nekilátott, befutott egy vendég. Elöszőr iszonyatos, égrengető recsegés hallatszott, ahogy a tetön lebzselő norvég kék fjordpapagájok riadtan rebbentek föl. Hangos dörömbölés hallatszot az ajtón. Teljesen fölösleges volt a dörmögő kérdés:
-Ki az?
-Knecht Rupprecht!- a hang minden elképzelhetőnél mélyebb volt. Télapó dörmögése bakfislány sipákolásának hatott mellette. Az ajtó kinyilt, ott állta Krampusz, elegáns Boss öltönyében, fekete selyemingben, bíborszin nyakkendőben.
-Szevasz, öreg!-hosszú, szörös karjaival átölelte Télapó fatörzsnyi derekát. Marékszám alkoholos bonbonakat szórt az odasereglő manók, törpék és anygyalkák közé, majd bevetettte magát a jakszőr takaróval letakart kanapéra.
-Muszáj mindíg valami rettenet lármás és büdös jószággal jönnöd?-rosszallóan ráncolta homlokát a házigazda.
-Naná, kíváncsi vagyok, idén mi lesz!
Ugyanis szokásban volt, hogy a kis házitrollok minden évben csináltak valamit Krampusz járművel. Elöző évben jégcsapot dugtak Corvettjének kipufogójába, azelött meg jetitaknyot kentek a Hummer kerekeire, amitől a kocsi teljesen megőrült, és összevissza felmászott a gleccserekre, fittyet hányva a kormánykerék utasításaira.
Mivel szolgálhatok?-a kérdés elhangzása közben már felbukkant a konyhaajtóban egy kis puttó, abszintosüveggel a kezében. Különösen utalátos volt, hogy ilyenkor mindig kiszabadúlt az abszinttündér apalackból, és hatalmas zavart kavart. 63534819 levelet átnézni...ajjaj, ezt a kakukkos óra fogja bánni.
Az abszinttündér kokettált, csábitgatott, Krampusz bambán vigyorgot, az átlag 150 éves törpék, manók, koboldok éretlen gyermekként kacarásztak, Télanyó csak rosszalló hátát mutatta a konyhából, Télapó meg aranyozott dióval dobálta a szobában fel-alá egykereküző angyalkákat. Akit eltalált, kiesett, és egy tucat süteményt kellet formával kivágnia, mielött visszamehetett volna játszani. Persze az angyalkák csaltak, mivel a legtöbben nem is egykereküztek, csupán röpködtek egykereküvel a lábuk között. Végül, végre, nem volt már hátra más, mint felált, adalépett a kopott, ronda, giccses kakukkosórához, és kötőtűt szúrt a számlapba, közvetlen a percmutató elé. A mutató megakadt, az idő-mit tehetett volna mást -megált. A repdeső birkozó, futkározó alalkok megdermedtek, a kandalló és a mécsesek lángjai, az éppen kiöntött tea csepjei a levegőben, mind megdermedtek.
-Beszarok! Ahányszor ezt megcsinálod, assziszem, beszarok. állati, öregem! Nincs még egy ilyen órád?
-Nincs, Krampusz, tudod, hogy nincs...na segíts, sok dolgunk van.
-Szóval segítsek...
-Aha, gyere!
-Ha száz évig tart, addigra talán kész leszek én is!-kiabált ki Télanyó a konyhából.
Bementek a szobába, a rémületes halom levelet a padlásról lehetett leengedni egy csövön.
-Akkor én nézem a társasjátékokat, a fajátékokat, könyveket, szabadtéri sporteszközöket és kerékpárokat, neked jut a számítástechnika, az autós játékok meg a divatos ruhák, jó?
Krampusz nyerítve röhögött, rágyújtott egy rettenet büdös szivarra, és nekilátak. Közben édes, fahéjas narancsos karácsonyi teát ittak. Repültek. Millió színes levél kerengett végtelen örvényben a szemük elöt, a végtelen űr volt a háttér, szines csillagok mirádjai sziporkáztak a dermedt időben. Az nem csak megakadt, hanem meg is állt, így minden korok csodalényei, melyek túllépték az idő illuziójának korlátait, ott kerengtek körülöttük. Gyönyörű pegazus szárnyalt el mellettűk komótosan, fergetegként elzúgó szénfekete sárkány hányta lángnyelv villámait, homokszemcsék viharában Földanya táncolt furcsa táncot. Folyamistenek gyönyörű nimfákkal fonódtak össze világokat megtermékenyítő ölelésben, a Tejút belölük fakadó hófehér áradata lüktető élettel töltött meg mindent. Hatalmas, kékesen felsejlő gondos kezet simították végig a végtelen tremtés szines kavalkádját. A leveleket elnyelte a semmi, hogy értéktelen, furcsa kacatok szülessenek, és ha az idő hatalmának visszatértével értelmet nyer a holnap, ennek a holnapnak fagyos éjszakáján számos múló és esetleges, mégis életeket jelentő és jelző érzéseket gerjessszen. Újra az otthonos szobában heveretek, és nagyon, nagyon közelről nézték s a szönyegen kavargó csillagokat, sárkányokat, szárnyas lovakat és örvényeket. A kandalló finom szürke hamúja hűvösen halgatott.
Télanyónak még segitettek befejezni a mézeskalácsházikót. A morgós öreglány arcán akkor terült szét elöször boldog elégedettség, és piros foltok gyúltak két oldalon. Ezt látva az ablak elött logó jégcsapok halványszürkéből ezüstfehérre váltották szinüket. A kövér fekete kandur száját nyalogatva nézegette a sütőben piruló halat.
Hagyták újraindulni az órát, és a türelmetlenűl feszengő lángok újra vidám táncba kezdhettek. Krampusz kaján vigyorral a zsebébe nyúlt, és egy ébenfa dobozt vett elő. A doboz fedele felpattant és kipattant belőle...no nem egy Jancsibohóc, hanem egy boszorkány. De nem is a vasorrú, vénasszonyos fajta. Levegőbe szökkenő vicsorgó feje hirtelen testet növesztett, és teljesen pompájába ott állt az ámuló sereg elött egy gyönyörű ébenfekete nő, egy száll fűszoknyában, emberi csontokból készült nyaklánccal a nyakában, izzó-sóvár szemekkel, villogó hófehér fogakkal. Ideje volt behozni a gamofont. Swinget hallgattak, ropták rá túláradó vidámsággal, csokit ettek, és ittak, majd ittak és csokit ettek. Jó volt. Télanyó úgy táncolt, hogy jajongot a jó öreg tölgyfapadló. Krampusz is megrakta vele rendesen, mig Télapó tangózni tanította az éébenfekete boszorkányt. Aztán jött az ünnepi vacsora, halat ettek, Télapó még soha életében nem evett ilyen hihetetlenül finom halat, a lágyan omló, szálkátlan, zamatos fehér hús ízzét már-már kibirhatatlanságig fokoza a citromos mártás. Szó nem esett, csak mohó nyeldekléssel pusztították a krőzusi lakomát. Ezután csendes heverészés a meleg fényű nappaliban, nézték a piramisok lassú forgását, és a gondos munkával faragott füstölő emberkék száján kibukó illatos füstöt. Már öreg este volt, amikor Krampusz egy fazékfedőn dobolni kezdett, és a gyönyörű fekete boszorkány táncra perdült. Ritmusosan rángva, karjait kígyószerüen csavarva pörgött forgot, bőrén levő apró izzadságcseppekben millió gyertya fénye táncolt. És ahogy a füszoknya lerepült, és meztelen testének egyetlen éke a csontnyaklánc maradt, a dermedten ülő manók szemében a csillogás mély izzásra váltott.
Hajnalban télapó kimászott a jó meleg dunnából, Télanyó nőieseen tellt, sültalmaillatú testét nehezen hagyta ott. Az nappaliban rettenetes rendetlenség volt, Krampusz és a boszorkány a jakszőr takarón hevertek. A koboldok, manók, angyalkák és törpék a karácsonyfára csimpaszkodva aludtak, dísznek teteve magukat, ahogy szokták. Télapó cinikus félmosollyal kiemelt egy szivart Krampusz fogason lógó zakójából, és kiment rágyújtani. A sarki fény narancssárgában derengett. Szakállában pár szál elszenesedett, amikor Krampusz elöző este égő puncsot ivott, és a lángot fülein fújta ki.
Két manócska, kiknek szemét elkerülte az álom, éppen nagy óvatosan sárkányvért öntöttek a sugárhajtású szán tankjába. Ettől majd kékeszöld lángok csapnak ki a fúvókábol, zöld füst borítja be tájat, és jót kacagnak...
-Mikor nőnek már fel?!-nagyon mély és rekedt volt Krampusz hangja, ahogy Télapó vörös köntösében kisétált.
-Szóljak?
-Á, hagyjad, had örüljenek-ő is szivarra gyújtott, a másik parazsáról.
-Hosszú, hosszú nap lesz.
-Na ja.
-De ilyenkor mégis úgy érzem, nekem a legjobb széles e Világon - Télapó hunyoritva nézte az ég allján káprázó színorgiát. Krampusz kivette a szájából a szivart, tenyerébe fektetve méregette.
-Karácsony-mormogta, és újra pöfékelni kezdett.
-Szia, főnők!-kicsit akadt a nyelve- tudod, már évek óta clean vagyok, ez csak egy kis legálcucc...rénszarvaszúzmó, sarki fűz kérge, és rozsomáksajt. Kérsz?-büntudatosan próbálta a bongot előrenyújtani, de nem bírta el, és majdnem vörös orrára esett. Az öreg nagy sóhajtással segítette neki visszadölni a szalmabálára, és betakarta. Megvakargatta a füle tövét, megsimogatta a vörös nózit, majd elsétált. A legjobb kollégának is lehetnek rossz periódusai...
Mégegyszer elmen a szánhoz, és megnézte, alkalmas állapotban van -e a másnapi strapás munkára. A rock-shock lengéscsilapítókat már ideje lett volna felfújni, az olajfürdőkben megdermedt az olaj. A légterelő szárnyak csapágyazása kattogott, és foszladozott a zselés ülés is. "Még egy alkalmat elbír", morfondírozott magában. De jövöre megcsinálja! Megfogadta. Tavaly is. Kicsit szamárfüles volt a matrica a szán hátulján: "Egy repülővel kevesebb!" Visszasimította a leváló félben levő sarkot. Sóhajtott, és besétált a házba. Kicsit bonyolúlt volt a bejutás, mert álcaháló takarta, a műholdak meg a repülők miatt. A régi szép időkben elég volt pár jegesmedve, meg a segítőőkész eszkimók által terjesztett rémmese, hogy ne járjanak errefelé gyanús alakok.
Ahogy belépett , rögtön jobb kedve lett. Olyan volt az egész, mint egy mesekönyvben. A kandallóban barátságosan pattogott a tűz, melegfényű gyertyák világítottak, vidám zsivaly töltött be mindent. Egy manó majd elcsapta, ahogy triciklijével elszáguldott. Télapó a fejét csóválta, de nem szólt semmit. Végül is még gyerek, alig 90 éves az ebadta! Szép, faragott tömörfa bútorok, havas tájakat ábrázoló olajfestmények, meghitt, kedves tárgyak, már-már giccsbe hajló, de mégis öszintén barátságos. Öreg recsegő hintaszék, öreg kövér kandúr, minden csak arra csábít, hogy a lágyan doromboló macskával az ölében bóbiskoljon, lábát melengetve a pattogó tüznél, közben a gramofonból halkan szól a "stille nacht"...jajj! De nem, rettenet munka és idegeskedés vár rá, mert holnap szentesete, és milliárd dolgot kell még elintézni, amire persze lett volna 364 nap, de hát...
Télanyó sürgött forgott a konyhában, kis angyalkák röpködtek, rohangáltak körülötte. Készült a finom mézes süti, bejgli és mákoskalács. Csak attól hízni lehetett öt kilót, ha valaki mély levegőt vett. és sült a hal... télapó nagyon nem örült neki, hogy nem pulykát esznek, hanem halat. Egész gyermekkorában hallal tömték, és ha vendégségbe ment eszkimó barátaihoz, hát mi mást kapott volna ebédre, mint fókazsírban sült halat, esetleg fókazsírban sült fókát, ami rettenetesen halizzű, esetleg nyárson sült halat, füstölt halat vagy hallevest. Ezt kínálták neki halszagú iglukban halszagú kezükkel barátai. Néha-csemge gyanánt- szereztek neki egy kis kaviárt, a messzi délről.
Szóval, boldoggá lehetett volna tenni szegényt egy igazi jó házi nevelésü pulykával, finom gesztenyés töltelék aszalt szilvával, ahogy a mézbarnára pirult bőrt felvágják, és elötünnek a gyönyörőséges fehér rostok. Fel alá járt az ádámcsutkája, ahogy elképzelte. De nem kapott. Karácsonykor hal volt. Télanyó csak húsvétkor volt hajlandó pulykát csinálni. Női önkény. Magyarázatot sosem kapott.
Anyó ideges volt, mint ilyenkor mindig. Több tucat angyalka, manó, rénszarvas, törpe és fekete macska számára kellett ünnepi ebédet készteni.
Télapó átballagott az irodába, hogy összesítse az ajándéklistákat, a kérések alapján. A tudós manó már előválogatást végzett, a lehetetlen, ostoba és veszélyes kérdéseket kiszórta. Udorral méregette a hegyekben álló leveleket. Csupa elektromos ketyere, eldobható, idióta vacakok, meg büdös gumi meg műanyag vacakok, amelyeket azért raknak össze rosszúl szellőztetett, sötét gyárakban nyomorult gyerekek, hogy a világ más tájain más gyerekek gyorsan szemetet gyártsanak belőlük. Ezen ajándékok kiosztásást már rég automatizálták, különben az öreg becsavarodott volna. De sajnos a felülvizsgálatot személyesen kellet végezni. A lelkierőt még gyüjteni kellet ehhez. Így Télapó lesétált gyönyörű, alpesi tipusú házának pincéjébe. Lesétált a báboskorlátos recsegős falépcsőn, végigsimítota az öreg, pókhálós lomokat, hajókoffert, csontszigonyhegyeket, viking hajók faragott orrdíszeit, Yma Sumac plakátgyüjteményét rejtő ébenfaládákat.
Maj egy rozsdamentes acél ajtó félrehúzódott, és beszált a liftbe, a hideg, kék fénnyel bevilágított, szürke acél liftbe. Bennt egy rendkivűl rosszarcú müszakis állt, kopott vén manó, szerszámövvel a derekán. A mágneses pólus vándorlása miatt gyakran meghibásodtak az elektromos berendezések errefelé, Télapó utálta is mindet. Csak úgy volt hajlandó liftbe szállni, ha egy szerelő is vele ment.
Egyszerre csak a "Diótötő" motivuai hangzottak föl a hangszóróbol, kb. polifonikus mobilhang minőségben. Fülére tapasztott kézzel meredt a kis gnómra, aki kárrogva magyarázta:
-Az új liftet nem lehet háttérzene nélkül rendelni. Gondoltam, mégis ez a zene áll a legközelebb a cég profiljához...
A gépzene felismerhetetlen recsegéssé torzult, majd elhalgatott, ahogy az övtáskából kiragadott csavarhuzó hegye szétroncsolza a membránt, és a mágnest.
-Íg aligha lesz érvényes garancia-jegyezte meg a müszaki személyzet, ahogy visszakapta a szerszámot. Egy jeges pillantás belefolytotta a további megjegyzéseket. Leértek a böszme nagy raktárba, az autómata robotkarok rengetegébe. Fenyegető szemekként pislákoltak a központi számítógép lámpácskái. Halkan zugott a semmi. Télapó vécére ment. Ebben a hideg környezetben szüksége volt valami komfortcselekvésre. Aztán végighalgatta valami halálunalmas házi troll kiselőadását, hogy mennyire klafa az egész. Jó, nincs mese, vissza kellet menni átnézni a nyüves leveleket. A sok szaros digitális csodát, számítógépes játékokat, mobil játékkonzolok, maroktelefonok szines kavalkádját áhitó ákombákom betükkel írt levélcsodák.
Vissza a meghitt öreg házba, az időtől megfeketedett, szuvas, barátságos íróasztal mellé. Elolvasni 63534819 levelet. Pesrsze amint nekilátott, befutott egy vendég. Elöszőr iszonyatos, égrengető recsegés hallatszott, ahogy a tetön lebzselő norvég kék fjordpapagájok riadtan rebbentek föl. Hangos dörömbölés hallatszot az ajtón. Teljesen fölösleges volt a dörmögő kérdés:
-Ki az?
-Knecht Rupprecht!- a hang minden elképzelhetőnél mélyebb volt. Télapó dörmögése bakfislány sipákolásának hatott mellette. Az ajtó kinyilt, ott állta Krampusz, elegáns Boss öltönyében, fekete selyemingben, bíborszin nyakkendőben.
-Szevasz, öreg!-hosszú, szörös karjaival átölelte Télapó fatörzsnyi derekát. Marékszám alkoholos bonbonakat szórt az odasereglő manók, törpék és anygyalkák közé, majd bevetettte magát a jakszőr takaróval letakart kanapéra.
-Muszáj mindíg valami rettenet lármás és büdös jószággal jönnöd?-rosszallóan ráncolta homlokát a házigazda.
-Naná, kíváncsi vagyok, idén mi lesz!
Ugyanis szokásban volt, hogy a kis házitrollok minden évben csináltak valamit Krampusz járművel. Elöző évben jégcsapot dugtak Corvettjének kipufogójába, azelött meg jetitaknyot kentek a Hummer kerekeire, amitől a kocsi teljesen megőrült, és összevissza felmászott a gleccserekre, fittyet hányva a kormánykerék utasításaira.
Mivel szolgálhatok?-a kérdés elhangzása közben már felbukkant a konyhaajtóban egy kis puttó, abszintosüveggel a kezében. Különösen utalátos volt, hogy ilyenkor mindig kiszabadúlt az abszinttündér apalackból, és hatalmas zavart kavart. 63534819 levelet átnézni...ajjaj, ezt a kakukkos óra fogja bánni.
Az abszinttündér kokettált, csábitgatott, Krampusz bambán vigyorgot, az átlag 150 éves törpék, manók, koboldok éretlen gyermekként kacarásztak, Télanyó csak rosszalló hátát mutatta a konyhából, Télapó meg aranyozott dióval dobálta a szobában fel-alá egykereküző angyalkákat. Akit eltalált, kiesett, és egy tucat süteményt kellet formával kivágnia, mielött visszamehetett volna játszani. Persze az angyalkák csaltak, mivel a legtöbben nem is egykereküztek, csupán röpködtek egykereküvel a lábuk között. Végül, végre, nem volt már hátra más, mint felált, adalépett a kopott, ronda, giccses kakukkosórához, és kötőtűt szúrt a számlapba, közvetlen a percmutató elé. A mutató megakadt, az idő-mit tehetett volna mást -megált. A repdeső birkozó, futkározó alalkok megdermedtek, a kandalló és a mécsesek lángjai, az éppen kiöntött tea csepjei a levegőben, mind megdermedtek.
-Beszarok! Ahányszor ezt megcsinálod, assziszem, beszarok. állati, öregem! Nincs még egy ilyen órád?
-Nincs, Krampusz, tudod, hogy nincs...na segíts, sok dolgunk van.
-Szóval segítsek...
-Aha, gyere!
-Ha száz évig tart, addigra talán kész leszek én is!-kiabált ki Télanyó a konyhából.
Bementek a szobába, a rémületes halom levelet a padlásról lehetett leengedni egy csövön.
-Akkor én nézem a társasjátékokat, a fajátékokat, könyveket, szabadtéri sporteszközöket és kerékpárokat, neked jut a számítástechnika, az autós játékok meg a divatos ruhák, jó?
Krampusz nyerítve röhögött, rágyújtott egy rettenet büdös szivarra, és nekilátak. Közben édes, fahéjas narancsos karácsonyi teát ittak. Repültek. Millió színes levél kerengett végtelen örvényben a szemük elöt, a végtelen űr volt a háttér, szines csillagok mirádjai sziporkáztak a dermedt időben. Az nem csak megakadt, hanem meg is állt, így minden korok csodalényei, melyek túllépték az idő illuziójának korlátait, ott kerengtek körülöttük. Gyönyörű pegazus szárnyalt el mellettűk komótosan, fergetegként elzúgó szénfekete sárkány hányta lángnyelv villámait, homokszemcsék viharában Földanya táncolt furcsa táncot. Folyamistenek gyönyörű nimfákkal fonódtak össze világokat megtermékenyítő ölelésben, a Tejút belölük fakadó hófehér áradata lüktető élettel töltött meg mindent. Hatalmas, kékesen felsejlő gondos kezet simították végig a végtelen tremtés szines kavalkádját. A leveleket elnyelte a semmi, hogy értéktelen, furcsa kacatok szülessenek, és ha az idő hatalmának visszatértével értelmet nyer a holnap, ennek a holnapnak fagyos éjszakáján számos múló és esetleges, mégis életeket jelentő és jelző érzéseket gerjessszen. Újra az otthonos szobában heveretek, és nagyon, nagyon közelről nézték s a szönyegen kavargó csillagokat, sárkányokat, szárnyas lovakat és örvényeket. A kandalló finom szürke hamúja hűvösen halgatott.
Télanyónak még segitettek befejezni a mézeskalácsházikót. A morgós öreglány arcán akkor terült szét elöször boldog elégedettség, és piros foltok gyúltak két oldalon. Ezt látva az ablak elött logó jégcsapok halványszürkéből ezüstfehérre váltották szinüket. A kövér fekete kandur száját nyalogatva nézegette a sütőben piruló halat.
Hagyták újraindulni az órát, és a türelmetlenűl feszengő lángok újra vidám táncba kezdhettek. Krampusz kaján vigyorral a zsebébe nyúlt, és egy ébenfa dobozt vett elő. A doboz fedele felpattant és kipattant belőle...no nem egy Jancsibohóc, hanem egy boszorkány. De nem is a vasorrú, vénasszonyos fajta. Levegőbe szökkenő vicsorgó feje hirtelen testet növesztett, és teljesen pompájába ott állt az ámuló sereg elött egy gyönyörű ébenfekete nő, egy száll fűszoknyában, emberi csontokból készült nyaklánccal a nyakában, izzó-sóvár szemekkel, villogó hófehér fogakkal. Ideje volt behozni a gamofont. Swinget hallgattak, ropták rá túláradó vidámsággal, csokit ettek, és ittak, majd ittak és csokit ettek. Jó volt. Télanyó úgy táncolt, hogy jajongot a jó öreg tölgyfapadló. Krampusz is megrakta vele rendesen, mig Télapó tangózni tanította az éébenfekete boszorkányt. Aztán jött az ünnepi vacsora, halat ettek, Télapó még soha életében nem evett ilyen hihetetlenül finom halat, a lágyan omló, szálkátlan, zamatos fehér hús ízzét már-már kibirhatatlanságig fokoza a citromos mártás. Szó nem esett, csak mohó nyeldekléssel pusztították a krőzusi lakomát. Ezután csendes heverészés a meleg fényű nappaliban, nézték a piramisok lassú forgását, és a gondos munkával faragott füstölő emberkék száján kibukó illatos füstöt. Már öreg este volt, amikor Krampusz egy fazékfedőn dobolni kezdett, és a gyönyörű fekete boszorkány táncra perdült. Ritmusosan rángva, karjait kígyószerüen csavarva pörgött forgot, bőrén levő apró izzadságcseppekben millió gyertya fénye táncolt. És ahogy a füszoknya lerepült, és meztelen testének egyetlen éke a csontnyaklánc maradt, a dermedten ülő manók szemében a csillogás mély izzásra váltott.
Hajnalban télapó kimászott a jó meleg dunnából, Télanyó nőieseen tellt, sültalmaillatú testét nehezen hagyta ott. Az nappaliban rettenetes rendetlenség volt, Krampusz és a boszorkány a jakszőr takarón hevertek. A koboldok, manók, angyalkák és törpék a karácsonyfára csimpaszkodva aludtak, dísznek teteve magukat, ahogy szokták. Télapó cinikus félmosollyal kiemelt egy szivart Krampusz fogason lógó zakójából, és kiment rágyújtani. A sarki fény narancssárgában derengett. Szakállában pár szál elszenesedett, amikor Krampusz elöző este égő puncsot ivott, és a lángot fülein fújta ki.
Két manócska, kiknek szemét elkerülte az álom, éppen nagy óvatosan sárkányvért öntöttek a sugárhajtású szán tankjába. Ettől majd kékeszöld lángok csapnak ki a fúvókábol, zöld füst borítja be tájat, és jót kacagnak...
-Mikor nőnek már fel?!-nagyon mély és rekedt volt Krampusz hangja, ahogy Télapó vörös köntösében kisétált.
-Szóljak?
-Á, hagyjad, had örüljenek-ő is szivarra gyújtott, a másik parazsáról.
-Hosszú, hosszú nap lesz.
-Na ja.
-De ilyenkor mégis úgy érzem, nekem a legjobb széles e Világon - Télapó hunyoritva nézte az ég allján káprázó színorgiát. Krampusz kivette a szájából a szivart, tenyerébe fektetve méregette.
-Karácsony-mormogta, és újra pöfékelni kezdett.
1 megjegyzés:
Sok idő óta az első amit olvastam: érdekes...
Megjegyzés küldése