Okostojás

Az Úr a Paradicsom romjai közt üldögélt, és lantját pengette. Hatalmas fák árnyékában, elefántderék vastag gyökerek között. A hatalmas gyökerek szürke köveket szívtak elő a földből, szeszélyesen össze-vissza dobálták őket, a játékos kedvű szél és eső pedig kapukat, ablakokat, domborműveket faragott a hatalmas gyökércsápok előcibálta szürke labirintusba. Így született Angkor ősi romvárosa, és az Úr lantja is inkább szitár volt. Minden esetre játszott, mélabús dalokat, és elég jól érezte magát. Madarak húztak az égen, és a tigris véres bajszát a mohába törölte, jóllakván a szarvasünővel. Ekkor valamely esőmarta dombormű különösen csúf démonja lelépett koponyákból emelt díszhelyéről, s a szürke kőport kényesen veregette le magáról.

-Színésznek kéne menned, Lucifer-sóhajtott, szitárját letéve.

-Színház az egész világ...-sóhajtott az, alfelét vakargatva és tüsszögve. Hiába, a kőpor...

-Ma akkor azért találkoztunk, hogy...

-Vicces így a paradicsom. Az oroszlán immárom kevésbé legel a báránnyal, meg is fogyatkoztak szépecskén, farontó gombák nőnek a hatalmas törzseken...

-Kicsit megváltoztak a létfeltételek az alma-ügy óta...

-Életre kelt a panoptikum, és kiderült, hogy nyolc centis szemfogakkal mégsem a legelés a létező legjobb elfoglaltság? És hogy a borostyánsárga viperaméreg mást is tud, mint szépen csillogni?

-Gúnyodat még elviselném, de most untatsz, és az már nem fér bele. Miért vagy ma itt?

-Mai értekezésünk tárgya az, hogy miért nincs ember...

-ó... Asszem, főzök teát- és így tett.

-Most már démon helyett pufók, gödrös térdű, matrózblúzos iskolásfiú volt Lucifer, idegesítő, magas, éneklő hangon beszélt, széles gesztusokkal.

-Mai előadásom során a színkeverésből kiindúlva kívánom bizonyítani, hogy nincs ember.

És színes táblakrétával firkálni kezdett az ősi falakra. Feldobta a szivárványt.

-Vörös-narancs-sárga-zöld-kék-ibolya, ezek a szivárvány szinei, érdemben ezek A Szinek, minden más csak árnyalat.

Az Úr erős kínai teát kortyolgatott, morogva.
-Na ja...
Akkor most nézzük  a színkeveréseket. Kék-sárga zöldet ad, sárga-vörös narancsot, és így tovább.
-Jaja...
-Szóval az ilyen keverékszíneket a köztes színnek látjuk- Lucifer mutatóuját felemelve szónokolt, hatásvadász hangsúlyokkal.-De... mi történik, ha a színspektrum két szélső színét keverjük? Sárgászöldet kapunk?!?
Az úr végtelen lassúsággal öntötte le a himalájai forrásvizet a Darjilingi kertek teremte levelekről.
-Jaj Istenem... -sóhajtott ironikusan. Egy apró csészébe is öntött némi teát, és az arra kúszó vénséges vén királykobra elé tette. Lucifer homlokán apró függőleges ránc jelent meg, és krákogott.
-Szóval, az alkony, mint láthatjuk, nem zöldessárga színben pompázik, amikor az ég kékjét megfesti a lenyugvó nap vöröse.Nem kérem, amit látunk, az BÍBOR! Szemünk már nem képes két ilyen távoli színből a középső színt megalkotni, hanem egy NEM LÉTEZŐ szint látunk!
-Hüha!-mondta az úr, és finoman megtörölte az öreg kobra ajkát, ahol mellé folyt a  tea.
-Tehát kapunk egy színt, pontosabban egy SZÍN érzetet, amely mögött nincs szín! Nincs frequencia, amely jellemezné a bíbor színt, csak keverék, vörös és ibolya keveréke. Nincs ilyen szín! 
-Értem-Isten tekintete homályosnak hatott, a távolt fürkészte.
-Most térjünk át az emberre...
-Ami nincs...
-Pontosan, az emberre, ami nincs... Szóval, nézzünk egy archetipikus emberszimbólumot, a sárkányt, akeleti sárkányt. Tulajdonképpen szárnyas kigyó, esetleg szárnyas féreg.
Az Úr közben az ölében sziesztázó agg kobrát simogatta. Az szerencsére süket volt.
-Szóval van a sötét, állati, földhözragadt lét, az ösztöneinek és vágyainak, indulatainak rabja lény. Az már mindegy , hogy alantas vágyainak mivel szerez érvényt, karmokkal, kőbaltával vagy lézerágyúval. Az elv a lényeg. Ami esetleg lehetne több, mint állati, az az intellektus, amely megalkotja a kőbaltát és a lézerágyút. De nem. Ha végletekig fejlesztjük a túléléshez szükséges eszköztárat, akkor szupercsótányokká válunk, zseniális túlélőgépekké, akik maximumra fejlesztették az evés ürítés, túlélés-ölés, pusztítás gyógyítás tudását, hogy a bennünk élő állat maximális hatékonysággal teljesítse evolúciós programját. Tehát adott egy lény, akit az isteni szárnyak emelnek az állati alantas lényből...mivé? Szárnyas féreg ez csak, de hol az ember?
-Sok mindent nem mondtál még el az emberről, emberünkről, Lucifer...
-Hogy szuperracionális elméjét irracionálisnál irracionálisabbb célok szolgálatába állítja?
-Ne légy gyermekded. Senki egy szót sem szólt itt racionális lényről.
-Rengetegen szóltak róla.
-Irracionális... Nem igaz alapfeltevésekből igaztalan eredményre jutni, majd felháborodni...gyerekes.Fáradt vagyok, Lucifer.Megválaszolom kérdéseidet, ha némelyeket még nem tettél volna fel, vagy csak a  válasz közben jut eszedbe, hogy fel is tehetted volna, akkor elnézést
   Az ember van, pont annyira, mint bármi más. Nem kevés az, ami sajátja. Félig isten, félig állat, de nem pusztán ennek a kettősségnek rabja. Igen, amikor a vérszomjas majom atombombát ragad, amikor a legszofisztikáltabb technikát állítja érzéki örömei szolgálatába, amikor intellelktusa perverz kéjvágyának öncélú kielégítését szolgálja, akkor tényleg. Akkor nem látszik valódi színe. Igen örökké boldog utópiát kerget, és boldog aranykoraba vágyik vissza. Igen ezzel olyan, mint valami bárgyú ökör, aki a szarvára kötött répát elérni vágyván tör át mindenen. A gepárd sem rohan örökké, az ember sem csak azt teszi, mi emberi, hiszen jól látod, döntően állat. Szomorú, hogy számos állati tulajdonságának ad emberi ruhát, és cifra rongyokba öltöztetett szánalmas cirkuszi majomként parádézik. De ott van a művészet....példának okáért. 
-Amikor az állat megpróbálja a teremtés isteni aktusát utánozni, léha érzékek és perverzió örvényében, meg ilyesmi...
-Igen a művészet, amikor a dolog már annyira önmaga, hogy túlmutat önmagán. És nem megtisztítja a sártól művészetének építményét, hanem trágyából tapaszt vakítóan fehér márványpalotát, igazibbat, mintha carrarai márvány lenne, mert igazibb lesz az igaznál, mert bepiszkolhatatlan, mert olyan tiszta, hogy a piszokkal egylényegű, és azért az el nem érheti.
-Uram, te szívtál...
-Akkor menjünk tovább. Nincs olyan, hogy szín, kedves antropomorf Sátánom! Van ez az elektromágneses hullám, ami mondjuk legyen a rádióhullámoktól a gammáig, csak a vicc kedvéért. Ha igaz. És e teremtmények egy részének van valahol valami -fejlettebbeknél két kis remegő kocsonyagólyócska a fenekükkel ellentétes végükön-amivel érzékelik ennek asepktrumnak azt a részét, ami a világűrből eljut  a földre jó eséllyel. Ez kb. logikus, ugyebár. Ezen hullámok különböző arányban keveredve, különböző intenzitással színhatásokat eredményeznek. Abban a hipotetikus esetben, ha ez teljesen telített, tiszta sugárzás, akkor növekvő frekvencia mentén tényleg tudunk egy olyan folyamatos spektrumot adni a fényre-nem a látható fényre, mert attól fény, hogy látható, tisztelet az infravörösnek meg az ultraviolának- amelyből önkényesen, konszenzus szerint vagy örökletes látóberendezésünk szabályosságai szerint kinevezhetünk színeket. Szép.Hogy a bíbor még furább? Biztos.Hogy az ember furább lenne az állatok sokaságánál. Lehet. De te nem feledheted, hogy nincs olyan, hogy vagy isteni, vagy állati. Legfeljebb azt mondhatjuk, az emberben meg van a lehetőség, hoyg olyan isteni aspektusok is megnyilvánuljanak, amelyek állatokban kevésbé jellemzőek. Nos kedves Lucifer, most meg én alszom, te meg menj a Pokolba!
-Hát, ez nem volt túl épületes. 
-Inkább figyelj! Csak úgy általában.
-Te is! A darjiling tea nem kínai...