Két fogás

I: Befőtt

-Szerintem perui jobb, de a maga dolga- Esteban De l'aCroix kávét töltött Meisseni porcelán csészéjébe. Az első korty után hátradőlt, behunyta a szemét, és sóhajtott- a maga helyében mindenképp megpróbálnám. A perui kávé és az argenrin rum a legnagyob csoda, amit ez a földrész adni tud nekünk...

A vele szemben ülö alak nem szólt semmit. Gyulladt szemeivel egy csésze, épp az elöbb leszólt kubai kávét méregetett. Esetlen, beteges küllemű idösödő ember. Agyonmosott szürke melegítőben. Zsebében pisztoly.

-Nem értem magát-a finom, ráncos kéz forgatta a csészét. A gyűrüt hűvösebb éghajlaton izléstelenül hivalkodóbnak tartották volna, de vitathatatlanúl gyönyörű volt. És pokoli drága. Akárcsaka kézzel varott ing, a zafir üveges svájci óra, vagy bármi, amit a szálanként rendezet kecskeszakállú úriember viselt.

-Mit nem ért?

-Tisztában van vele, mit szeretne?

-Igen...

-Meg is osztja velem, ha megkérem?

-Maga egy szörnyeteg...

Az úriember letette üres csészéjét, és szivarra gyujtott. A füstöt nézte.

-Na látja, EZ olyasmi, amiből érdemes kubait fogyasztani.

-Amit a lányommal tett...

-Az mi volt?

-Tudja nagyon jól!

-Én tettem. Maga még kimondani is szégyeli, pedig én tettem. Hogyan lehetséges ez?

-Szörnyeteg!

-Elmondjam? Engem nem zavar. Csak, úgy lenne helyén, hogy maga olvassa fejemre bűneimet, miközben én bűntudatra törekszem.

-Szörnyeteg-hatalmasat nyelt. Ujjai idegesen zsebe környékén babráltak
-Ki tudja mondni, hogy mit akar?
-Igazságot...
-Hmm...és ez mit jelent?
-Amit maga tett...-nem folytatta. Maga elé meredt. Az uriember megtörölte a száját. Selyemzsebkendõvel, nyilván.
-El se bírja mondani, akkor hogy akarhatná "rendezni" a dolgokat? Persze tudom,hogy valójában tényleg szégyeli magát. Elmesélhetem, miért.
-Nem akarom!
-Ugyan!
-Ne mondja el!
-Akadályozza meg! Löjjön le, azért van itt, nem?-nem emelte föl a hangját. Tárgyilagos volt. jd Megköszörülte a torkát.
-Befõtt.
A melegitös csak nézett, keze elmászott a fegyvertõl.
-Maga tartozott nekem, Paolo. Tartozott, mert rosszul gazdálkodott, tartozott, mert ivott, tartozott, mert maga olyan fajta, aki tartozik, és nem fizet. Rossz adós. Látja, most se fizet. Mármint vissza.Ezért hát ideadta a lányát. Adhatta voln a farmját, a veséjét, a fiát... Maga adta a lányát. Tudta, hogy nem angoltanárt keresek.
-Azt hittem...
-Hogy simán kurvát csinálok belöle. maga gondos apa. A kurva oké, kis AIDS, meg durva férfiak, verés és müvi vetélés még belefér. de ami tõrtént, azt nem. Egy felelõs családapa erre már berág, ugye?
-Nem akarom...
-Mit akar? Rossz adós. Most se fizet. Vagy, mondjuk úgy, nem egyenliti ki a számlát. Pedig élõ befõttet csináltam a lányából-a másik felpattant, idegesen elrohant. Escoban cuppogva szivta a szivarját. Hangulatos kisváros kávézójának teraszán üldögéltek. Piros virágos lugas, halk gitárzene, távoli szamárorditás. Szieszta ideje.
Paolo visszajött, vörös fejjel. A pisztoly most másik oldali zsebét domboritotta ki. Valószinüleg hadonászott vele valamelyik sikátorban, örjöngõ néma dühhel.
-Hát igen-még jó sok volt a szivarból.
-Maga, bepalackozta a lányomat! Mint valami kibaszott bort!
Escoban bolintott.
-Haladunk. A részleteket?
-Nem akarom!
-Ezt ma hanyadszorra mondja? Ha nem akarja,löjjön! Ennyi- nyujtozkodott, és intett a pincérnek. Eljött a következõ kávé ideje. Erre a napra nem kéne többet az orvos szerint, de a társalgáshoz kívánkozott. Tekilázni nem akart, még át kell autóznia a szomszéd városba. Megigérte, hogy vigyáz az unokája, mig a fiatalok szinházba mennek.
-Igazából a lánya csak az egyik irányu kisérlet volt. Na jó, a kisérlet fellengzõs, mondjuk játéknak-elgondolkozva nézett maga elé-mondjuk, elöször õ is fogyott. Hogy beférjen a palack nyakán-pöfékelt- két órát vacakoltunk, mire sikerült bedugni, és a derekán alig maradt bőr. Elfogyott vagy két liter vazelin. De csak bement. Aztán kapta a sok mogyorókrémet meg fehérjeoldatot. Hehh, agyára mentem szegény szakácsnõnek! Köszönöm!-megjött a kávé-szóval harmincnyolc kilóval került be az üvegbe, de egy rá két hónapra már hatvanöt volt. Amikor a rendörség szétvágta a palackot, már teljesen felvett az alakját. Gondolom, pár hétig úgy is maradt, hmm?
-Te állat!Még majdnem gyerek volt!
-Hmm, a másik irányu kisérlet.. őő, játék sokkal szomorúbb véget ért. Az a lány is zállogtárgy volt. Öt olyan andráskereszt alaku koporsoba szegeztem, hogy mozdulni se tudjon, csak moccanatlan heverjen széttárt karokkal és lábakkal-beleszagolt a kávéba, és behunyta a szemét. Kicsit csend volt. A másiknak ugy rángott az arca, hogy még a feje is a nyakán.

-A mozgás lassitja az izomsorvadás folyamatát. Próbáltuk, meddig lehet valakinek levinni a testsúlyát, éhenhalás nélkül. Vagy öt koporsót ácsoltam a saját kezemmel, mindig át kelet rakni-sóhajtott-egyszerüen úgy kifogyta, hogy már kapálództott benne. Aztán végén a felfekvései elfertözõdtek, hiába forgattam, meg párnáztam. De azért százhetven centibõl kihozni tizenhét kilót nem rossz. Nem rossz.
-A lányom soha nem fog már járni.
-Pedig tudna, szerintem. Csak nem akar. Ami a történtek fényében érthetõ-halkan kuncogott, kortyolt. Egy fagyiskocsi verte fel a vörösesbarna port.
-Volt még az a harmadik lány, Liu-Paulonak könnyek szöktek a szemébe. Kézfejével törölgette püffedt, borvirágos arcát.
-Most amiatt sir? A saját lányárol csak faarccal halgat, a kis sárgán meg zokog?
-Amit azzal tett, az...az...
-Hát, az meredek. Felfoghatjuk azt is fogyokúrának.A világért sem szeretném a felelõsséget átháritani, de igazából a lódoktor ötlete volt.
-Akit kivégeztek.
-Mhh, igen. Szóltam az ügyvédemnek, de nem vállalta szivességbõl. Nyomorúságos dolog ez a pénz. Szoval, a kis Liu is szépen lefogyott. Két kéz, két láb. A doki még a medencéjét is kioperálta volna, de féltettem. Végül is, más medencéje van egy lónak, meg egy kinainak, gondolom. Nem? Paulo az arcába temette a kezét, és zokogott.
-De elszúrtuk.Még túl frissek voltak a varratok. Olyan hajlékony volt a lány. Csak a törzse is. Már, amikor már csak az volt. Na, meg feje-letette a poharat, hasán összefüzve a kezeit elnézet Paulo feje fölött, a szomszéd ház gerincén rőt macska üldögélt. Halra vágyott.
-Szóval, fájintos kis labdát csináltunk a nőcskéből. Hálóba csomagolva szabályos golyó volt. Felállitottam a folyosón tiz Ming kori vázát, aztán tekéztünk. Le is ütöttem vagy hármat a labdácskával. Hát igen. Akkor még jobb erõben voltam. Az idõ...-szája szélét vakargatta. Paulo feje tetejét méregette. Ritkás, zsiros tincsek. Korpás kopaszfolt. Undorral elhúzta a száját.
-Szóval, az ötödik guritás után el kezdett vérezni. A doki sem birt varázsolni már. És a márványból se jöttek ki a foltok. Szomorú. Nem erösödött meg eléggé. Pedig igyekeztünk jól táplálni. Még a végtagjait is visszakapta. Chili con carne formájában-hosszú szünet következett. Paulo halkan öklendezett. Meg sírt. Vonaglot az oldala.
-Kiváncsi vagyok, mekkora lehet a világ legnagyobb palackja. Lehet, hogy az enyém volt az. Három talicskában vitték el a szilánkokat.
Paulo elövette a pisztolyát.
-Gondolkodott már a bosszún?-újra üres csésze pörgött a finom újjak között. Esteban még mindig csevegõ stilusban folytatta.
-Évek óta másra se gondolok!
-Bűn.
-Tessék?
-A lányából csináltam egy körte alakú zsírpárnát, ami nem beszél, nem kel fel, és nem szobatiszta. Cserépbe is ültethetné tulajdonképpen-a másik hörgött, mint egy gerjedõ tasmán ördög- nem bánom, nevezzük ezt ördögi gonoszságnak. Persze maga feltételek nélkül odaadta, ahogy az ezüstnemüt szokták a zállogházban. Nem közönséges kurvát csináltam belöle-nyelvével kitolta bal pofazacskóját- ahogy maga, mondjuk, szokásjog alapján várhatta. De nem elvárhatta. Nekem igy esett jól. megtettem, mert megtehettem.Ennyi.
-A biróság meg felmentett, te féreg!
-Egy ilyen gazdag embert? Még szép!
-Te állat!
-Aztán jön maga, hogy gyilkoljon.
-Igazságot akarok!
-Fenéket. Bosszút akar. Csak gyáva hozzá.
-Jobb lesz a világ maga nélkül.
-Mert? Vénember vagyok már, aki kávéházak teraszán üldögél, és néha vigyáz imádott unokáira. Nem fogok már érdemi mennyiségü bünt elkövetni. Nem menti meg a világot tőlem. Talán még tiz éve lett volna értelme, de akkor rám testõrök vigyáztak, maga meg a világ másik végén gubbasztott szűkölve.

Egy galambraj röppent fel. A szökökút bánatosan pisilt a közeli terecske közepén, vörös iszappá áztatva a medencéjébe hulló homokot.
-Alacsonyrendü a bosszú, és amorális. Alacsonyrendü, mert nélkülözi az alkotás, a kezdeményezés aktusát. Reakció. Nem önálló tett, csak viszontválasz. Nem határozott kijelentés, vagy legalább értelmes kérdés az élethez. Csak mint a láng, ami ilyedt táncba fog, ha egy tenyér hessint felé. De ami még rosszabb, az az erkölcsi része. Az önálló cselekvés legyen bármely alantas, önmagáért való mindeképp, s mint saját jogán a létre ható aktus, vállalja a morális megmérettetést.
-Maga kibujt a büntetés alól. A kurva sok pénzével.Aztán az emberek agyát is átmosta, kétszinü jótékonykodással. A kurva sok pénzével...
-Mert a bírók hozta itélet lenne az erkölcsi megmérettetés? Vagy az, hogy a sok zugfirkász, nyárspolgár és tudatlan paraszt mit pletykál? Kérem! Amit tettem, azt magam kedvében járó játékossággal tettem, semmivel nem ideologizálva a tettet, csak elháritva gyakorlati következményeit. Mi másra is lenne a pénz?
-Mindenfélét összehazudott a biroságon, pofátlanul, gátlástalanul.
-Meg kell felelnünk elvárásoknak, ez az érme másik oldala. Egy biróságon a sima beismerés, az alakoskodás nélküli vállalás csak a mesékben erényes tett. Valójában modortalanság. Olyan, mint ha valaki nem alkudozna egy isztambuli bazárban. Nagy modortalanság. Csalódást okoz. Joggal haragitja ezzel magára a közönséget. Aki látványszinház helyett csak valami molyirtószagú pátosztól átitatott szabadverssel szúrja ki a közöség szemét, az számithat haragos megvetésre.

A gesztus értéket nem befolyásolja, hogyan rázzuk le magunkról a kelemetlen következményeket. Egy olimpiai müugrónál sem nézzük, hogyan törölközik a tizpontos ugrás után. Az ilyesfajta cécóban legfeljebb az öszinte bünbánat lehet hiba. És ebben tiszta a lelkiismeretem.
-Nem értem...
-Mellékes. Szóval amikor maga idejön azzal a fegyverrel, ölni, amit jobb esetben bosszúnak nevez, de képes szánalmasan akár igazságtételnek mondani, akkor az valami végtelen alantas. Mindegy, mi gerjesztette fel, valójában csak vérszomjának enged, ráadásul olyan helyzet miatt, amit saját gyengesége idézett elö. Nem képes öncélú gonoszságra, pusztán gyenge imitátor. Saját röhejes kis gonoszságát még valamiféle erkölcsi mentség mázával próbálja bevonni. Mintha trágyára hintene aranyport. De a szarszag mindet elárul. Azt képzeli,hogy ez bármiféle mentség? Égbekiáltóan ocsmány, hogy még ezt a kis gyenge utánzós.viszonzós bünöcskét is meg akarja úszni annak válalása nélkül! Hogy képzeli?! Micsoda ocsmányság ez? Képes megérteni, micsoda egy féreg dolog ez? Mennyivel betegebb maga, mennyivel ocsmányabb, mint bárki, aki képes valamit elkövetni! Fel sem fogja, milyen undorító! Glóriás ördög akar lenni, szüz kéjnõ, orgiázó aszkéta. Hánynom kell magától!
Paulo megsemmisülten ült, pisztolya csüggedten lógott

-Ha legalább annyit tudna mondani, hogy tette után jobban fogja érezni magát. Nem az okokkal törödne, lemondana a körmönfont magyrázatokról és mentségekől, és maradna a puszta jó érzésnél. Már haladás lenne. Magának. Én persze élni akarok, várnak az unokák-kiroppantotta a kezeit, majd bal kezének ujjaival fáradtan masszirozta a szemeit- nem látom világosan ennek a beszélgetésnek a végkinenetelét... Hogy lehetne jó? Nem tudok segíteni.

A rendörséget délután riasztották a kettõs emberölés helyszinére. Ezen a békés vidéken ritkák voltak az eröszakos büncslekmények, igy meglepõ a hír, hogy kapásból két hulla is akadt. Tényleg szokatlan eset. Pláne ilyen tespedt melegben.
A helyszinre érkezö rendörök a következö tényállást rögzitették. A városka diszpolgára és fö jótevõje, Esteban De l'aCroix egy barátjával társalgott törzshelyének teraszán, amikor Mai Thei Pu, kinai vendéglös hátbaszúrta a megnevezni nem kivánt barátot. Valószinüleg az öregúr életére tört, csak a másikat, aki balszerencsés módon ép fegyverét mutatta meg, testõrnek vélte. Öröm az ürömben, hogy a valódi testör egy távcsöves puskával, még késöbb tisztázandó okokból az emeleti ablak függönye mögött tartozkodott, és egy rutinos lövéssel leteritette az örjöngõ kardforgatótt. Mindenesetre elmondható, hogy az öregúr szerencsére kisebb rémület árán meguszta a merényletet. Az ámokfutó motivácioiról sokat nem tudni, pincelakása falán sötét szójaszósszal írt akombákomokat találtak. A Fövárosi Igazságügyi Intézet nyelvi szakértöje szerint a felirat annyit jelentett mandarin nyelven: "tekegolyó". No, ettőSzil sem lettek okosabbak.

II: Medvetalp

Esteban De l'aCroix átvágott torokkal hevert pazar haciendájának rózsalugasos tornácán, vértócsájában. A falon felirat, szintén vérrel: "...mert mindent azért nem lehet." A feliratot furcsa kéz írta. Pontosabban láb. Illetve mancs. Egy patagóniai óriás mosómedve melső lába. Félreismerhetetlen nyokmokat hagyott háromújjú keze, bosszankodó halászok gyakran láthatták csonakjuk oldalán, ha óvatlanúl nem festették neonzöldre a hajótestet. Hátsó lábának véres nyomai ott voltak mindenhol. Volt továbbá még vér a széken, amelyen vélhetően az öregúr üldögélt, amikor a támadást elszenvedte, az újságon,amit olvashatott, az asztalon, a rózsákon és a cserepes mályván, de tovább nem részletezném. A véres lábnyomok hátravezettek, a személyzeti szállások felé. Ott mondjuk elvesztek, de a nyomozók már sejtették, miről lehet szó, ezért rögtön egy Diegó nevű kerti segét sufnijához mentek, aki az igazak álmát aludta, óriásmosómedve-rongybabáját ölelve. Lábaira kék csikos fehér nejlonzsinorral mosómedvetalpakat kötözött, egy melső láb és egy véres kés a párnája mellet hevertek. Felébresztették, és faggatni kezdték. Zürzavaros elbeszélése alapján a következő dráma sejlett elő: Don Esteban hatalmas birtokán modern, kényelmes üdülőt üzemeltetett, nevelőothonok részére. Természetesen ingyenesen. A vidék szépségeit bemutatandó erdei vasútat építetett az árvák számára. A keskenynyomtávú vonak szeszélyesen kanyarog a vadregényes vidéken, részben, hogy minnél többet megmutasson a hely csodáiból, részben, hogy minnél kevesebb kárt tegyen. Sajnos, a vadőr elnézet egy óriás mosómedve várat, és a töltés épitése közben egy járat beszakadt. A bent lapuló jámbor jószág rémülten menekülőre fogta, de sajnálatosan belegabalyodot valamilyen kábelbe, és lábát törte. A lomha és meglehetős egyszerű észjárású állat veszélyeztetett faj, elsősorban izletes húsa miatt, de a földesúr erdejeiben, köszönhetően a hatékony védelemnek, igencsak elszaporodott. Don Esteban a helyszinen volt, tweedzakójába csavarta a szánalmasan szükölő és csúnyán vérző szerzetet, terepjáró Bentley-ének velurbőr hátsó ülésére tetette, és állatkertjébe vitte.

Diego mályvalocsolás közben értesült a szerencsétlenségről, és kannáját eldobva segédmotorjára pattant. Elrobogott az állatkertbe, ahol egy héten kétszer dolgozott társadalmi munkában. Az óriás mosómedvéket gondozta, nyilván. Elöször a Tenger-házba osztották be, az alaszkai karakálok akváriumaihoz,de kihisztizte, hogy kedvencei mellet lehessen. Szó se róla, becsületesen dolgozott. Sajnos, mire odaért, a porúl járt jószág elhalálozott. Amit nem tudott a napszámos, hogy ez a szanitéc hibájából történt: az óriás mosómedvék hőközpontját egyes antibiotikumok megbolondítják, ezek nekik nem adhatóak. Így az extraadag Aveloxtól a macinak negyven fok fölé szököt a láza, majd a jeges borogatás dacára kimúlt.

Így már csak a hütőházban látogathatta meg Diego a beteget. És akkor bosszút fogadott. Diego amúgy kicsit dilis volt, többször letartóztatták szézszorszéplopásért és közintézményekben való maszturbálásért. Erre a célra általában az aulát szemelte ki, vagy a főbejáratot. Iskolát nem végzett, írni nem tudott. Nem is értették a kihalgató rendőrök, honnan vette a falra irkált mondatot.

-A maci vót, a maci vót-hajtogatta zavaros tekintettel az őrszobán- a maci cináta, amaci segitett. Azért vettem föl a macit, mert ő legyen. Ő volt, bosszút állt!- ismételgette nadrágját markolászva.