Az utolsó harcoshal

Történetünk szempontjából igen fontos egy fogás, amellyel a diszállatkereskedök élnek: a sziámi harcoshalak tartásáról van szó. Ezek az igen látványos állatok nem tarthatóak együtt felnött korukban. Mármint a himek. Merthogy harcolnak, ugyebár. Ezért érettségük közeledtével a tenyésztõ külön apró üvegtartályba teszi öket. Ez eleve nem kényelmes. Ráadásul van egy trükk: a halak nem érintkezhetnek, hisz akkor csúnyára tépnék, megölnék egymást, viszont látják.Mert egymást látva öltik fel gyönyörüséges, fenyegetõ szineiket. Úgy, hogy örökösen gerjednek az üvegfalon túli, elérhetelen riválisaikra. Igen, bennem is felmerült a kérdés, vajon próbálkozott-e valaha valaki tükörrel. Nem tudom. Azt sem, bevállik-e. De ez most mindegy. Végül is.


Ling Phü nagyon lassan pislantott egyet. Rövid szundinak is vélhette volna a tájékozatlan szemlélödõ, de Ling, ha egyszer aludt, nyolc óra alá nem adta. Ergo, ez csak egy kimért pislogás volt. Majd még egy. Majd egy tényleg hosszú. Élvezte frissen nőtt szemhéjait. Nem semmi. Majd nem csinált semmit. Igy tervezte. Amig el nem alszik, nem tesz semmit sem. Arra meg még rákészül pár órát. Csak semmi sietség. Végül is, szemhéj ide vagy oda, durmolni mégis sötétben a legjobb. Még egy nyújtozkodás lehetöségét latogatta, de nem. Talán holnap. Egy vörös kis csik villant el mellette már-már felfoghatatlan sebességgel. Tubifex. Majd betelik végzete. Akkor majd, ahogy dermedt hurkatestét lessen sodorják a finom áramok, megfogja egyre inkább elmancsosodó melsõ végtagjával, és aprólékos mügonddal bekebelezi. Addig meg hadd ficánkoljon a kis csík. Igy takarékon simán kivárja. Valami mindig csu-ran cseppen. Szájába a sült galamb. Látómezejében ezüst gömböcskék hullottak alá. Szép ezüstgömbök. Lehullanak a szikrázó jégpadlóra, majd elenyésznek. Néha még félig-meddig a padlóba olvadva vándorolnak fel-le. Láthatalan karok legyeznek a kényelmes zöld ágacskával, amelybe kapaszkodik. Lassan egész sarlószerüvé növö karmaival.
Világa kis védett doboz. Kinnt furcsa, vibráló lények, szerencsére éles hangjuk csak tompa dübenésként, bántón éles körvunalú, plafonra ragadt testük hektikus rángása csak lassan folydogáló festékfoltok látványaként jut be védett világába. Itt csak az éterien süllyedõ gömbök, az elvillanó kis férgek, meg a láthatatlan ujjú sodrás. Világa csodás, neki teremtetett, melege is pont, mint az õ teste. Hirtelen a doboz legfényesebb oldala még fényesebbé válik, jelezve, hogy újabb plafonra ragadt táncoló színfolt érkezik vagy távozik, már ha valaki óhajt ilyen mély összefüggéseket boncolgatni. És érkezik egy apró kék lufi, hogy csipogásával oly megnyugtató távolságból beledübörögjön a Béke Kék Dobozába.

-Csókolom!-kisfiú. Kék focimez, oldalzsebes rövidgatya, sáros cipö. Felnyirt szökésbarna haj. A szemüveg vélhetõen plusszos, mert legfeljebb egy koboldmakinak látszódna ekkorának a szeme kicsinyitõ lencsén át. Tehát a lencse nagyitó. Plusszos. Amilyen a nagypapa olvasószemüvege. Az orr pisze, ahogy dukál. És nem taknyos, végül is május van. A hideg már elmúlt, a légkondicionálokat meg még nem üzemelték be.
-Szia! Mit szeretnél?
-Halat!-végül is csak ötszáz féle akad az üzletben.Na jó,ötszáz nyolcvan. Az eladó csak széttárja nagyvonalúan a karjait. Tessék vállogatni! Egyszerübb, mint beszélgetés útján megpróbálni szükiteni a kört. Hadd tátsa csak a lurkó a száját a sok akvárium elött. Valamit úgy is vesz a végén. A lurkó meg tátja a száját. Átlag egy perc szájtátás per akvárium. Ebben a tempóban holnap is el kell jöjjön. Nem baj, az eladó bírja a gyerekeket. Amig csendben vnnak, és nem csinálnak rendetlenséget. tehát tulajdonképpen utálja őket. De mindegy, ez csendben van. Hol gugol, hol térdére támaszkodva elöredöl, hol ál, hol ágaskodik. Itt, meg ott. De semmi baj, nem ér semmihez, nem beszél. Addig lehet tovább lakkozni a szürke ara csúnyán repedezö körmeit. Aztán jön a kalapácsfejü nyúl almozása. Mondjuk, az ara szokot káromkodni, ha ép nem tetszik valami, de most csendben türi, halkan dudol. Meg egyébként is. Hadd tanuljon a gyerek. Ha valamit még nem hallot volna. A mai világban.
-Elnézést, ez micsoda?-és koppan a maszatos új egy üvegen. Au! Nyilván hal, hát nem azt keresel, kisfiam, de a fizetővendéggel azért jól bánunk. Akkor is, ha beszél, és ujjlenyomatot hagy az üvegen.
-Gömbhal?
-Nincs tengeri halunk...
-Jujj, meghalt?
-Döglöt halat nem árulunk, ez nem a piac.
-Ez olyan, mint egy halott gömbhal. Egy halott albinó gömbhal- hát nincs mese, meg kell nézni. A magárahagyott ara egy félhangos bazdmeggel nyugtázza a helyzetet.
-Ja, hát ez, olyan...nem is igazán eladó, merhogy selejt, vagy nemtom, a fönök tudja-fejvakarás. Az akváriumban méltóságosan bólogató alga, rajta fejjel lefelé pufók fehér halacska lóg, nem moccan. Uszonyai végén mintha apró, erössen görbe karmok nõnének.
-Ez olyan, mint egy halott albinó törpegömbhal!
-Lófasz, lófasz!
-Kuss, Hildegard!Bocsánat.Hogy mondtad? Ja, nem kisfiam, ez egy sziámi harcoshal.
-De az nem...?
-De, de. Csak ez...fura sztori. Ez volt a legszebb darab. A fönök kicsit túl is árazta. Ezért nem ment el a többivel. És ahogy magára maradt, hát...én ilyet még nem láttam. Az elött úgy villogot, hogy még, fixirozta a többit, meg olyan szinei votak, hogy huha, most meg... Ahogz elment az uccsó hal, hát, azóta csak így lebeg föl-alá, meg lóg fejjel lefelé mint egy kituggya mi, hófehér, meg megdagadt. Dagadt hal, ilyet se láttam még...
-Ilyet se basz...
-Kuss, Hildegard!Szóval, nem tom, mi van vele, de meg nem döglött. Csak lebeg, meg hízik. Pedig kaját se kap nagyon, de amit mozog, ennyi is sok neki. Majd a fönök...
-Mennyibe kerül?
-Hogyan? Jaj, nem eladó, mert beteg, vagyis...-gyors fejszámolás.
-Akkor eladó?-kicsit sokat dumál a kölyök már. Az ujjlenyomata majd szabályos kör. Na jó, de ez a pisze orr akkor is király... félár saját zsebre, a fönök szemrebbenés nélkül tudomásul veszi, hogy az apró förmedvény beadta a kulcsot. Kivágódik az ajtó, selymes kék villanással eltünik a vendég, csak a futó talpak csattogása, de elhalkul.
-Kezeit csókolom, a viszont látásra!-majd követelözően lakkozásra nyújtja a lábát Hildegard.

Ling Phü lassan, komótosan kinyújtotta karmos uszonyát, és egy apró tubifexet markolt meg, aki éppen arra lebegett mereven. Megfontoltsággal majszolgatta egy ágon csüngve, miközben izgága halak viharzottak körötte. Az arra mászó csiga majdnem beleszaladt, de még idöben lassitott, és nagy ivben került. Az ág lassan ingott mesterséges áramlatban. A szomszédság nem zavarta, ujra egy Nagy Békés Kék Dobozban volt, tompa dübögéssel és kellemesen elfolyó szinfoltokkal. Szóval minden rendben. Elégedetten egy ezüstös gömböt lehelt, amely a padlóra hullot, a szikrázó padlóra, majd rövid kerengés után eltünt. Elégedett sóhaj szált fel az akváriumból, egz szétpattanó buborékból. Ahogy bemászott a fülön, sétálni kicsit az álmok között, az alvó kisfiú pisze orra körül finom ránc jelent meg. Mint amikor mosolyog.