Az Úr a paradicsomban hevert, boldogan. Éppen aharmadik napnál tartot, a szárazföldek már megjelentek, de még szárítani kellet. A vizinövényekkel már nagyjából megvolt. Kicsit elmerengett rajta, tényleg vicces-e többszáz méteres barnamoszatokat csinálni. Aztán csinált még nagyobakat. A korallokat áttette másnapra, a tengeri liliomaokal együtt. Úgy döntöt, azok állatok lesznek. A hajócsavarok miatt is agyalt a nagyon hosszú algákon, de úgy döntött, nem csinál ebből lelkiismereti kérdést. Azért a királydinnyénél szívta egy kicsit a fogát, mert a biciklibelső és a királydinnyetüske kapcsolata teljesen világos volt bölcs elméje elött, mégha kell is még 5900-évet várni az első pneumatikus kerékpárkerékig. Vagy három-négy miliárdot. Attól függ, hoyg számoljuk. Égitestek hilyán még csak szórt fény volt, és a paradicsomban való heverészés sem smaragzöld gyepen fetrengést jelentet, sokkal inkább dagonyázásra emlékeztetett. Törtfehér selyemhállóinge sártól lucskosan tapadt hordótestére. Másnapi jegyzetei közé fel is írta a sertést. Meg a kolibrit is, mert talált egy gyönyörűen csillogó ametisztet. A medvetalpnál gondolkozott még, hogy szép név ez egy ilyen ronda szúrós jószágnak, na de mia fene legyen az a medve? Mindegy, maholnap kitalálja. Igyekezett az unalmas, illetve izgalmas részeket váltohgatni. A pázsitfűfélék egyhangúnak tűnő megteremtése után hatalmas mamutfenyőt formázott, az ördögszekér után ("Ez a név honnan a pokolból nyer majd értelmet?" - töprengett) valami nedvesre vágyván mohát alkotott, némi zsurlóval és páfránnyal, mert úgy is gyakran lesznek együtt, és a zsurlók hajtáscsúcsaiban kiélhette minden művészi szenvedélyét. A páfrány spóratokok formázásánál már kicsit elszaladt vele a ló, a spórák falának mintái meg már egész magas transzcendens állapotokba nyújtottak betekintést. Ezután krókuszokat festett és kövirózsákat hajtogatott. Ebéd után, csendes jókedvében, rózsát csinált, mert túlcsordult benne a szeretet. A vörös rózsa illatánál megint beleadott apait-anyait, olyan is lett. Isteni. Estefelé tulajdonképen el is készült, és a selejt sem volt sok. A sarki banán és a kaméleonfestőfű mellett csak az etiópiai hóvirágot és a mérges nyáribúzát dobta ki. Me pár lényegtelen apróságot. Pontosabban komposztált, nem kukázott. Már csak egy valami hiányzott. Szeretett volna egy trópusi fenyőt. Mert miért ne? Meg is csinálta egész családot, szálfaegyenes törzzsel, gyönyörűen megmunkált levelekkel, majd végtelen bölcsességében szétszórta különböző fajait, ahová éppen hullottak, oda. A déli féltekére, Amerikába, Ausztrália köré, erre-arra. Majd elgondolkodott a nevén, mert most elöbb volt a Lét, késöbb jöt a Név. Jó, valójában mindkettő mindig is volt, illetve egyik sem léztezett egyáltalán, de az ilyesmitől mindíg fejfájást kapott, így inkább nem gondolt bele. Nemes növényt alkotot, gyönyörűt, de szeszélyeset, erőset és finomat... felhőkbe érő homlokát simogatta.
-Soha nem nevezném "szobafenyőnek"...- töprengett- micsoda hülyeség! Hogy sok sznob kispolgár így nevezze ezt a csodát, minő arrcpirítzó pökhendiség...lenne. Hogy ezt az újabb csodát, sok millió és alkalmazkodás és szeszély egymásnak feszülő erejéből nemzett Tökéletességet, ez evolúció eme újabb varázsát, játékos hangulatom bizonyitékát, teremtményemet valaki így neveze! Mint ha akár az Úr, akár a Természet, valaha alakítot - termtett volna bármi ilyen csodát, hogy dohányfüstös kripták ablaka elött kókadozzon! Fészkes fenéket! Hmm.. akkor legyen mondjuk...- megvakarta fehér szakálas állát- Norfolk-szigeti fenyő. Egész jó név. Van itt valahol ilyen nevű sziget, gyerekek, angyalkáim, nem látta valaki?! Jaj, basszus, ráléptem... na mindegy, újragyúrom- és elövette zsebéből aranyos lapátját, és újra megalkotta Norfolk szigetét, finoman kilapogatta alakját, és teleszórta a szívének oly kedves fenyőkkel.
-Ím, ti lesztek ennek a családnak szívemnekj legkedvesebb tagjai, éljetek boldogan és szabadon!- szólt, és elsétált. A komposztról, a sok hulladék közűl, a játékos kedvű szél felkapott egy levelet, s az elszálló levélel egy-két almamag is kiszóródott. Az Úr megállt, körbenézett, és sóhajtott.
-Ahogy lesz, úgy lesz- és alvóhely után nézett az imárom zölden pompázó világban.
-Soha nem nevezném "szobafenyőnek"...- töprengett- micsoda hülyeség! Hogy sok sznob kispolgár így nevezze ezt a csodát, minő arrcpirítzó pökhendiség...lenne. Hogy ezt az újabb csodát, sok millió és alkalmazkodás és szeszély egymásnak feszülő erejéből nemzett Tökéletességet, ez evolúció eme újabb varázsát, játékos hangulatom bizonyitékát, teremtményemet valaki így neveze! Mint ha akár az Úr, akár a Természet, valaha alakítot - termtett volna bármi ilyen csodát, hogy dohányfüstös kripták ablaka elött kókadozzon! Fészkes fenéket! Hmm.. akkor legyen mondjuk...- megvakarta fehér szakálas állát- Norfolk-szigeti fenyő. Egész jó név. Van itt valahol ilyen nevű sziget, gyerekek, angyalkáim, nem látta valaki?! Jaj, basszus, ráléptem... na mindegy, újragyúrom- és elövette zsebéből aranyos lapátját, és újra megalkotta Norfolk szigetét, finoman kilapogatta alakját, és teleszórta a szívének oly kedves fenyőkkel.
-Ím, ti lesztek ennek a családnak szívemnekj legkedvesebb tagjai, éljetek boldogan és szabadon!- szólt, és elsétált. A komposztról, a sok hulladék közűl, a játékos kedvű szél felkapott egy levelet, s az elszálló levélel egy-két almamag is kiszóródott. Az Úr megállt, körbenézett, és sóhajtott.
-Ahogy lesz, úgy lesz- és alvóhely után nézett az imárom zölden pompázó világban.
1 megjegyzés:
Egyszerűen nem tudom megunni... Ahányszor olvasom, újabb és újabb. :)
Megjegyzés küldése