Karácsonyi mese

Avagy a jetibőr

Lhü Pin feküdt a sötétben. Ebben olyan sok meglepő nem volt, jó másfél ezer éve állt fenn ez az állapot. Ami furcsa , hogy most ez az állapot feszültséggel töltötte el. Eddig nem volt semmi gond, most meg fokozódó nyugtalanságot érzett. Persze, érthető a hirtelen támadt feszültség: az elmúlt századokat a tetszhalál állapotában töltötte, de pár napja elkezdett újjáéledni. Megtanulta, hogy a durva fizikai világ jelenségein nem szabad meglepődni, de ez szokatlan volt. Miért támad fel valaki ugyanabban a testben? Talán mert hirtelen melegebb és szárazabb lett jól megszokott kőkoporsójában? Honnan tudja, hány évszázad telt el? Sejtette, hogy valahol a bűbájos sámánasszony teaelixírje lesz felelős ezért a malőrért. A legerősebb jakvajas tea volt, amit valaha ivott. És az elképzelhető leghevesebb ölelkezés követte a jetibőr ágyelőn, lobogó tűz mellett...hajh, megérte, még ha az életébe került is. Vagy ha nem is, de kiütötte ezerötszáz évre.

Nyomasztó. Tulajdonképpen arra számított, hogy újjászületik valamilyen formában. Elnézve életét-és halálát-arra gondolt, aligha jut valamilyen magasabbrendü formába. Na de talán patkány, vagy patkánybolha... Talán újjá is született? És már nem is koporsójában fekszik, hanem kagyló lett, csak még nem jött rá, hogyan nyithatná ki a házát? Nem, ez valószínűtlen. Végigtapogatta magát, és emberi testét, saját díszes ruháit érezte, de a test aszott volt, és némiképp bomlott, s a ruha is foszladozott. Elege lett a helyzetből. Korát meghazudtoló erővel lerugta a kőfedelet, és felállt.

Üvegcsörömpölés, és riasztósziréna hallatszott. Egy jól kivilágított terem közepén állt, egy vitrin romjai között. Rémülten rohangáló embereket látott, meg pár tárgyat, életéből ismert hasonlókat, de ezek elég rossz állapotban voltak. Rájött, hogy múzeumban van, bár ilyesmiről még nem hallott eddig. Komoly áthallások voltak agyában a jelen irányába. Az embereket is kezdte érteni. arra már korábban rájött, hogy aki a sarokban összegömbölyödve szűköl, az fél, de lassan, tompultsága csökkentével egyre jobba értette a szavakat. az első mondat, ami összeállt neki valahogy így hangzott: "Bazdmeg, egy múmia!" Kisétált a teremből, és a mosdók irányába sietett. Halvány gőze nem volt róla, honnan tud ilyen dolgokat, de az új kor információi hihetetlen sebességgel töltötték meg a fejét. Szivacsként szívott magába minden újdonságot, miközben szivacsként szívott fel jó harminc liter vizet. A mosdóban. Bővülő tudása alapján hamar rájött, hogy ahonnan iszik, az nem a mosdókagyló, de úgy érezte, ennyi év lassú aszalódás után, féregpetékkel teletömködve igazán nem helyénvaló finnyáskodni. Lassan elméjében tanyát vert a modern társadalom számos fogalma, és úgy érezte, időszerű távoznia, mert megértett olyan szavakat, mint rendőrség, hűtőkamra, antropológus és bulvársajtó.

Mellékutcákon keresztül lopakodott. Valahogy feltűnt neki, hogy csak olyan helyek környékén fokozódik a tudása, ahol van WIFI. Ezt még nem értette, pontosan mit jelent, de kávéházak és irodaházak közelében gyorsan gyarapodott a tudása, addig itt a mocskos mellékutcákon valahogy tanácstalannak érezte magát. Az antenna szót már értette, és sejtette, hogy hirtelen bővülő ismeretei valamilyen összefüggésben állnak azzal a koponyájába ékelődött nyílheggyel, amelyet még a császárság legjobb orvosai sem voltak képesek kiszedni. Mindegy, annak idején is kihúzta jó húsz évig nyílheggyel a fejében (csak villámlós időben kellet nagyon vigyáznia) most meg kifejezetten jól jött. Csak ezen a környéken nem.

Egy u.n. bevásárlóközpontba igyekezett. Több okból: erről nem hitte el, hogy ilyen lehet, másrészt meg többször felbukkant egy fogalom agyában, miszerint karácsony, és ismeretei alapján két hely lehetett, ahol erről tájékozódhat: templom, és bevásárlóközpont. Templomokban viszont előfordult egy szenteltvíz nevű dolog, és egyre táguló ismeretei szerint ezzel nem biztos, hogy jól jár, ha ezzel kapcsolatba kerül. A karácsonynak viszont aktualitása volt, és ha most elhalasztja a megismerés lehetőségét, akkor egy évet veszít.

A bevásrlóközpont nagyon furcsa hely volt. Ping próbált saját korábbi életéből példákat keresni, mire is emlékezteti, de nem ment. Egyszer barbárok kiraboltak egy falut, ott volt ilyen elképesztő lökdösődés meg üvöltözés, de itt senki nem becstelenített meg asszonyokat, vagy csapkodott falhoz csecsemőket. Bár a hangulathoz illet volna. Irdatlan sok ember volt. Bár úgy érezte, hogy rehidratációval és elegáns guberált ruhákkal már nem túl feltűnő, mégsem tetszett neki a hely. Felbukkant egy biztonsági őr, és közölte vele, hogy: "takarodj, csöves!". Ping tehát távozott, leült egy padra, és az ottfelejtett, kihűlt forraltbort szürcsölte. Remek alkalom volt arra, hogy a fejébe került rengeteg hivatlan elméleti tudást saját tapasztalatából ellenőrizze.
Wikipedia: "A karácsony a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, amelyen Jézus születésére emlékeznek." Kereszténység...nem templomba ment végül, gondolta, tovább keres :"... a nem vallásos, de keresztény kultúrkörbe tartozók számára általában a szeretet ünnepét jelképezi." Na ez az, szeretet! Végre egy szó, mely átívelheti ezt a tizenöt századnyi szakadékot, valami, ami közös, az első presapienstől a Utopia utolsó humanoid lakójáig! Körbehordozta tekintetét. Egy részeg hevert keresztben a járdán, hasa alól sárga patakocska kanyargott a csatornalefolyó felé. A legtöbben kikerülték, néhányan átléptek rajta. Ezt a városi lét egyféle állandó díszletének vélte, talán független az időponttól. Mozgóképes részegek, kurjongató, kötözködő emberek viszont kissé nagyobb számban voltak, mint azt gondolt volna, így, szent ünnepek tájékán. A részegség valahogy akadémikus ismeretek alapján inkább a szilveszterhez köthető, de mondjuk az sincs messze. Rengeteg fény világított, villogott vibrált mindenfelé, összezavarta. Na: "A karácsonyi ünnep szellemiségéhez, és jellegéhez hasonló ünnepek már Krisztus előtt is léteztek, például a pogányok téli napfordulós ünnepe. Ekkor a fény diadalát ünnepelték a halál és a sötétség felett." Kezdte érteni. Sok fény, világítás, zaj, milyen szép, semmi dermedt, téli csend. Szép. Remek. Exkatikus ünnep tehát a karácsony, lázadás a tél, a halál, ellen. Romantikus, fiatalos, viharos. Meleg, fények, zaj és sok nép. Felkelt, sétálni kezdett. Arra gondolt, hogy a dolgoknak lenne egy rendje, ehhez hozzátartozna telenként a nyugalom, csend, pihenés és béke. "Most tél van és csend és hó és halál." Hát. Így tényleg nyomasztóan hangzik. Bár, ha jobban belegondolunk, a hó végtelenül vonzó, különösen giccses karácsonyi képeslapokon, a csend kifejezetten kívánatos néha, ami meg a halált illeti, nos...ez is olyasmi mint a bárányhimlő: már túl volt rajta.
Az élet a földet kövesse, a sziv a bensõ melyet kövesse, a barátság az emberit kövesse, a beszéd a valót kövesse, az uralom a rendet kövesse, a szolgálat a lehetõt kövesse, a tett a kellõ idõt kövesse.

Na igen. Hogy alkalmazhat ez a jelen helyzetre? Szeretet.. Ping körbenézett. Az emberek arcát firtatta tekintetével. Boldogtalan tekinteteket látott, feszültséget, ingerültséget, közönyt. Meg kifejezéstelen lárvaarcokat, tehetségtelen maszkmesterek formálta élettelen hús álarcokat. És mindenki sietett. Neurotikus nők idomtalan csomagokat és gyermekeket ráncigáltak és lóbáltak, folyamatosan korholva ki tudja, melyiket. Nagyon sok autó állt mindenhol. Egy része üresen, másokban emberek ültek, káromkodtak és dudáltak. Sehol nem látszott szeretet, vagy boldogság. Egy bolt előtt életnagyságú gépmikulás énekelt és táncolt. Rémítő volt! A legtöbben látszólag beletörődtek a helyzetbe, egyedül egy kisfiú lázadt: a nyakára tekert egy karácsonyi színjátszós fényfüzért, és megpróbálta megfolytani magát. A mamája észrevette, és rutinosan megpofozta. Ping gondolkozott egy kicsit a a szeretet lényegén, és megfontolta, megölje-e a nőt. Végül úgy döntött, ez csak világi hívság lenne, meg rossz karma. Azonkívül a kölyök sem lenne ettől boldogabb. Közben egy öregasszony megpróbálta kigáncsolni a kerekes kocsijával. Ping ügyesen elkerülte a manővert, de így nem tudta kivédeni, hogy egy gyomorbajos hivatalnok kinézetű alak az arcába köhögjön. Bosszúból kapucnijába köpött néhány gyászbogár lárvát, majd mindketten továbbmentek.
Egy ízletesnek látszó ölebecske keresztezte az útját, rózsaszín kabátka volt rajta. Látszott, boldog, hogy foglalkoznak vele. A gazdája mintha pont ennek a hiányától szenvedett volna. A legnagyobb zavart két fogalom folyamatos feltűnése okozta a karácsonyi forgatagban: "akció" és "kedvezményeskarácsonyiáruhitel". Az elsőt még helyre tudta rakni azzal, hogy az emberek nem racionális lények, sosem voltak azok, de a második. Ezt szimplán nem értette. Ősei mágiájához folyamodott, hogy belenézzen az agyakba és lelkekbe. Nem segített. Senki sem értette körülötte. Azok sem, akik sorba álltak érte. Ronda, szürke bádogbélésű agyak, és lepusztult, összetört, kormos-hamus kiégett lelkek voltak mindenhol. És ekkor eljött a megvilágosodás pillanata Ping számára (mármint nem ami saját lelkének, vágyainak és természetének megértését, és az univerzum harmóniájához való igazítását illet, mert az nagyon-nagyon nehéz. De a külső világról megértett valamit.): egy nagy áruház üvegrengetege előtt mentőautó állt. A földön fekvő testet piros egyenruhás emberek próbálták újjáéleszteni. Hatalmas fekete gyűrű vette körbe a helyszínt. Emberek álltak, egyenkifejezéssel az arcukon, és néztek. Sem drukkerek, sem ellendrukerek nem voltak, még csak nem is puszta érdeklődök. Mintegy tüntető szoborcsoportként meredtek ott, tagadván közösségüket az áldozattal, tagadva az azonos sors lehetőségét, a kíváncsiság, a dacos szándékos megnemértés, a részvét és részvétlenség furcsa keveréke odatapasztotta őket helyhez, képtelenek voltak elmenni, segíteni vagy bármi érzelmet megélni. Rövidebben: féltek. Egy alak állt látványosan háttal az egész tömegnek, és böngészte egy bank hitelajánlatát: Ping odament, mert úgy érezte, talált egy kivételes embert, és ezzel talán néhány magyarázatot. Idősödő úr volt, komolyan latolgatta esélyeit. Kamatlábak, THM, devizahitel svájci frank alapon, törlesztőrészletek és fedezet. Villogtak a fogalmak a fejében, kristálytisztán, mint egy futó fénysor. Valami viszont nagyon furcsa volt benne, valami, amit nem láthatott bárki... Pontosabban a megtévesztés a tisztánlátásból fakadt: átlagember nem csalódott volna érzékeiben, mert nem látta volna ott ezt a töprengő alakot. Ugyanis az alak valójában pár méterrel arrébb a földön hevert, és éppen azt a lelket próbálták a mentősök visszacsalogatni a porhüvelybe, ami ily tanácstalanul meredt a kirakatba. A vágyak, kétségek, a feszültség a lehetőségek és a vágyak között még ott vergődtek a lélekben, de a fekélyes gyomorfájdalom, a szúró érzés a mellkasban és a gyulladástól elzárt arcüregek már a porhüvely problémái lelket, de egy pillanatig még eleven embernek vélte. Miért is? Mert lelkek ritkán terveznek szofisztikált hitelfelvételi műveleteket. Jobbára úsznak a fényben-de nem üzletsorok fényében- valami alagúton haladnak át- de ez nem egy bevásárlóközpontot köt össze a parkolóházzal - virágos mezőkön szaladnak -ami nem azonos a pláza virágmintás padlószőnyegével- és ha az út végén megjelenik egy alak, mely kimondhatatlan szeretetet sugároz magából, akkor az a legritkábban a banki pultoslány, aki azt mondja: "az elbírálók jóváhagyták a hitelkérelmét." Ping elgondolkodott, nem mégis templomba ment-e. A hatalmas üvegpalota vibráló fényeivel, lobogó "akció" feliratú zászlóival, nem a pénz és mohóság isteneit imádó templom-e. Sajnos közben megint talált egy WIFI kapcsolatot, amiből leszűrte, hogy ez a megállapítás nemhogy nem eredeti, de majdnem közhelyes. Viszont ha már az ajándékozásnál tartunk, karácsony kapcsán; odament a szó minden értelmében megtévelyedett lélekhez, aszott múmiakezével finoman belenyúlt a szellemtestbe- rögtön apró jégcsapok nőttek ujjain-és egy kékesfehér szikrát pattintott körme alól abba a lüktető vörös fénygömbbe, ami a szív testben levő helyét foglalja el. Az alak hirtelen kiszakadt előbbi beragadt helyzetéből, és mint egy film gyorsított felvételén, hirtelen megdöbbent, kétségbeesett, ujjongott, megdöbbent, szomorúvá vált, lelkiísmeretfurdalást érzett, majd megkönnyebülést, majd haragot, elindult, majd visszatért, majd újra, döbbenten szemlélte testét, majd kacagott, megpróbált visszaférkőzni, majd menekült, de az visszarántotta, majd megint...mindezt egy másodperc alatt. Ahogy Ping megvetette a mentőket gyűrűben körbeálló kétlábú birkákat, maga a lélek furcsa útját sem akarta végigkukkolni. annyit segített, amennyit tehetett és dolga volt, de most ment tovább. Hogy ez miért volt a megvilágosodás pillanata: mert rájött Ping, hogy teljesen rosszul ítélte meg a helyzetet. Ez nem mozgás, csak rezgés, nem haladás, csak kétségbeesett kavargás, nem lázadás, csak lázas hezitálás, nem meleg, mert e lélek melege teljesen hiányzik, legfeljebb hő. Nem egy egészséges szervezet eleven élete, hanem rákos burjánzás. Bár ezerötszáz éve tetszhalott, és koponyájában selymes barna potrohú pókok élnek, mégis ezerszer élőbb s elevenebb, mint a körülötte sodródó tömeg. Mestere szavai jutottak eszébe: "Pin, ha egy hal hassal felfelé halad az árral, nem helyes úszásról beszélnünk." Ebből csak egy helyes döntés születhetett: leissza magát. Egy utcai árus csiricsáré pultjáról feltűnés nélkül leemelt egy alkalmasnak tűnő üveget. Olyan hívságokkal, mint készpénzfizetés, nem óhajtott foglalkozni. Lassan ballagott távolodva a lármától, az út mellett egy megfagyott lányka hevert, körötte szétszórva gyufák. Nagy kortyokban nyeldekelte a hidegen is tüzes italt.

És így lett, hogy Lhü Ping, katona, filozófus bölcs és élvhajhász-mindegyikben jó, de egyikben sem tökéletes- részegen üldögélt 2008 karácsonyán egy budapesti mellékutcában egy kapualjban, jó 1540 évvel születése, és közel1500 évvel halála után. Stílszerűen egy kínai gyorsbüfével szemben. "Vannak állandó dolgok - elmélkedett - a szecsuáni marha mindig is ugatott, az illatos omlós csirkefalatok pedig valaha cincogtak." És ekkor az megtörtént az első jó dolog, hogy megmentse az estét: meglátott egy nagyon régi, ócska biciklit, rozsdásat és ócskát. Régi hazájában gyártották, ahogy a legfinomabb porcelánt, és a legjobb teákat is-no meg a táncoló-éneklő műanyagmikulást is, sajnos. Egy gyönyörű sárkány tekergett a csöveken, aranyos-rozsdafoltos teste körbefonta az olajzöld vázcsöveket. Érezte, nagyon fontos valaki tartozik ehhez a kerékpárhoz. Várt. Pár órával később- majd megfagyott, pedig az egész üveget megitta -záróra volt a büfében. Öreg este volt már. Furcsa, modern kantonit beszélő férfiak csoportja távozott, majd egy döbbenetesen karikalábú mosogatólány, de a még valami halvány fény kiszűrődött, és a kerékpár is ott álldogált... Fél órával később- majd megvette az isten hidege-sötét lett. Pár perccel később apró, töpörödött anyóka tipegett elő, bezárta az ajtót, és nehézkesen tolni kezdte a kerékpárt. Ping tudta, hogy tudnia kéne ki ez, megértenie mindent, megdöbbennie és katarzist átélnie, de valahogy nem ment. Hiába, a hideg... De valami meleget, valami csiklandozást, valami csiklandós meleget érzett a hasában. Felpattant, és bizonytalan, de sebes léptekkel a néni felé tartott. Az a közelgő lépteket hallva felé fordult, arca rémületet tükrözött. Ping még sietőssebre fogta. A másik kétségbeesett, ügyetlen mozdulatokkal próbált felmászni az ormótlan acélvázra. Visszafogta annyira lépteit, hogy a nő biztosan nyeregbe kerülhessen, mielőtt odaér. Nagy nehezen összejött, az anyóka már remegő lábaival tekerni kezdett, és újra gyorsuló léptei dacára is nőni kezdett a távolság. És akkor újra visszafordult...arcán már nem félelem volt, hanem mosoly. Nem is akármilyen! Nem egy görnyedt nyanyóka fogatlan félholdja, hanem egy gyönyörű vajákos, egy csábos hegyi boszorkány bűbájos, kárhozatba rántó nevetése! Akit egy jetibőrön heverve, kéjmámorban úszva látott utoljára, másfél évezrede, a Himalája egy barlangjában. Úgy elkezdett rohanni, hogy recsegő elaggott testéből kiszakadt sóvárgó lelke és szélvészként üldözte csábítóját. De az sem rozsdás biciklin menekült már, hanem gyönyörű aranyló sárkányon lovagolt kacagva Elemelkedtek a fagyos útról, repültek a házak felett.

Sajnos az emberek -fáradt tekintetükkel a szürke járdát, meg a kirakatok talmi csillogását kémlelve -nem látták, ahogy egy aranyosan izzó sárkánykígyón lovagló gyönyörű nő suhan el felettük, akit fekete fergetegként üldözött egy csillogó páncélú, délceg harcos. Táncolva kergetőzve egyre kisebbé váltak a felhőtlen, fagyos égen. S ahogy apró ponttá zsugorodott alakjuk a gigászi magasságban összeforrt, egy hullócsillag szántott át az égen. És fényét ha nem is látták ez emberek, de szívüket megérintette, s lopott beléjük egy kis valódi meleget, a hideg téli éjszakában.