khm...a fenyítés nélküli nevelés nem azonos a következmények nélküli neveléssel. Meg kell húzni a határokat, és azokat be kell tartatni. De: világos, egyértelmü határok, melyek igazodnak a gyerek életkorából, és egyéni sajátságaiból fakadó igényekhez. Pl: Pistike mindíg fel akar mászni a sparherdre, ami ugyebár veszélyes. mit teszünk? Elöször nyilvbán úgy alakítjuk ki a terepet, hogy Pistike ne maradjon egyedül -hiszen még kicsi, és arra van szüksége, hogy biztonságos környezetet teremtsünk a számára, amibe a fejlődéséhez szükséges módon létezhet, explorál, mindent megfog, szájába vesz, megkostol, rámászik, leránt, stb. El rakjuk azokat a tereptárgyakat, amelyek létrának használ, és odafigyelünk. Telik az idő, Pistike bármire felbír már mászni egy pillanat alatt. De ha nem sérült, akkor már ért is dolgokat, el lehet mondani neki, hogy ne, megtiltjuk. Na persze, megint felmászik. Mit tegyünk:-kurva nagy pofon-"Pistike, ne mássz fel, mert akkor rossz gyeerek vagy, nem szeret a mama, nem kapsz semmit karácsonxyra, elvisz a zsákos bácsi, a rézvaszú bagoly, Isten felír a fekete könyvbe stb..."-elmagyarázzuk mindig, türelmesen, miért ne tegye. Száz fölött már egy szent is unja.-adanyomod a kis kezet a forró lapra, hadd tanulja meg a büdös kölke....--hadd mászkáljon, ha egyszer megég, majd csak rájön...
Na, ezek tiszta stratégiák, nézzünk egy kevertet: Szólsz, elmagyrázod, megmutatod úgy, hogy ne fájjon (tartsd itt a kezed, ahol nem olyan meleg. Érzed, hogy ez nem jó? Most elkaptad, különben fájt volna már, ugye? El tudod képzelni, milyen, ha igazán forró? Na látod, ezért szólok.) Beavattad, nem érthettelen kategorikus imperativuszokat kap (ha belátta, hogy jobbára saját érdekében szólsz, késöbb elhiszi csak úgy is, néha, talán). Utána rászólhatsz, lebaszhatod (Igen, haragszom rád, hogy ilyet csinálsz, mert ebből bajod lehet, te is tudod, és féltelek, mert szeretlek). Eljöhet az üvöltés, és megkísért a pofon... vagy nem. Lehet, hogy egyszer muszáj megégnie, hogy összeáljon a kép, és remélhető, csak kicsit. És akkor lehet agyalni, hogy egy pofon kevesebb fájdalom lett volna (persze, mint tudjuk, a pofonnál a fizikai fájdalom a legkevesebb). Na, ilyet már láttam, hogy müködik, és lezáródik a kiabálás, pofonnál korábban, megértetéssel. Sok idő, bosszúság, fáradtság, kockázat a vereségre a módszer? Igen. De, bár konkrétan is lehet, parabola, az egész életre és nevelésre. És van, aki egyszer sem kapja meg az életben, hogy igy tanulhasson meg valamit. Sokan, sokan."Ne fus, mert elesel""Ne mássz fára, mert leesel"vsz."Te, fussunk a füvön, jövök veled, (hogy megfoghassalak, meg mert ott puhára esel)""Most mássz fára, mert itt vagyok alattad, és elkaphatlak, (mert ha megtiltom, akkor is fogsz, csak akkor nem lesz, ki megfogjon, amig megtanulsz rendesen)"
Ez sok idő, erő, türelem, energia. Gyerek. Mondhatnád, mit pofázok, nekem (még) nincs, de láttam, látom, hogy emberek csinálják, és müködik. Mások meg megmagyarázzák, hogy nem lehet.Saját tollam: magamon azt vettem észre (sulin kivül tanítok, csak heti egy alkalommal, a felszámolás alatt álló középosztályhoz tartozó családok kiemelkedő képességü, és gyakran iskolában problémákkal küzdő gyerekeit.) hogy ahányszor kibirom, hogy ne legyek dühös, ne haragudjak, ne kiabáljak, és elsimul másképp, annál jobb. Erösödik a kapcsolat, és tanítani is jobban tudok. Évek során már odáig fajult a dolog, hogy a rendtartás kereteit az ahimszaig tágítottam (gyakorlatilag csak akkor fegyelmezek, ha valaki cselekedeteiben vagy szóban árt másoknak, magának.). Minden más esetben nem fegyelmezésel, rászólással, hanem a megfelelö közeg megteremtésével, mindenféle reformpedagógiai furmányokkal (közös tér, interakció, ötletbörze, szabad assziciáció, humor) próbálkozom. És persze mindez müködik... illetve, általában...úgy értem, egyszer már mintha majdnem...izé...szóval... Érted? Amig birom. Aztán jön az autoriter énem, aki fegyelmez, rendet csinál, üvölt, kiküld, és végigzongorázza a klasszikus pedagógia teljes pirotechnikai tárházát. Tudok én üvölteni, mint állat, teszem is gyakrabban, mint kéne, nem vagyok egy Terézanya (nem is kevertek még össze vele soha...) És tudod, mi az élményem, amikor ez történik? Nem az aktuális szituációnak szól a dolog.Hirtelen szellem járta ház leszek.(hú, ezt olvastam valahol. Laing, Peck?) Saját multam, és még ki tudja hány rokonom, tanárom-tanítóm soha nem ismert ösömtől tudtosan és tudattalanul átörökölt félelmek, elvárások, előítéletek és bosszúfantáziák bugyorognak bennem. Egyszer csak olyan szavakat, hangsúlyokat, kifejezéseket használok, melyek nem rám jellemzőek, amilyen módon esetleg engem csesztek le tizen.huszon éve szülők, tanárok, egyebek. Az erőszak táguló körei... ezek nem valódi konfliktusok, nem valós személyek között. Dinoszauruszok,még inkább sárkányok, rég nem itt a helyük És most következik a pszichológusok által hamis konszenzusnak nevezett művelet: állítom, a legtöbb ember ugyanígy müködik, ahogy én, csak szerencséjükre a legtöbben kevésbé érzik. Ja, azért van valódi harag, valódi interakcióban,a helyzetnek szoló. Létező érzés, az élet része, tapasztalás, tanulás, ami hozzátartozik, meg kell tanulni túlélni, kibirni, kezelni magadban és másban, elfogadni magadban és másban. Szerinted az emberi konfliktusokban milyen arányban van a két forrása az érzelmeknek? (valójában nyilván szinte mindig kevert) Mert én állati ritkán látom az utóbbit, és nagyon gyakran az elsőt. Családi perpatvartól kezdve a háborúkig.(***)Tehát ott ál elötted a gyermek, és hirtelen úgy érzed, megérett a helyzet egy atyai-tanári-nevelöi stb. pofonra. Kérjük, mielött döntessz, tedd fel a következő kérdéseket:-nem csak a harag mondatja velem, hogy helyes?-tényleg erröl a helyzetröl, a most és ittröl, mi kettönkről szólnak az érzéseim? Nem csak Lovecraft barlangjaiba, vagy Kékszakáll kastélyába való rémek hitetik el velem, hogy ez mind a most és ittnek szól?-tényleg tovább visz ez a pofon (kizökkent), nem csak azért akarja kiprovokálni, mert ez egy játszma része, és csak megerösíti öt (engem)abban, hogy tovább forogjon (junk, jak) saját ördögi köreiben (inkben, imben)?-miután megtettem, képes vagyok arra, hogy megemeljem, visszaadjam neki a méltóságát, szeretet és biztonság érzését, hogy ez a kapcsolatnak egy szakítópróbája legyen, ami csak megerösíti?-alapos kereséssel sem látok más megoldást?-megértettem, hogy bár úgy érzem, lenyomtak, tehetetlennek bizonyultam, és nem sikerült kezelnem a problémát, mégis én vagyok a felnött, döntő, cselekvő,felelős, ő meg a gyerek?Ha minden kérdésre megfelelő a válasz, akkor a pofon megengedhető, söt, szükséges. Khm... A három csillagtól idáig tartó rész szatíra, cinikus gúnyolódás, torz tükör. Bocs, muszáj volt. De sosem volt könnyű olvasmány amit írok, és nem véletlenül írtam. Egyébként a pofon lehet indulati cselekvés, adott helyzetben érthető, és helyrehozható, nem a világ vége (általában), de nem JÓ, vagy HELYES. Tapasztalataimban.Na, jó:nem vagyok tanárnem vagyok pszichológusnem tudnék bármilyen gyerekkel foglalkozni (általában az enyhén és közepesen hiperaktív gyerekekkel jövök ki jól, Szerinted miért?miért?miért?miért?miért?miért?miért?miért?miért?miért?miért?miért?)nem tudnám ezt napi nyolc órában csinálnikevés tapasztalatom van hátrányos helyzetü gyerekekkelmég kevesebb cigány gyerekekkelDe:van tapasztalatom, saját, és élő, az irodalmat, meg amit láttam, igyekszem integrálni, nem különtartani, búra alatt.akiktől sokat tanultam, táboroztatóként, árvaházi nevelőként, tanárként, pszichológusként dolgoztak dolgoznak sokat nagyon gáz gyerekekkel, és mégis olyan elveket vallanak, mint én, a gyakorlatban meg általában még liberálisabbak is. Nem hisznek a fizikai erőszakban, megalázásban, közeg ide-vagy oda. Ez a más tollával ékekedés, többet nem mondhatok erről, mert nem tudok.
Még két dolog, mielött azt mondanám, hogy a fizikai erőszak maga a gonosz:-a depriváció is abuzus, az elhanyagolás, hideg közöny lehet rosszabb, mint a verés.-a kiszámíthatatlan viselkedésü szülő gyereke többet szenved, mint a következetesen szadisztikusé, pedig az biztos többet kap.
Szentem ha egy gyerek rossz, az azért van, mert neki rossz, és erről nem ő tehet (jó, legyen 1% gyári hibás, nehogy demagóg legyek). Segíteni kéne, vagy legalább nem tovább bántani, nem pedig még büntetni. Ha gyerekkorában elcseszték, gözöm nincs, mit lehet kezdeni egy kamasszal. Nem hiszem, hogy az ütés-verés vinné elöre a dolgot. Eröszak táguló körei. Ha körbenézel a világban, látod ezeket a táguló gyürüket. Mert létezik az a helyzet, amikor már tényleg csak erőszak lehet a válasz (jogos önvédelem). De addig el kell jutni. És jobb lenne nem eljutni.
Na jó, leírtam ezt a sok pacifista blablát, amúgy feszült, ingerül ember vagyok, gyakran verem a falat, meg káromkodom, mint a kocsis, vagyok szemét, önzö meg minden, nem azért írtam, mert ez vagyok, ilyen vagyok, meg így élek, mert kurvára nem, de néha szeretnék. Talán jobb lenne a világ, ha többen, meg gyakrabban szeretnének.
Na, ezek tiszta stratégiák, nézzünk egy kevertet: Szólsz, elmagyrázod, megmutatod úgy, hogy ne fájjon (tartsd itt a kezed, ahol nem olyan meleg. Érzed, hogy ez nem jó? Most elkaptad, különben fájt volna már, ugye? El tudod képzelni, milyen, ha igazán forró? Na látod, ezért szólok.) Beavattad, nem érthettelen kategorikus imperativuszokat kap (ha belátta, hogy jobbára saját érdekében szólsz, késöbb elhiszi csak úgy is, néha, talán). Utána rászólhatsz, lebaszhatod (Igen, haragszom rád, hogy ilyet csinálsz, mert ebből bajod lehet, te is tudod, és féltelek, mert szeretlek). Eljöhet az üvöltés, és megkísért a pofon... vagy nem. Lehet, hogy egyszer muszáj megégnie, hogy összeáljon a kép, és remélhető, csak kicsit. És akkor lehet agyalni, hogy egy pofon kevesebb fájdalom lett volna (persze, mint tudjuk, a pofonnál a fizikai fájdalom a legkevesebb). Na, ilyet már láttam, hogy müködik, és lezáródik a kiabálás, pofonnál korábban, megértetéssel. Sok idő, bosszúság, fáradtság, kockázat a vereségre a módszer? Igen. De, bár konkrétan is lehet, parabola, az egész életre és nevelésre. És van, aki egyszer sem kapja meg az életben, hogy igy tanulhasson meg valamit. Sokan, sokan."Ne fus, mert elesel""Ne mássz fára, mert leesel"vsz."Te, fussunk a füvön, jövök veled, (hogy megfoghassalak, meg mert ott puhára esel)""Most mássz fára, mert itt vagyok alattad, és elkaphatlak, (mert ha megtiltom, akkor is fogsz, csak akkor nem lesz, ki megfogjon, amig megtanulsz rendesen)"
Ez sok idő, erő, türelem, energia. Gyerek. Mondhatnád, mit pofázok, nekem (még) nincs, de láttam, látom, hogy emberek csinálják, és müködik. Mások meg megmagyarázzák, hogy nem lehet.Saját tollam: magamon azt vettem észre (sulin kivül tanítok, csak heti egy alkalommal, a felszámolás alatt álló középosztályhoz tartozó családok kiemelkedő képességü, és gyakran iskolában problémákkal küzdő gyerekeit.) hogy ahányszor kibirom, hogy ne legyek dühös, ne haragudjak, ne kiabáljak, és elsimul másképp, annál jobb. Erösödik a kapcsolat, és tanítani is jobban tudok. Évek során már odáig fajult a dolog, hogy a rendtartás kereteit az ahimszaig tágítottam (gyakorlatilag csak akkor fegyelmezek, ha valaki cselekedeteiben vagy szóban árt másoknak, magának.). Minden más esetben nem fegyelmezésel, rászólással, hanem a megfelelö közeg megteremtésével, mindenféle reformpedagógiai furmányokkal (közös tér, interakció, ötletbörze, szabad assziciáció, humor) próbálkozom. És persze mindez müködik... illetve, általában...úgy értem, egyszer már mintha majdnem...izé...szóval... Érted? Amig birom. Aztán jön az autoriter énem, aki fegyelmez, rendet csinál, üvölt, kiküld, és végigzongorázza a klasszikus pedagógia teljes pirotechnikai tárházát. Tudok én üvölteni, mint állat, teszem is gyakrabban, mint kéne, nem vagyok egy Terézanya (nem is kevertek még össze vele soha...) És tudod, mi az élményem, amikor ez történik? Nem az aktuális szituációnak szól a dolog.Hirtelen szellem járta ház leszek.(hú, ezt olvastam valahol. Laing, Peck?) Saját multam, és még ki tudja hány rokonom, tanárom-tanítóm soha nem ismert ösömtől tudtosan és tudattalanul átörökölt félelmek, elvárások, előítéletek és bosszúfantáziák bugyorognak bennem. Egyszer csak olyan szavakat, hangsúlyokat, kifejezéseket használok, melyek nem rám jellemzőek, amilyen módon esetleg engem csesztek le tizen.huszon éve szülők, tanárok, egyebek. Az erőszak táguló körei... ezek nem valódi konfliktusok, nem valós személyek között. Dinoszauruszok,még inkább sárkányok, rég nem itt a helyük És most következik a pszichológusok által hamis konszenzusnak nevezett művelet: állítom, a legtöbb ember ugyanígy müködik, ahogy én, csak szerencséjükre a legtöbben kevésbé érzik. Ja, azért van valódi harag, valódi interakcióban,a helyzetnek szoló. Létező érzés, az élet része, tapasztalás, tanulás, ami hozzátartozik, meg kell tanulni túlélni, kibirni, kezelni magadban és másban, elfogadni magadban és másban. Szerinted az emberi konfliktusokban milyen arányban van a két forrása az érzelmeknek? (valójában nyilván szinte mindig kevert) Mert én állati ritkán látom az utóbbit, és nagyon gyakran az elsőt. Családi perpatvartól kezdve a háborúkig.(***)Tehát ott ál elötted a gyermek, és hirtelen úgy érzed, megérett a helyzet egy atyai-tanári-nevelöi stb. pofonra. Kérjük, mielött döntessz, tedd fel a következő kérdéseket:-nem csak a harag mondatja velem, hogy helyes?-tényleg erröl a helyzetröl, a most és ittröl, mi kettönkről szólnak az érzéseim? Nem csak Lovecraft barlangjaiba, vagy Kékszakáll kastélyába való rémek hitetik el velem, hogy ez mind a most és ittnek szól?-tényleg tovább visz ez a pofon (kizökkent), nem csak azért akarja kiprovokálni, mert ez egy játszma része, és csak megerösíti öt (engem)abban, hogy tovább forogjon (junk, jak) saját ördögi köreiben (inkben, imben)?-miután megtettem, képes vagyok arra, hogy megemeljem, visszaadjam neki a méltóságát, szeretet és biztonság érzését, hogy ez a kapcsolatnak egy szakítópróbája legyen, ami csak megerösíti?-alapos kereséssel sem látok más megoldást?-megértettem, hogy bár úgy érzem, lenyomtak, tehetetlennek bizonyultam, és nem sikerült kezelnem a problémát, mégis én vagyok a felnött, döntő, cselekvő,felelős, ő meg a gyerek?Ha minden kérdésre megfelelő a válasz, akkor a pofon megengedhető, söt, szükséges. Khm... A három csillagtól idáig tartó rész szatíra, cinikus gúnyolódás, torz tükör. Bocs, muszáj volt. De sosem volt könnyű olvasmány amit írok, és nem véletlenül írtam. Egyébként a pofon lehet indulati cselekvés, adott helyzetben érthető, és helyrehozható, nem a világ vége (általában), de nem JÓ, vagy HELYES. Tapasztalataimban.Na, jó:nem vagyok tanárnem vagyok pszichológusnem tudnék bármilyen gyerekkel foglalkozni (általában az enyhén és közepesen hiperaktív gyerekekkel jövök ki jól, Szerinted miért?miért?miért?miért?miért?miért?miért?miért?miért?miért?miért?miért?)nem tudnám ezt napi nyolc órában csinálnikevés tapasztalatom van hátrányos helyzetü gyerekekkelmég kevesebb cigány gyerekekkelDe:van tapasztalatom, saját, és élő, az irodalmat, meg amit láttam, igyekszem integrálni, nem különtartani, búra alatt.akiktől sokat tanultam, táboroztatóként, árvaházi nevelőként, tanárként, pszichológusként dolgoztak dolgoznak sokat nagyon gáz gyerekekkel, és mégis olyan elveket vallanak, mint én, a gyakorlatban meg általában még liberálisabbak is. Nem hisznek a fizikai erőszakban, megalázásban, közeg ide-vagy oda. Ez a más tollával ékekedés, többet nem mondhatok erről, mert nem tudok.
Még két dolog, mielött azt mondanám, hogy a fizikai erőszak maga a gonosz:-a depriváció is abuzus, az elhanyagolás, hideg közöny lehet rosszabb, mint a verés.-a kiszámíthatatlan viselkedésü szülő gyereke többet szenved, mint a következetesen szadisztikusé, pedig az biztos többet kap.
Szentem ha egy gyerek rossz, az azért van, mert neki rossz, és erről nem ő tehet (jó, legyen 1% gyári hibás, nehogy demagóg legyek). Segíteni kéne, vagy legalább nem tovább bántani, nem pedig még büntetni. Ha gyerekkorában elcseszték, gözöm nincs, mit lehet kezdeni egy kamasszal. Nem hiszem, hogy az ütés-verés vinné elöre a dolgot. Eröszak táguló körei. Ha körbenézel a világban, látod ezeket a táguló gyürüket. Mert létezik az a helyzet, amikor már tényleg csak erőszak lehet a válasz (jogos önvédelem). De addig el kell jutni. És jobb lenne nem eljutni.
Na jó, leírtam ezt a sok pacifista blablát, amúgy feszült, ingerül ember vagyok, gyakran verem a falat, meg káromkodom, mint a kocsis, vagyok szemét, önzö meg minden, nem azért írtam, mert ez vagyok, ilyen vagyok, meg így élek, mert kurvára nem, de néha szeretnék. Talán jobb lenne a világ, ha többen, meg gyakrabban szeretnének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése