A Negyedik Nap

   A negyedik nap, és lőn este... Az Úr már túl volt az esti fürdésen, melyet fekete sziklák ölelte kristálytiszta tengerszemben végzett. Finom homokkal dörzsölte végig magát. Apró szikrákban pattogott le bőréről a csillagpor, kisebb meteoritokat piszkált ki a körme alól. Finom illatú csillagközi ködök lila pászmáit lehelte ki. A fekete lyukak ragacsos anyagát csak nehezen bírta kiszedni lábujjai közül, s a darabkák nyílegyenesen sülyedtek a tavacska aljára. Hőforrásokban melengette a Hádész jegén megdermedt lábait, s gondosan átmosta napszél borzolta őszes üstökét. .
   Langyos szellőben szárítkozott. Teste egy mérhetetlen öreg ember megviselt teste volt, hanyatlásában is erőteljes, sebhelyek borított, izmos és hájas test. Fekete homokon feküdt fekete sziklák között a sötéten fodrozódó víz partján. A csillagos eget nézte millió csodájával. Termékenyítő ereje gigászi, sokágú folyamban áradt szét az égen. Elöször még fehérnek tünt a rengeteg apró fény, aztán hosszas szemléléssel meglátta szineket,és szikrázó ékkövek mirádjai vibráltak mindenhol, hullócsillagok húztak csíkokat a fekete kupolafalakon. Újjaival a homakba túrt, hatalmasat sóhajtott. Könnyek szöktek a szemébe. Szemeket szeretett volna teremteni. Szemeket, és elméket, amelyek a szemeken kersztül befogadnák ugyanezt a csodát, és ugynolyn boldogok lennének eme pompázatos égi látványtól, amilyen boldog most ő. A szél lágy újjai lassan eltompították fegyelmét, álmodozva belezuhant a csilagok kavargásába.Annyira jó volt ez a tökéletes magány.
   Kis hálókamrájában eligazgatta ágyneműjét, és néhány egyszerű tornagyakorlatot végzett, nehogy beálljon a a dereka a holnapi munkás napra. Kicsit az úját is gyógyítgatta. A Jupiter gyürüje csúnyán megvágta a bal hüvelykúját, amikor összetört. Nem is csinált újat, ha így, hát így. Nagyon elégedett volt. A nap végén még eszébe jutott az üstökös, meg a sarki fény. Igazán senki nem mondhatja, hogy nem egy tökéletes nap. Óramű, amit a Káosz hajt.
  Még ki kellet mennie röviden, hát felhúzta  a papucsait. Visszatérvén amikor levette, látta, hogy jól megszokott lábbelije helyett rózsaszín, nyúlfejet imitáló plüsspapucsok vannak a lábán.
-Lucifer!
Kicsit túlságosan is keményre és hangosra sikeredett a kiáltás. Miközben, akinek szólt, nyilván a közelben volt, nagyon is fülelt, és első sikerként könyvelte el ezt a rekedtes, kemény hangot.
-Igen?
Mindig szép volt,gyönyörű. Most épp aranyszőke ifjú, gyönyörű, szabályos arccal, világító zöld macskaszemekkel, karcsú, vékony, de izmos tagokkal. Egy táncos eleganciájával mozgott, hangja finom, kissé fiatalabbnak hatott megjelenéséhez képest. Az Úr pontosan tudta, milyen tapintása lenne a borzas szőke hajnak, milyen bőrének érintése, és a fekete homok és a simogatva szárító, melengető szél jutott eszébe a tengerszem partján. Keményen belemarkolt párnájába, és a mindenütt jelenvalóságról jutottak eszébe magvas gondolatok.
-Felvennél valamit?-megint nem sikerült közömbösen csengenie a szavaknak. Lucifer elmosolyodott, finom vonalú ajkai közül elővillantak fogai. Felképelni és megölelni egyránt kedve lett volna az istennek. Majd fehér angyalszárnyaival eltakarta mezítellen testét. Ez a takaródzás pont annyira volt kacér és szemérmetlen, amennyire elébbi meztelensége természetes és ártatlan. Az Úr nyelt. Leckéztetik, saját ügyetlensége okán. Ha valami, hát ez nem isteni érzés.
-Ülj le, kérlek-szemét becsukva mondta. Lucifer leült, mellé, és nem simult hozzá, csak az elektromosság szikrái pattogtak felőle.
-A papucsról beszélnék...szerinted vicces?
-Igen.
-Jó, és miről szólna ez a vicc?
-Hmm.Milyen vicces egy nyúl plüsspapucs, amikor még nyúl sincs, sőt, elvben ki sem gondolták. Nem?
-Nem. Hol a régi?
-Sehol, abból csináltam a nyuszit. A rózsaszínt meg egy alkonyi felhőből vettem.
-Miért csinálod?
-Miért bosszant? Neveletlen? Szabálytalan?
-Abszurd.
-Az miért baj?
-Miért kell ide az abszurd? Miért? Olyan egyszerű, szép és megnyugtató volt feküdni a csillagok alatt a fekete homokon...
Lucifer megrázta borzas fürtjeit, és közelebb hajtota a fejét a Teremtő arcához. Kis szőke szállak csiklandozták. Aztán bőrén is érezte a selymes bőrt.
-Miféle abszurd? Van ennek a műnek abszurd és normális része? Van itt rendes és groteszk? Adjál egy szempontot, ami alapján valami a norma,amelynek mások a variáció, megint mások az ellentételezései?
-Szeretném, ha például az idő linearitását tiszteletben tartanád!
-Ó, mert miért?
-Mert az úgy van rendjén
-Mondád te...
-Ez véd minket a teljes összeomlástól, ez az értelem támpontja
-Mióta megsértetted a pontok végtelen szabadságát, hogy alkoss Valamit. De alkotni nem tudsz, mert csak korlátokat adsz... Minden volt minden színű, fényes és sötét, kicsi és nagy, elkülöníthetelen és végtelen, mindenhol és sehol, egyszerre. Adsz a dolgoknak fényt, színt, mértéket, léptéket. de úgy adsz, hogy elválasztasz, csoportosítasz, határokat szabsz. hol hozol létre újat?
-Ez az alkotás. A szétválasztással,a határokkal, hogy nem minden egy, és egy a minden, hogy különbözőségek vannak, mert elkülönült Dolgok vannak, egyedi tulajdonságokkal, és a hasonlatos tuladonságúak csoportot alkotnak. Rendszerek jönnek létre, hozzánk hasonlók, melyek egyes tulajdonságokat birtokolnak, különböző mértékben, másoktól mentesek,ezek valamiként viselkednek, és folyó Időben mindezen tulajdonságok és ezzel összefüggő viselkedések történeteket adnak.
-És? Mindez miért?
Az Úr arrébb húzódott, mert Lucifer jelenléte már minden érzékét betöltötte, minden tulajdonságával megigézve őt. Szeme tele volt karcsú testének formáival és arca megigéző vonásaival, bőrének és hajának illata minden szagot elnyomott, szőke pihés bőre lúdbőrösre fodrozta bőrét, szájában az ízek...
-Mert ilyen vagyok. Mert ilyen vagy. Mert határunk van, tulajdonságaink vannak. Mert időben létezünk, mert tulajdonságokkal bírunk. De még is, hatalmas hatalmat birtokolva, még megörököltem a Kezdettől, hogy bár vagyok, vagyok valamilyen, Időben élek, és körbehatárolt testben létezem, mégis mindenütt jelen lehetek, térben és időben, de ez PRIVILÉGIUM, és kisökröknek nem szabad mindezt!
Most már gyönyörű fiatal leányzó volt, aki átölelte a ráncos nyakat, és édesen kacagott, forrón lüktető combját a komor oszloplábakra fektetve.
-Hol voltál, mostani önmagadhoz hasonlatos, mielőtt egy hozzád hasonlatos világ teremtésébe kezdtél? A te vizek felett lebegő lelked...Hol lenne a te megzabolázott Káoszod, ha nem a rendben? Hogy lenne a Káosz, ami minden, a te nagy segítőd  rend felett, ha nem lenne egyben te nagy ellenséged a rendben? Hogy lehetnél te szabad az alkotásod fölött, ha magadból adtad a törvényt, ami alkotta? Hogy bírtokolhatnád az Egészet, ha korlátja lettél, silbakolva határainál a Résznek? Hogy lehetnél egyedüli birtokosa a jognak, hogy a Törvény felet állj, ami te magad vagy, és ne sérüljön a rend sehol máshol? Lennél te az egyetlen feslett rész egy szövetben, ami saját magad leképezése?
-Hiba lennék saját rendemben? Ne dühíts!
-Ó, nem, a hiba kisebb. Az Egész tökéletes, ha nem adsz Szempontot. Ha rendet szabsz a Káoszból, az visszaköszön, benned is, ahogy önmagad Törvénye fölé mehetsz, és a Rendben is, ahol a Káosz folyamatosan felüti a fejét, mint bűn, mint betegség, mint lázadás, mint önpusztítás. Rész az egészben, egész a részben. Persze valójában a Káosz szempontjából ez is tökéletes, csak szegény rend hisz magában hamisan...
-Bennem hol lenne a rész? A feslés?
 A gyönyörű bakfish teljesen átfolyta, körbefonta, elárasztotta az Úrat.
-Én jó leszek?
-Te nem vagy részem-és az Úr hatalmas, ébenszoborszerű nőalakká változott, jeges és kemény, hatlams üres tér közepén meredt jegesen, elutasítóan. Lucifer lángként nyalta körül, és ízzó parázsszemeket nyitott bőrén. Lángóceánból meredt a szikár szobor, s a komor boltozat bíborszínben tükrözte az ízzást.Mire a szobor testes bronz anyafigurává lett, a forrón égő láng már őt is olvasztotta, fehérlő fémtócsa gyűlt körülötte.. Az Úr végtelen tengerré lett, komoran hullámzó, hatalmas fekete víz.Mélyén hatalmas vulkánként buzgott a másik. Fenséges hegyek közt őrjöngő vihar lett, és amikor a hegy maga lett vulkán, végtelen hómezőként folyta körül.
   Az ágyon ültek, Isten izmos kreol férfiként, ölében Lucifer mint szőke gyermek, gyönyörűséges. Mintha az elébb belépő ífjú lett volna pár évvel korábban.
-Szóval-mondta a férfi, mély, szép hangon-lesz a nyúl. Alkotás, csoda. Olyan érzékekkel, oly elmével rendelkező lényt kell alkotnom, kinek jutalom lesz a létezést, mert képes lesz ugyanolyan csodáló szemekkel nézni ezeket a csodákat, amilyen szemekkel az nézte, aki csinálta...
-És akkor ő csodál téged?-gyermekien naivan buzgó szavak, sátáni él a kérdésben.
-Nem engem, boldog lehet a világ csodálatában, mely hozzá hasonlatosan létezik körülötte.Nézd!
A papucsból nyulat formált, hihetetlen finom érzékekkel, remek, izmos, futásra alkotott testtel. Türelmes aprólékossággal mutogatta az izmos és idegek finomhangolását, a zseniális lábszerkezetet, a szalagok és ízületek bravúros kialakítását, amik alkalmassá teszik ezt a kis jószágot az elképesztő sebességű rohanásra, cikázásra, megugrásra.
-Látod, ez a milliárd csoda egyike, a Káoszból kiemelt szabályhalmazok révén megalakított gyönyörűség.
És mennyi ilyen van még, a hajnali fénypászmáktól az obszcidián törési felszínén át a tenger hullámának fodrozódásáig!
-Ne félj, csodálódnak ez legfeljebb a szeme sarkába tűnik majd. A Káosz elméjükben is feltör majd. Unni fogják a hajnalok szépjét, míg csak úgy össze nem mocskolják fennséges egedet, hogy már nem is látszik. Az obszcidián csodáját megélik, ha valamely teremtményed bőrét hasítja át obszcidián nyílhegy, vagy izgalmas, zegzugos formájából igyekvő kis kezek valami jó rondát, és az obszcidián természetét megerőszakolót faragtak. A hullámokról majd a fulladás jut eszükbe, és a tajtékjuk mérges lesz számos ocsmányságtól, amit csodáló zselléreid hánynak szét csodálandó világodba. Nem értik meg a nyúl lábának csodáját sem, mert agyuk nem a dolgok csodálatos rendjét fogják tisztelni, hanem a kivételeket. Ha éjfélkor süt ki a nap, az lesz a csoda, nem a dolgok rendje. A nyolclábú nyúl lesz a csoda, nem az, milyen zseniálisan ügyes és gyors négy lábbal. Járni a vízen lesz csoda, nem az úszás balzsamos érzése. A feltámasztás lesz a csoda, nem az élet és halál örök rendjének emelkedett és félelmetes logikája. S ha valami bűvész egy korsóból háromszor annyi vizet tölt ki, mint amennyi belé fér, azon döbbenek le, nem azon, milyen csoda is a tartalmazás, és az egyformaság. Gyönyörű rended csak unalmas szürke háttér lesz a sarlatánok mutogatta hamis drágakövek csillogásának kontrasztjaként.Mert hülyék. A te alakod különböző tévképzetei fognak ocsmány démonokként versengeni a fejükben, és hamis papjaid édesgetik egyik papírmasé karikatúrádtól a másikhoz az ostoba barmokat, csodának nevezvén minden erőszakot, amit sikerül tenni rendeden. És a legizgalmasabb, legnagyobb és legszentebb csodádat fogják a legjobban utálni.Ami egyben persze a legbrutálisabb, legtalmibb, legrémítőbb is egyben. Amikor két ember megismétli a szétválás és egyesülés teremtő riíusát. Ami egyszerre érzéki és éteri, nyirkos, ragacsos, mocskos, és mindennél szellemibb. Ezt a csodádat gyűlölik, írigylik, tiltják majd legjobbnn a nevedben téged tagadók, miközben prímitív, mechanikus, örömtelen ösztöncselekvéssé silányítják azok, akik téged tagadva csodádat piedesztálra emelik. Jó, lesz még sokféle megoldás, de kevesen fognak imájukban csodás orgazmusért, és a  nyúl térdizűletének csodálatot és tökéletességében mély örömet felszabadító zsenialitásáért hálálkodni neked.
Az Úr megpuszilta az okos kis főt.
-Menj aludni, későre jár!
-Köszönöm, hogy tengered mélyében vulkán lehettem, köszönöm, hogy láthattam teremtő munkád gyönyörű célszerűségét a nyúl lábában-és elszaladt, csattogó kis talpain.
A teremtő-újra megfáradt öregként-végigdőlt nyoszojáján, de még sokáig nem bírt elaludni.