Határkő

"A semmibe vezető út is csak egy lépéssel kezdődik"

Jobbra: sivatag

Balra: sivatag

Előre: sivatag

Visszanézve: sivatag

Csak hogy tudjuk, merre vagyok. Mivel egy helyben, ez előre és a hátra elég szubjektív, s mivel egy helytemben ülve forgok, ha úgy tetszik, a jobb és a bal sem éppen egyértelmű. Röviden: bármerre nézek, sivatag. Ha nem nézzek semmere, akkor nem. Mert ahol pont vagyok, az nem sivatag. Hanem egy kis házikó a sivatagban. Légkondival. A tetőn levő napelemek szolgáltatják az energiát. Ezért ha beborul, kutya meleg lesz idebenet. De azt az évi két napot kibirom. A sivatag nem az a dünés fajta. Hatalmas sikság, sok homokkal, elszórtan kőhalmok. Út nincs rajta. Pontosabban az egész egy hatalmas út, tetszöleges irányba, ha az ember figyel a köhalmokra. Csak egy akadály van pár ezer négyzetkilométeren. A sorompó a ház mellett. No meg a ház. És mivel itt van akadály, itt áll meg mindenki. Van, hogy napokig köröznek, mire meglelik. Én meg csak a távoli horizonton kóválygó porfelhőt figyelem. Mindenki nyugat felé megy. És senki nem jön kétszer. Némelyek úgy eltévednek ez egy találkozás alkalmával is, hogy nyugat felől gurulnak a sorompóhoz. És aztán megfordulnak, tetszés szerint U vagy Y fordulóval. Hely bármelyikre akad. Kicsit furcsa azért felemelni a sorompót, hogy valaki eltolasson a másik irányba. De a rend az rend.

Felvetem nagy nehezen a szolgálati ruhát. Mondjuk a nyakkendőt nem. Emberi méltóságom utolsó roncsait látszólag még őrizni igyekszem. A tábla feltüntette a sorompó mindkét oldalán, hogy éppen ki hová megy. A feliratok részben lekoptak, részben valami senki által nem ismert nyelven íródtak. Lehet, hogy a lekopott felíratok is ismeretlen nyelven voltak, de ezt már nem lehetett megállapítani. Így kétségek közt maradtam abbana kérdésben, valyon milyen mély a nemtudásom annak ügyében, honnan hová visz át ez a sorompó. Minden esetre nem tudtam. Ahogy mások sem. Az első átkelő valami burnuszos fazon volt, hátas állatán. Sárgásbarna jószág, jó púpos. Ferdén rágott, és akkorákat köpött, hogy sok bételfüggő indiai megirigyelte volna. Sosem láttam még ilyet. Az utas meglehetősen szükszavú volt. Íratai nem lévén, csak a szolgálati szabályzatban rögzített csúszópénzért engedhettem át. Mivel csőbombákat és sorozatlövő fegyvert is vitt, kettő hetvenötös szorzóval számoltam a megvesztegetést. A hasist meg elkoboztam, bár nem tünt túl minőségi anyagnak. Elporoszkált hosszúnyakú paripája hátán.

Aztán jött egy dagadt pap, szamaraskordéval. A szamárnak nagyon melege volt. Vélhetően a kövér atyának is, de az ő fején legalább szalmakalap díszelgett. Bár elnézve a kalapon vágott lyukakat, vélhetően a szamár volt jogos tulajdonosa.

-Hová, hová?

Igyekszem barátságosan közeledni az errejárókhoz. Pontosabban ők közelednek, én megszólítom őket.

-Erre...

Nyugat felé mutat virsliujjacskájával. A szamárnak adtam némi vizet meg kockacukrot.

-Legyen szives a papírjait!

Összerezzen, majd papirokat vesz elő. Két zsebkendő, egy szalvéta, némi fotókarton, egy Burger King-es korona, meg kiscímletü papirpénzek. A pénzt elvettem, meg egy kutyás autómatricát, amit elsőre nem vettem észre.

Aztán délutánig nem jött senki. Így megetettem a guppikat, meg a vakondot. Nem volt felhő az égen. Olyan jó lett volna egy komor szürke felhő, hatalmasan gomolygó, ezüst zsegéllyel, ahogy beúszik a nap elé. És akkor elbarnul a porsárga sivatag, a kövek feketék maradnak. Már annak is örültem volna, ha egy-két madarat láttam volna. Néha jöttek sirályok. Nem tudok tengerről errefelé. Van egy hajó a homokban, alig kicsit a horizont alatt kelet felé, de nem tudok semmiféle tengerről. De nem voltak madarak sem ma. Még kicsit rendezgettem a gyüjteményemet, bármiből. Három tájban jött egy traktor vontatta cirkuszkocsi. A traktorban az erőművész ült. A kocsiban még volt egy kétszáz kilós szakállas nő, meg egy elég lestrapált jegesmedve. Ez utóbbit azonnal felismertem. Halfagyit nyalogatott, és kókadozott. Simogatni persze nem szabad. Eladtam nekik öt kiló fagyit, mondva, hogy kötelező vétel. Cserébe nem kértem papirokat. A medvére aligha volt kiviteli engedélyük. Vagy behozatali. Jó lenne tudni, melyik az én oldalam. Addig is, ragaszkodom az átkelési ponthoz.