Ott ült a barlangom sarkában, és didgeridoo-n játszott. Fejfájdítóan hosszan. Közben felszítottam a tüzet. Merthogy kutyahideg tél volt. Ha kinéztem a szűk bejáraton, hófelhőktől szürke eget láttam, és feketet varjúsziluetteket, ahogy elhúztak. Kisebb halomban álltak a borosüvegek egy sarokban. Kintről varjúkárrogás. És szólt a didgeridoo. Nem fáradt bele. Lehet, hogy a hasában is a tüdeje van, azért olyan hatalmas. A gyomra meg csapott fenenkében lehet. Bár, ahogy elnézte az étvágyát, mégsem. De még nyomta, meg nyomta. Már annak is jobban örültem volna, ha bumeránggal dobál. És az egészbnen a vasárnap-hétfő volna a hibás. Mert hogy a kenguruk földjén van elöször Karácsony. Mert ugyebár, valahol arrafelé kezdődik december huszonnégy, hogy aztán végigsöpörjön az egész golyóbison. Nagyjából huszonnégy óra alatt. Igen, ez így van. És így értelmes. Eltekintve a huszonnégy órától. Mert annak sok teteje nincs. De erre még visszatérünk.
-Mást is hoztál, mint ezt a szörnyű kályhacsövet?
A következő félórában csak játszott tovább. Már jojóztak a szemeim. Még azért sem hagyta abba , hogy igyon még. Kicsit elballagtam a járatokba, megnéztem a cseppköveket, mintha sosem láttam volna őket. Letöröltem pár kristályt, megsimogattama téli álmot alvó denevéreket, és kisöpörtema csontokat a kamrának használt járatból, mert hát elég nagy kupi volt. Mondanom se kell, a monoton zúgás mindenhova elkisért. Lassan visszatértem zenebolond vendégemhez. Éppen jókat kortyolt talán utolsó borosflaskámból. Atyaian mosolygott, ősz szakállát vörösre festette a bor.
-Isteni. Na, boldog karácsonyt!
Elém dobott egy gondosan újságpapirba csavart valamit. Kibontottam. Egy aranytojás volt benne. Feltörtem. Ugróbabok pattantak ki belőle, nevetve, visítva pattantantak szerteszét. Némelyik rögtön a tüzbe esett, sárga és vörös szókracsóvát húzva, sikongva pattogtak tova. Talán fél percig tartott a mulatság, majd mind eltüntek valahol a résekben, vagy elhamvadtak.
-A legjobb ajándék! Nem lehet mellélőni vele. Felráz, szórakoztat, majd eltünik, és nem porosodik évekig valamelyik sarokban. A tojáshéj vaniliaízzű, próbáld ki!
És tényleg. Finom volt. Én persze nem adtam neki semmit, nem lett volna stílszerű.
-Nézd, mit találtam egy fán!
Hatalmas zsebéből fura jószágot vett elő. Valami elvetélt medve-lajhár keveréknek hatott, szürke volt, értelmezhetetlen denevérszárny-pitypang fülekkel. Ahogy letette a földre az lomhán elindult. Tekintetében teljes értetlenség tükröződött.
-Nézd! Nézd!
Felemelte, és megfordította a lomha jószágot. Az ugyanolyan apátiával tartott az új írányba, ahogy az elöbb másfelé. Egy újabb fordítást követően újra csak vánszorgott. Annyiban különbözött egy olcsó elemes játéktól, hogy ha felemlte e földről, akkor abbahagyta a járást. egy pár másodperc után. Az öreg éretlen kamaszként vihogott, ahogy forgatta ezt az eleven plüss izét. Aztán másik zsebéből nagy csokor eukaliptusz ágat vett elő. Furcsa vendégünk enni kezdett, a rá jelemző vehemenciával.
-Remélem, dingót nem hoztál-nem igazán sikeredett barátságosra a kérdés. Malacszemeivel sértetten végigmért, majd a didgeridoo-ja felé nyúlt. Időszerünek éreztem társalgást eröltetni.
-Ilyenkor neked nincs rohadt sok dolgod? Úgy értem, talán szét kéne szórnod pár millió ajándékot.
-Kedves, hogy így marasztalsz...
A maci fejét vakargatta, és közben maga is zöld levélkéket rágcsált.
-...de tudod, azok az idők elmúltak. Az emberek megveszik a sok szart egymásnak, és amúgy sem férek be a gázfűtéshez étépített, bélelt kéményeken.
Vicces. Ránézésre max egy erőmű kéményébe férne be.
-Szerinted lecseréljem a rénszarvasokat ilyenekre? Jól nézne ki piros nózival nem?
-Emlékezz csak, az sem vált be pár éve, amikor lajhárokkal akartad vontatni a szánt.
-Szerintem tök jó lett volna. Szépen beleakaszkodnak a felhőkbe sarlós karmaikkal, és elhúzzák a szánt. Csak elfogyot a felhő, és pottyantunk egyet. Ez a csilagfényes éjszaka dolog nem illik karácsonyhoz. Ilyenkor havaznia kéne!
-Még jó, hogy nem lett nagyobb baj.
-Hát izé...az egyik ahogy kapálódzott, kiszúrt egy csillagot. Ki is pukkadt. A csilagászok úgy mondták, hogy szupernóva, vagy mifene. De ezekkel sokkal vicesebb lenne.
-Persze aztán ha nem válik be, ezeket is nálam hagynád. Tavaj a lajhárokat is meg kellett ennem.
-He?
-Puszta emberségből. Anniyra fáztak szegények.
-Hehe! Emberségből?! Jó mondja!
-Két hétig fájt a hasam. Borzalmas ízzük volt.
-Bezzeg amikor a rénszarvasomat etted meg, nem panaszkodtál!
-Mondjuk, hogy baleset volt. Nagyon éhes voltam. Tudod, a kevlártól gyomorrontásom lesz.
-Áóóh. Bocsánat, csak kicsit fáradt vagyok, de figyelek....
-Látom...Szóval, a régi szép időkben még egyszerű volt. Erre jött valami kobor szerencselovag, szépen megsütöttem a páncéljában, majd ahogy kihűlt, kihámoztam, megettem, kész. De a modern kevlar cuccok borzalmas mellékízt adnak, és nincs is hőtartásuk. Így nem átsűl a kaja, hanem kint ráég a müanyag a közepe meg nyers marad. És még rosszab, hogy ló helyett mindenféle fém-műanyag szaron jönnek, azok teljesen ehetetlenek. Bezzeg régen. Egy jóféle angol telivér kellemes útóízzét még hetekig érezte az ember. Bár az sem sült át...
-De legalább még jönnek. Hercegnőket rabolsz még mindíg?
-Á, öregem, annak a biznisznek már rég lőttek. Amúgy is csak a baj volt a rinyáló fehérszemélyekkel. Mostanában a törpöket szoktam megkérni, hogy terrorista-gyanús mozgásról értesítsenek e-mailben valami NATO kontingenst. Akkor aztán jönnek csőstűl. Mondjuk kell némi stratégia, hogy a bombázás ne találjon meg, csak amikor felbukkannak az urak személyesen. De régebben azért jobb volt. Néha még jön egy hegymászó vagy barlangkutató csoport. Azokat nem bántom szivesen, jobbára derék emberek. Bár múltkor az egyiket kitüsszentettem. Üreges sziklának álcáztam magam, és bemászott az orrlyukamba. De látom, mindez annyira nem érdekel...
Az öreg éppen a maciszerüséget párna gyanánat a feje alá gyömöszölte. Lábait-stílszerüen mikulásos zoknis lábait-kedvenc rénszarvasa alá gyűrte, hogy jó meleg legyen neki, és aludni készült.
-Neked ilyenkor tényleg nem kéne dolgoznod?
-Ma a Jézuska viszi az ajándékokat helyettem, meg az Angyal.
-He?
-Figyelj-nehézkesen felült, és visszavette apró, drótkeretes szemüvegecskéjét-mi vagyok én?
-Télapó?
-Aha!
-Az meg ki a jó franc?
-Most...ezt nem értem.
-Na, figyelj, te piromán dinoszaurusz: van ez akarácsony, ami eredetileg valamely napimádó banda ünnepe téli napforduló kapcsán, ugyebár.
-Meg Sztálin elvátrs születésnapja.
-Ezt most hagyjuk. Szóval, aztán van ez a pravoszláv szent, bizonyos Miklós, aki ugyebár ajándékot osztott a szegény, jó gyerkekenek. Zöld köpenyben. És akkor van a karácsony, amikor az ajándékot hozza a... naszóval, nem tudom ki, kicsit kommunista Jézuskának érzem magam. Ajándékot meg a plázákban lehet venni, meg a karácvsonyi vásárokon. Az u.n. kreativak meg a hobbiboltban veszik, és izléstelen stílusban tönkreteszik, mielött átadnák.
-Ez így elég nyomasztó...
-Te meg hová mész?! Né má', mászik a párna! Na kisöreg, gyere csak! Egész jó puha vagy. Figyelj, az egészet nem kell olyan drámaian felfogni. Az ünnepek iszonyat fontosak, mindig és mindenhol. Kicsit megáll, lenyugszik, kilép...más illatok a konyhából, a gyerekek még örülnek az ajándékoknak, szépek a gyertyák, rondák az égők... tudsz belőle valamit csinálni, ha nem vagy tök hülye. Én is mindig körberepülök ilyenkor, és még egy két ajándékot is elszórok csendben, titokban. A karácsony már csak ilyen, öröktől. Behavazott nagyváros, hópihék, konflis, tütülő kis piros teherautó, és a játékbolt kirakatában táncra kelnek a felhúzós egerek és a plüsmacik. Minden vonatot gőzmozdony vontat, egy csillag nagyon fényes, kék a hó, meleg sárga az ablakokon a fény. A hegyekben gerendaház, száncsengő, a kutyák hangja jellegzetes a hidegben, a muzsika hegedűn szól, és szól a nagyharang. Örökké így van.
-Őőőő, most miről beszélsz? A karácsony örökké olyan, mint egy huszadik század eleji európai városban, és vidékén. Pontosabban, mint ahogy ezt Disnaylanden megcsinálnák?
-Persze. Ahogy a sárkányok is folyamatosan szüzeket rabolnak, meg városokat gyújtogatnak. Pedig háromújjas lábtyűt kötnek reumás tappancsukra...tényleg, majd csinálnál megint a rénszarvasoknak sálat? Foszlanak a régiek. Mindíg hordják.
-Akkor nagyobb sikere volt, mint a lajhár kezeslábasnak?
-Hagyjuk azt a történetet. Szóval, a kartácsony ilyen, és kész. Ilyen volt mindíg is. És ha nem lenne fekélyes agyomrod a sok műszállas ruhás katonától, élveznéd a gesztenyével töltött pulykát is. Apropó, pulyka. Lassan vár az asszony.
-Kedves asszociáció.
-Ő süti a pulykát. Szóval, lassan indulunk. Úgyis túl mozgékony ez a párna. Kéred?
-Szerinted finomabb, mint a lajhár?
-Na jó, inkább hazaviszem.
-Nem kéne ilyenkor körberöppenned a Földet? Ahogy mondtad? Csak hagyománytíszeteletből?
-Jaj, majd holnap.
-De holnap már nem lesz a mai Szenteste.
-De. Piros tehetautóval, lovasszekérrel, kutyák fagyos ugatásával és fényes csillaggal. Holnap is az lesz. Mint ahogy ma se. De majd viszek ajándékot minden gyereknek. Hisz minden gyerek jó.
-Ő, izé...
-Figyelj. It egy sárkány és Télapó beszélget egy elsűlyedt földrész egytelen maradványként meglevő szigeten, egy barlangban, amely az Atlantidák -temploma. Az Indiai-óceánon. Soha nem volt istenek aranyszobrai között. Itt ülsz, kötögetsz, az orlyukadon fújsz tüzet, hogy ne fázzunk.
-Igen.
-És nem hiszed el nekem, hogy nincs idő.
-De van. Tapasztalom.
-Hibás megfigyelés. Teremtő erejü hibás megfigyelés.
-Túl sokat ittál.
-Hagyjuk. Ott tartottunk, hogy viszek ajándékot minden gyereknek. Hisz minden gyerek jó
-Igen, de nem mindegyik keresztény.
-Ez afféle bürokratikus szarrágás. Ahol mindig karácsony van, ottt minden gyerek jó, és kap ajándékot. És senki nem szegi meg a tűzszünetet, mert nincs háború.
-Őőő, tessék?
-Semmi, elkalandoztam. Megyek...te ebben a szarvasban megdermedt a motorolaj. Nem indul.
-Hazavigyelek?
-Á, a múltkor is hatalmas balhét rendezett a cég. Mármint az enyém. Pokolbéli teremtmény nem vontathatja a Télapó kocsiját.
-Hízelgő. Nálam bezzeg nem balhézik senki. Nincs fönök, csak fura haverok. És kaptam tőlük karácsonyra egy hímzett ágytakarót. Elefántos. Jó meleg.
-A nagyobbik baj, hogy látszol a radaron.A szánkónak már van elektromos védelme. A szarvasokkal együtt. Hopp.
És halk pukkanással eltünt. Ahogy a tűz, a rénszarvasok, meg a tűz körül táncoló részeg manócska is, akit eddig még nem említettem. Kinyílt a sokatmondóan masszív ajtó, és őszes úriember lépett be, fehér köpenye alatt elegáns öltöny. Frizura, fazinírozott szakál, manikűrösnél karbantartott körmök.
-Hogy vagyunk, ma?
-Jól vagyunk.
-A kedves családja küldött egy ajándékcsomagot. Az üveg kivételével meg is kapja.
-Remélem, sütöttek a ráspolyt a kenyérbe. Szeretem a fémes ízeket.
-Hahaha, látom, ma humoránál van. De-és közel hajolt bizalmasan. Kivállóan karbantartott műfogsorának szinte semmi szaga nem volt- ha egy kicsit, egy kicsit megerölteti magát, a húsvéti ajándékokat már személyesen vehetné át, otthon.
-Én ezen már túlvagyok.
-Hogyan?
-Nem leszek olyan, amit maguk normálisnak hívnak. Azt már ismerem.
-Maga normális. Teljesen. Csak pihenni van itt, mert kimerült.
-Aha- és némi ltüzet fújtam rá. Lángoló szakállal, üvöltve rohant ki. Késöbb mág láttam, ahogy eszelős szemekkel vonul a folyosón, nedves törölközökbe csavart arccal. A szobát átkutaták éghető eszközök után, de persze nem volt semmi. Így aztán békén hagytak. Valami gyógyszert még akartak adni. De egy remek trükkel az ápoló nadrágzsebébe köptem úgy, hogy észre sem vette. Végre elmentek, és visszajött a vendégség. Télapó hozott egy kis pulykát, a rénszarvasok meg egy kevés ízletes zuzmót.
Ha végre megkötöttem a harisnyát, asszem repülök egyett. Van még pár jó mély szakadék ezen az öreg földön, ami radarárnyékban van. Különösen viharban. Vilámokkal úgy is viccesebb az ég. De most inkább maradjunk a hónál, a piros kis teherautónál, fényes csillagoknál, és fagyos, kutyaugatásos harangszónál a jeges éjszakában. Meleg kis otthonokkal, és békével. Puha párnaként heverő koalákkal.
1 megjegyzés:
Ausztráliában mikor alszanak téli álmot az állatok?
Megjegyzés küldése